Vágólapra másolva!
Ahogyan azt az évek során már megszokhattuk, színes megkülönböztető mezt viselnek a Magyar Körverseny legjobbjai. A színek kavalkádja az idén szélesedik: a sárga, a piros, a zöld és a fehér mellett lesz egy, méghozzá a Bianchi-kék...

Egy szakaszverseny sárga trikója (az esetek többségében az összetettben vezető ezt a mezt viselheti) minden kerékpáros álma, ám igen keveseknek adatik meg az a dicsőség, hogy a sport egyik legbecsesebb mezében versenyezzen. Természetesen a Tour de Hongrie során is a sárga megkülönböztető trikót viselheti az a kerekes, aki a legjobb időeredménnyel rendelkezik, vagyis az összetett versenyben az élen áll (persze volt már a magyar Touron piros trikó is a győztesen, amikor az egyik nagy üdítőital gyártó volt az esemény főszponzora).

Forrás: Bringasport / www.facebook.com/VanikZoltanFoto/Bringasport / Www.Facebook.Com/Vanikzoltanfoto

Az első Tour de France során még egy megkülönböztető karpereccel jelölték az összetettben élen járó versenyzőt, majd 1919-ben szponzori nyomásra a L'Auto magazin színeit idézve vezették be a sárga trikót. Korábban már próbálkoztak vele, de a belga Philippe Thys akkor egyszerűen nem volt hajlandó felvenni azt. Hivatalosan első ízben 1919-ben Eugene Christophe, toronymagas esélyesként ölthette magára a mezt, az első kőkemény etap után.

A reklám mellett más célok is ösztönözték a mez bevezetését.

A versenyben vezető kerékpárost szerették volna ez által mindig jól láthatóvá tenni a szurkolók és a média számára.

Az 1919-es Tour mezőnye azonban csak tizenegy versenyzőből állt és Christophe-nak nem tetszett, hogy így mindenki nyomon tudta követni pozícióját. Az sem tetszett neki, hogy a tíz, még versenyben lévő társa a „kanári" gúnynevet adta neki a mez színe miatt. Nem is bírta elviselni ezt a terhet és végül csak a harmadik helyen érkezett meg Párizsba.

A megkülönböztetett trikó az évek során egyre nagyobb presztízzsel bírt, bár a korai években gyakran botrányok övezték, a '60-as évekre azonban véget ért a trikó negatív megítélése, Jacques Anquetil sorozatos győzelmei pedig új presztízst adtak a meznek.

Ezt követően a sárga trikót viselni már kiváltságnak számított.

A legendás „Kannibál", Eddy Merckx pályafutása során 96 napon át hordta a megkülönböztető mezt, amely öt Francia Körverseny-győzelemhez segítette hozzá. Ötven napnál többet volt a „maillot jaune" Bernard Hinault, Miguel Indurain és a már említett Jacques Anquetil vállain is.

A közelgő Tour de Hongrie során is hatalmas megtiszteltetés lesz a bringásoknak, akár csak egyetlen nap erejéig is magukra ölteni a Francia Körverseny mintájára sárgában pompázó trikót. Reméljük, hogy ez magyar versenyzőknek is sikerülhet majd!

Melyik szín mit jelent?

Forrás: tourdehongrie.hu

SÁRGA TRIKÓ: a összetett egyéni versenyben élen álló versenyző viselheti
ZÖLD TRIKÓ: a pontversenyben vezető kerékpáros viselheti (a részhajrákért, valamint a befutóknál járnak a pontok, a mez viselője általában a mezőny legjobb sprintere)
PIROS TRIKÓ: a hegyi pontverseny első helyezettjét illeti (a különböző szakaszokra hegyi hajrákat iktatnak be, amelyek során az ott elsőként áthaladókat pontokkal jutalmazzák)
FEHÉR TRIKÓ: az összetett versenyben a legjobb 23 évnél fiatalabb kerekes viselheti
CELESTE-KÉK TRIKÓ: az összetett versenyben legjobb magyar kapja meg