Társoldalunk:

Bacskai Balázs nyerte az évtized hazai profi meccsét

2017.06.11. 00:08

Tíz menetet végig bokszolva, egyhangú pontozással nyerte meg az év, egyesek szerint az évtized leginkább várt hazai profi ökölvívó mérkőzését Bacskai Balázs Harcsa Norbert ellen. A győztesnek nem csupán ez volt az első meccse profiként, de mindjárt a Magyar Bajnoki övvel gazdagodott az eredményhirdetés után. A Felix Promotion egy kiemelkedően magas színvonalú, telt házas gálával zárta az év első felét Budakalászon.

A nemzetközi mezőnyt felvonultatató pápai, majd a Székesfehérváron megrendezett Magyar Ring Gála után sorozatban a harmadik telt házas eseményt hozta tető alá a Felix Promotion idén. Ez már önmagában is kalap emelést érdemel, az pedig különösen örömteli, hogy utóbbi két gálán magyar-magyar bunyók voltak a főmeccsek és jelentették az igazi közönségmágnest. Fejér megyében Szellő Imre és Tóth Tamás Barbár valóban emlékezetes meccsére építette fel a promóter a gálát, ezúttal pedig Harcsar Norbert és Bacskai Balázs középsúlyú derbije ígérkezett igazi csemegének.

A frissen átadott Kalászi Sportcsarnokban tehát telt ház fogadta a bunyósokat, a nézők pedig ezútttal egy extra tartalmas, tizenegy összecsapást felvonultató programot izgulhattak végig.

A felvezető mérkőzések hozták az ilyenkor kötelezőt, azaz pörgős, látványos bunyókat, nem egyszer K.O.-val fűszerezve. Egedi Renátó nevét még biztosan fogjuk hallani, a nagyközépsúlyú bunyós sorozatban az ötödik, összességében a kilencedik győzelmét aratta, ahogy ifjabb Berki Ferencről is, aki kilencedik profi mérkőzésén maradt veretlen. Törteli Balázs most nem hozta a megszokott K.O.-t, de mentségére szolgáljon (nem mintha szüksége lenne rá), a grúz Bakar Gelenidze nagyon kemény, képzett ellenfél volt – de annyira nem, hogy Törteli ne verje meg egyhangú pontozással.

Nem nyaralni jöttek

Darmos József a Magyar Ring Gálán látványos meccsen verte Bozai Gyulát, ezúttal pedig a pályakezdő, negyedik alkalommal ringbe lépő Varga Tibort verte könnyedén.

Írtuk már, hogy telt ház volt?

Forrás: Felix Promotion

Az ukrán Denisz Berincsik és a kolumbiai Lorenzo Parra csatája annyiból biztosan az est legnívósabb bunyóját ígérte, hogy Berincsik amatőrként olimpiai (London 2012) és világbajnoki (Baku 2011) ezüstérmes volt, míg Parra 2003-ban a WBA világbajnoki övét is birtokolta. A felszálló ágban lévő európai bunyós végül nyolc menet után egyhangú pontozással győzött.

Kispál Zoltán némi meglepetésre elvesztette a nagyváltósúlyú Magyar Bajnoki címéért kiírt meccset Fazekas Lászlóval szemben, aki 10 menet után megosztott pontozással győzött. 

A következő párban érkezett Kovács Zoltán Caramel, aki tíz évvel korábban elveszített unokatestvérének szentelte a veretlen grúz Dato Nanava elleni meccset. Aki elképesztően bekezdett az első menetben, úgy esett neki Kovácsnak, mint a forgószél, és be is vitt egy-két veszélyesnek tűnő ütést, amivel megfogni ugyan nem tudta a WBO Európa-bajnokát - ezen a meccsen nem volt tét az öv -, felébreszteni viszont igen. Caramel felvette a kesztyűt, és a meccs ritmusát is. Fejre és testre mért ütésekkel fokozatosan bontotta le a grúz fiút, aki ugyan nagyon bírta az ütéseket, de Caramel olyan taktikusan, jól bunyózott, hogy nem is lehetett kérdés, ki fog nyerni. Az, hogy a Nanava végig bírta a nyolc menetet, nekünk, nézőknek kimondottan javunkra vált, mert nagyszerű összecsapást láthattunk.

Mindenki erre a meccsre várt

Nem túlzás ezt mondanunk, hiszen még Erdei Zsolt is azt mondta az Origónak, hogy Harcsa Norbert és Bacskai Balázs párosánál ma nem nagyon lehet jobbat összehozni a ringben hazai szinten. Harcsa Norbert a veretlenségét tette kockára a kilencedik meccsén, míg Bacskai Balázs a riói olimpia után állt profinak, és azonnal a mélyvízbe ugrott egy Magyar Bajnoki címért (Pintye Szabolcs sérülése miatt vált gazdátlanná az öv) lépett a szorítóba.

Nem számíthattunk baráti simogatásra: 

A szakértők a mérkőzés előtt Harcsát attól féltették, hogy fejben, koncentrációval nem fogja bírni a tíz menetet - ilyen sokat még ő sem bokszolt eddig -, míg Bacskaira az jelenthetett veszélyt, hogy vajon át tudott-e már állni az amatőrről a profi bunyóra.

Az első két menetben már látszott, hogy a két bokszoló nagyon jól ismeri egymást, és ebből kifolyólag kölcsönös a tisztelet - egyikük sem rontott fejjel a falnak, kockáztatva, hogy benyeljen egy végzetes fülest. Bacskai talán többet ütött, Harcsa viszont erősebbet és pontosabbakat, a csarnokban fele-fele arányban ülő szurkolók hangja pedig felváltva töltötte be a légteret attól függően, hogy éppen melyikük talált.

Végül Bacskai Balázs (balra) derekár tehette föl a bajnoki övet Tóth Györy Zsuzsanna

Forrás: Felix Promotion

A meccs közepe inkább Bacskaié volt, akin nem látszott, hogy ez az első profi meccse, pontos testütésekkel próbálta megtörni Harcsát, illetve azzal a folyamatosan támadó stílussal, amire számított is az ellenfél. Azért Harcsát sem kellett félteni, rövid pihenő szakaszok után, egy-egy komoly bombával jelezte, hogy még nagyon is meccsben van. 

A hatodik menetre már mindkét harcos szemöldöke megadta magát, és a kiegyensúlyozott menetek után vakarhatták a fejüket a pontozó bírók. 

A hajrát egy hajszállal jobban bírta Bacskai, és ez nem csak a nézőtérről látszott így, hanem a pontozói székből is, ugyanis a tizedik menet után kiderült, hogy Bacskai Balázs egyhangú (98-92, 96-94, 98-92) pontozással megnyerte élete első profi meccsét, ami egyben a Magyar Bajnoki címet is jelenti számára - így ő készülhet majd Pintye Szabolcs ellen, várhatóan még az idén.

A gála eredményei:
Márton Balázs – Gyalog Zsolt (kisváltósúly) T.K.O. az 1. menetben
Surman Zoltán – Mucsi Imre (kisváltósúly) T.K.O. a 3. menetben
Egedi Renátó – Petrovics János (nagyközépsúly) T.K.O. a 2. menetben
Törteli Balázs – Bakar Gelenidze (grúz) (váltósúly) – egyhangú pontozással 6 menetben
Berki Ferenc – Renat Samedov (grúz) (nagyváltósúly) – T.K.O. az 5. menetben
Darmos József – Varga Tibor (cirkálósúly) – T.K.O. a 2. menetben
Oleg Malinovszki (ukrán) – Isaias Sampaio (pehelysúly) – 8 menetben megosztott pontozással
Fazekas László – Kispál Zoltán (nagyváltósúly) – 10 menet után megosztott pontozással
Denisz Berincsik (ukrán) – Lorenzo Parra (kolumbiai) (könnyűsúly) - 8 menetben egyhangú pontozással
Kovács Zoltán – Dato Nanava (grúz) (nagypehelysúly) - 8 menetben egyhangú pontozással
Harcsa Norbert – Bacskai Balázs (középsúly, a Magyar Bajnoki címért) - 10 menet után egyhangú pontozással