Babos Timi a combjához kapott

Babos Tímea
Az egyes után a párosban is befejeződött az év első Grand Slam versenye Babos Tímeának
Vágólapra másolva!
Babos Tímea sérülés miatt a második játszma közepén feladta első fordulós mérkőzését a 250 ezer dollár (73,5 millió forint) összdíjazású svájci keménypályás női tenisztornán.

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Rogyina (orosz)-Babos (3.) 7:6 (9-7), 4:2-nél Babos feladta

A világranglistán 30. magyar játékos az orosz Jevgenyija Rogyina elleni meccsen a rövidítésben elveszített első szettet követően, 2:1-es hátrányban ápolást kért, három játékkal később azonban jelezte, hogy nem tudja folytatni.

A harmadikként kiemelt Babos elmondta: közelítőizom-sérülés miatt adta fel a meccset, és már a találkozó elején is érezte a fájdalmat, ami egyre rosszabb lett.