Babos Tímea különös meccsen búcsúzott

Babos Tímea
Az egyes után a párosban is befejeződött az év első Grand Slam versenye Babos Tímeának
Vágólapra másolva!
Babos Tímea a második fordulóban búcsúzott pénteken a miami keménypályás tenisztorna 6,8 millió dollár összdíjazású női versenyétől. Az eső kétszer is bekavart, a záró szett vége 0:6 lett.

A 24. helyen rangsorolt magyar játékos elvette ellenfele, Pauline Parmentier adogatását, és 3-0-s előnyre tett szert.

A francia játéka azonban feljavult, és adogathatott az egyenlítésért, amikor

Babos 4:3-as előnyénél eső miatt félbeszakadt a szeles időben lejátszott találkozó.

A folytatásban fej fej mellett haladtak a felek, így a szettet rövidítés döntötte el, amelyben a magyar teniszező bizonyult jobbnak.

Forrás: AFP/Paul Crock

A második játszmában a francia kezdett jobban, már 4:1-re is vezetett, de egy játékkal később újra megérkezett az eső. Az újabb megszakítás után Parmentier gyorsan lezárta a szakaszt, így következett a döntő felvonás.

Ebben a korábbi két találkozójukon még szettet sem nyerő

Parmentier egy játékot sem engedett át Babosnak,

így megnyerte a 2 óra 7 perces mérkőzést.

nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Parmentier (francia)-Babos (24.) 6:7 (1-7), 6:2, 6:0