Társoldalunk:

Négy menetet bírt Barbár a pöröly öklű Szellő ellen

2017.04.23. 07:58

Bátran kijelenthetjük, hogy tökéletesen sikerült a székesfehérvári Magyar Ring profi ökölvívógála: színvonalas meccsek, parádés hangulat és két olyan főmeccs, ami után a legínyencebb drukkerek is elégedetten csettinthettek. Kifogásuk legfeljebb azoknak lehetett, akik nem bírják a vér látványát.

A székesfehérvári Lakeside Hotel Konferencia Csarnokában a tavalyihoz hasonló telt ház és hangulat fogadta a Magyar Ring gála szereplőit. Érthető, hogy a szervező Felix Promotion tulajdonosa, mondhatni, az est házigazdája, Rácz Félix elégedetten nézett körbe.

A bunyósok bevonulózenéit a helyi illetőségű Burnout rockzenekar játszotta, az élő zene adott még egy kis extrát a kifogástalan körítéshez. 

Kifogástalan volt a hangulat

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az este legjobban várt meccse kétséget kizáróan a Szellő–Tóth cirkálósúlyú mérkőzés volt, ahol a két bunyós 12 menetre tervezett csatájában Szellő WBO interkontinentális öve és Tóth magyar bajnoki címe volt a tét. 

 A több veszítenivalója Szellőnek van, ez kétségtelen. Aki itt ma veszít, annak el kell gondolkoznia a hogyan továbbon” 

– mondta az est házigazdája, Rácz Félix.

Mindkét bunyós tisztában volt és van vele, hogy ebben a súlycsoportban egy jól elhelyezett pofon gyorsan a meccs végét jelentheti – és ehhez mindkét bunyósnak megvan az ereje.

Csak az nézze, aki bírja

A meccset vezető ringbírónak, a brit Mickey Vann-nak pedig megvan a rutinja: a 73 éves bíró a szakmai egyik igazi ásza, rengeteg nagy csatát levezényelt már. 

Szellő Imrének van egy érzelmesebb oldala is

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az első menet egyértelműen Szellőé volt: a Tóth által is technikásabbnak mondott interkontinentális bajnok rendre betalált a kombinációkkal, míg Barbár hiába ment előre, nem talált, mert szinte ütést sem indított.  A második három percnek rögtön az elején elindult a vér Tóth Tamás orrából,  az orrnyerge vérzett, és menet végére, amit újra csak Szellő nyert, Barbár arca már valóban úgy nézett ki, mint egy középkori harcosé, egy kiadós csata végén – úszott a vérben.

Az első menetben Tóth Tamás (fekete nadrágban) korán összeszedett egy végzetesnek bizonyuló sérülést

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A harmadik menetet ugyanígy bunyózták végig a felek, a csarnok két sarkából hol a Szellő-, hol a Tóth-drukkerek hangja volt hangosabb. A menet újra csak Szellőé volt, de Barbárt ez nem különösebben zavarta, a negyedik a felvonásra úgy ment ki, mintha mi sem történt volna. Mr. Vann a menet közepén megállította a küzdelmet, hogy Tóthot megnézhesse az orvos, aki azt mondta, hogy csúnya az orra, de bunyóra alkalmas.  Úgyhogy szedhette be tovább az ütéseket. 

A nagy ütő Tóth nem tudott kárt tenni Szellőben

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Tóth az ötödik menetre is így jött ki, pontosan idézve Bertók Róbertnek, Szellő edzőjének a szavait, aki szerint „Tomi jó gyerek, erős fizikumú, bátor szívű harcos" – de ez a három perc már nem ment végig. Mickey Vonn a menet feléig hagyta, hogy Barbár üttesse magát, majd a ring melletti doktorra pillantva beszüntette a meccset. 

Nem volt értelme tovább folytatni a küzdelmet

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Körülbelül ilyen meccsre számítottam, és erre is készültünk az elmúlt nyolc hétben – nyilatkozta már a magyar bajnoki övvel a derekán és az interkontinentális övvel a vállán Szellő Imre. – Bertók Róberttel, az edzőmmel arra készültünk, hogy, ha kell, akkor tizenkét menetet ezzel az elánnal tudjak lebokszolni. Az elején kicsit több akciót vártam tőle, talán meg is zavart, hogy beállt a kettős fedezék mögé.  Amikor a pápai meccs után kiderült, hogy ki lesz a következő ellenfelünk, én minden kapcsolatot megszakítottam velük, nem mentem bele az üzengetésbe, nem akartam valami hülyeséget mondani vagy csinálni. 

Az én hazám ott van – mutatott a ringre Szellő –, és az ökleim beszélnek. 

Szellő Imre és csapata egy övvel érkezett, kettővel távozott Fehérvárról

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Hosszabb meccsre számítottam, de, sajnos Tomi korán összeszedett egy súlyos sérülést, ami megakadályozta, hogy egy még hosszabb, még színesebb bunyót láthasson a közönség – mondta a meccs után Szellő edzője, Bertók Róbert. – A jövőben mindenképpen az a cél, hogy eljussunk a világbajnoki címmérkőzésig, és ott Imi nyerni tudjon.  Ehhez kell majd Rácz Félixék munkája is."

„Imi nagyszerű harcos, keményen odatette magát, gratulálok neki" – nyilatkozta a vereség után az orrát egy törülközővel törölgető Barbár. 

Szellő Imre vigasztalja a legyőzött Tóth Tamást

Fotó: Szabó Gábor - Origo

– Igyekeztem a meccs elején nyomás alatt tartani, hogy kiüsse magát, de nagyon korán beszedtem ezt a sérülést. Éreztem, hogy nagyon vérzek. Emellett mindenképpen el kell ismernem, hogy nagyon jó, nagyon profi bunyós Imre, nem véletlenül ő bajnok. De hülye lettem volna nem megpróbálni. Megpróbáltam, ez lett a vége, de nem gondolom, hogy abba kellene hagynom.” 

Ameddig a szíve vitte, addig ment

A felvezető meccsek közül Darmos József és Bozai Gyula a cirkálósúly interim magyar bajnoki címéért kiírt találkozója volt a sláger. Darmos mellett az amatőr rutin, valamint a viszonylagos fiatalsága, míg Bozai mellett az állóképessége és 43 év, és a mögötte lévő 28 profi meccs rutinja szólt. Talán ennek a rutinnak volt a része, hogy a bevonulás során jól megváratta az előbb érkező Darmost. 

Bozai Gyula már a ringbe érkezés előtt megkezdte a meccset

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az első ütéseket Bozai postázta, és Darmos fogadta, ezt követően felváltva találtak a felek, mígnem fél perccel a menet vége előtt Darmos nagyon tisztán nem talált, ami benne is maradt Bozaiban, de nem tudta őt megfogni az ellenfe.  A második menet szinte ugyanígy ment végig, ekkor nem feltétlenül gondoltuk azt, hogy igaza lesz Nyikovics Gábornak, Darmos edzőjének, aki „viszonylag hosszú meccset" prognosztozált

A harmadik menet végén Darmos megrendítette riválisát, aki nem éppen stabil térdekkel sétált a sarokba a gongszó után. De elképesztő akarat dolgozott benne, hiába kapott a következő menetben is olyan ütéseket, amik után mások régen leadták volna a kesztyűt. 

Bozai Gyula (balra) ilyen ütések után is talpon maradt

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A forgatókönyv a továbbiakban sem változott, a két bunyós őszintén csépelte egymást, de a menetek végét rendre látványosan elvitte Darmos. A hetedik menet utolsó percében pedig Darmos egy parádés testütéssel földre küldte Bozait, aki ugyan felállt, mert a szíve még vitte előre, de a várpalotai bunyós következő támadása már elsöpörte  – egy hatalmas csapott után szinte kizuhant a ringből. Nem volt több kérdés. 

Darmos József egy tanári kombinációval zárta le a meccset

Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Nagy harcost győztem le – kezdte értékelését a meccs után Darmos József. – Gyorsan ráéreztem, hogy az ütései nem olyan erősek, elkezdtem több sorozatot ütni, és megnyomni a menetek végét. Most egy mérföldkövet elértem, megtaláltam a régi önmagamat, és ezen az úton megyünk tovább”  – mondta Darmos, aki a meccs előtt az Origónak elmondta, hogy a szombati esti főmérkőzés két szereplőjével,Szellő Imrével és Tóth Tamással szeretné a közeljövőben összemérni az erejét.

Kis súlyok, nagy meccsek

A felvezető program többi meccsén könnyebb súlyú, de csöppet sem rosszabb bunyósok léptek a kötelek közé. A váltósúly magyar bajnoki címéért kiírt meccsen a hazai közönség előtt bunyózó Törteli Balázs biztosan hosszabb meccsre számított a 19 éves Rác Antal ellen, akinek az első menetben megsérült a könyöke, és kénytelen volt feladni a meccset. 

A Berki (jobbra) - Szabó meccs végig jó bunyót hozott

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nagyváltósúlyban a fiatal, 21 éves ifj. Berki Ferenc (6-0) a tíz évvel idősebb, tiszteletre méltó amatőr múlttal bíró Szabó Ferenccel (15-22-3) nézett szembe, és egy hatmenetes küzdelemben egyhangú pontozással győzött a fiatalabb bunyós (aki a Tóth Tamást felkészítő Berki Ferenc fia egyébiránt). 

Eredmények:
Szellő Imre – Tóth Tamás (cirkálósúly, 12 menet) T.K.O. 5. menet
Darmos József – Bozai Gyula (cirkálósúly, 10 menet) K.O. 7. menet
Berki Ferenc – Szabó Ferenc (nagyváltósúly, 6 menet) egyhangú pontozással
Törteli Balázs - Rác Antal (váltósúly) T.K.O. az első menetben