Társoldalunk:

A tavalyi paralimpia úszik az adósságban

2017.05.17. 13:07

A riói olimpia szervezői arra kérték a brazil kormányt, illetve a helyi önkormányzatokat, hogy segítsenek kifizetni azt a 117 millió reál (10,5 milliárd forint) adósságot, amely elsősorban a 2016-os paralimpia rendezés során keletkezett.

Már tárgyaltunk az érintettekkel, és ígéretet kaptunk arra, hogy segítenek - bizakodott Mario Andrada, aki a szervezőbizottság szóvivőjeként azt is hozzátette, hogy a kormány és az önkormányzatok sem teljesítették korábbi fizetési vállalásaikat. Szerinte előbbi 100 millió reál támogatást ígért, de csak 60-at adott, míg utóbbiak 150 milliós vállalásukból csupán 30-at utaltak a szervezőknek.

A paralimpiai bevételek messze elmaradtak a szervezők várakozásaitól, miután a televíziós közvetítési jogokat nem tudták a tervezettnek megfelelően értékesíteni, és nem találtak elég szponzort.

Andrada elmondta azt is, hogy 2016 végén 132 millió reál hiánnyal küzdöttek, amit sikerült mostanra 117 millióra leszorítani.

A szóvivő szavaira reagálva a tartományi önkormányzatok jelezték, vizsgálják a szervezőkkel kötött szerződéseiket, a brazil sportminisztérium viszont - Andrade szavait megcáfolva - közleményben határozottan tagadta, hogy bármilyen összeggel tartozna.

A 2016-os riói paralimpia rendezése során hatalmas adósság keletkezett.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A riói paralimpiát a 2016-os olimpia után rendezték meg, két évvel a labdarúgó-világbajnokságot követően. Brazília jelenleg is gazdasági nehézségekkel küzd. A sportesemények költségvetésének tervezését és a létesítmények utóhasznosítását az évek során már több kritika érte, az ezzel kapcsolatosan korrupciós ügyekben zajlik nyomozás.

Az olimpia költségvetéséhez képest a deficit körülbelül egy százalék, ami arányait tekintve kicsi - mondta a szóvivő, aki sikeresnek értékelte a rendezést.