Hosszú Katinka-levél és itt a FINA-levél

SWIMMING - INTERNATIONAL MEETING - CANET EN ROUSSILLON 2017 200 M PAPILLON CANET France HOSSZU KATINKA international JUIN JUNE MEETING NATATION SPORT SWIMMING
Katinka Hosszu (HUN) competes on Women's 200 m Butterfly during the Mare Nostrum, International Meeting of Canet-en-Roussilon, France, on June 17-18, 2017 - Photo Stephane Kempinaire / KMSP / DPPI
Vágólapra másolva!
Közleményt adott ki délután a FINA, a Nemzetközi Úszószövetség, néhány órával azután, hogy Hosszú Katinka nyílt levélben tiltakozott a szövetség szabálymódosításai ellen. A közleményben Cornel Marculescu, a FINA igazgatója nem reagált a Hosszú Katinka reggeli nyílt levelében szereplő kemény mondatokra. Azt írják, hogy lezárult a FINA Bureau elektronikus körszavazása, aminek értelmében megemelik az úszó Világkupa-sorozat egyéni összetettbeli győzteseinek pénzdíját, azaz az ún. cluster-győzteseknek járó 3x50 ezer dollár mellett az eddigi 100 ezer dollár helyett 150 ezret kap mind a férfi, mind a női nyertes. Cornel Marculescu azt is írta, hogy reméli, a három hét múlva kezdődő budapesti FINA-világbajnokság hangulatán nem rontanak az elmúlt időszak eseményei.

A FINA-vezérkar döntésével kapcsolatban a budapesti után következő, 2019-es vb helyszínén, a koreai Gwanjuban tartózkodó Cornel Marculescu ügyvezető igazgató azt mondta:

Forrás: AFP/Christophe Simon

Az nem derül ki a Marculescu szavait ismertető közleményből, hogy kik voltak ezek a sportolók (nyilvánvalóan Hosszú Katinka nem volt köztük). A közlemény így folytatódik: "a döntés napvilágra kerülését követően ugyanakkor Gyárfás Tamás FINA-alelnök javasolta, legalább az anyagi elismerés terén ne érje hátrány azt, aki valóban kiemelkedően teljesít, a tovább emelt fődíj pedig még több sztárt aktivizálhat, ezért a Bureau elfogadta ezt a módosítást."

Cornel Marculescu ugyanakkor nem kívánta kommentálni Hosszú Katinka nyílt levelét - írja a FINA közleménye.

Hosszú Katinka írásban támad: nyílt levelet írt a világ úszóinak

A világ úszóinak címzett terjedelmes, nyílt levélben támadta meg Hosszú Katinka a FINA-t, azaz a Nemzetközi Úszó Szövetséget. A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszónő szerint a szervezet döntéshozói nem hajlandóak az úszókat tárgyalópartnernek tekinteni, miközben a szövetségben káosz uralkodik. A levél megírására azután került sor, hogy a FINA egészen speciális szabályokat hozott a sportág egyik legfontosabb versenysorozatával, a Világkupával kapcsolatban.

„Mi a lehető legjobb kapcsolatra törekszünk a magyarokkal, hiszen alig több mint három hét múlva Budapesten kezdődik a legfontosabb eseményünk, a FINA-világbajnokság. Magyarország hatalmas erőfeszítéseket tett, miután átvállalta a 2017. évi rendezést, többször is kinyilvánítottuk, nem lehetünk elég hálásak Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, a kormányzatnak, a magyar sportbarátoknak, hogy igyekeznek megszervezni minden idők legjobb FINA-világbajnokságát. Az előkészületeket nyomon követve egyértelmű, hogy a legjobb úton haladnak e tekintetben, azaz tényleg felejthetetlen eseménynek lehetünk szemtanúi, amiből hosszútávon profitálhat mind az ország, mind a magyar úszósport." - írta Marculescu.

Cornel Marculescu: "A lehető legjobb kapcsolatra törekszünk a magyarokkal" Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Maksim Bogodvid

"Mi úgy készülünk, hogy jó hangulatban fogadnak bennünket, mint ahogy mi is barátainkként tekintünk a magyarokra – ezt egyébként a miniszterelnök úr is többször hangsúlyozta, hogy a FINA és Magyarország viszonya immár nem a partnerségen, hanem a barátságon alakul. Ennek megfelelően mi is a legjobb szándékkal viseltetünk a legtöbb magyar kezdeményezés iránt, ha úgy látjuk, hogy azok még tovább javíthatnak a kapcsolatokon. Itt utalhatok még egyszer Gyárfás Tamásnak a Világkupa ügyében tett kezdeményezésére, illetve arra, hogy a korábban jelzett szándék fenntartása és a kormányzati támogatás esetén a 2024. évi rövidpályás világbajnokságra benyújtandó pályázatot érdemben bíráljuk el."

Hosszú Katinka ma reggel írt nyílt levelet, amiben élesen bírálta a FINA-t. A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszónő szerint a szervezet döntéshozói nem hajlandóak az úszókat tárgyalópartnernek tekinteni, miközben a szövetségben káosz uralkodik.

A levél megírására azután került sor, hogy a FINA egészen speciális szabályokat hozott a sportág egyik legfontosabb versenysorozatával, a Világkupával kapcsolatban. A FINA alelnöke Gyárfás Tamás, korábban Hosszú Katinka utalt rá, hogy Gyárfás Tamás bosszúját sejti a szabályváltoztatás mögött.

„Ha 2017-ben úszónak állsz, egyvalamiben biztos lehetsz: ha nem kerülsz a világ öt legjobbja közé, többet fogsz beletenni az úszásba, mint amennyit valaha profitálhatsz belőle. Vonzó egy ilyen pálya? Nem túlságosan. Lehetne vonzóbbá tenni? Meggyőződésem, hogy igen, ha a FINA nem hátráltatni, hanem segíteni akarná a legjobbjait. - írta Hosszú többek közt a levélben.

"Ha kíváncsiak lettek volna a véleményünkre, lett volna esélyünk elmondani, hogy a Világkupa éveken belül a sportág legfontosabb sorozata lehet, de az új kiírás megfojtja a sorozatot, ráadásul súlyos önellentmondásban van önmagával" - folytatta Hosszú Katinka.

"Könnyen állíthatnám be magam áldozatnak, de nem teszem, hiszen eközben a FINA olyan előnyöket is ad nekem, amelyekre nem vágyom. Nem akarom, hogy a világversenyeken szerzett aranyérmeim miatt selejtező nélkül döntőt úszhassak minden Világkupa-állomáson, mert szeretnék menni a fiatalok, az új Iwasakik, Egerszegik ellen, és azt akarom, hogy ha 14 évesen jobbak nálam, azt legyen esélyük a medencében bizonyítani, és ne kelljen éveket várniuk, míg az előző világversenyek érmesei kikopnak a mezőnyből." - írta Hosszú Katinka.

A FINA vezetőiről Hosszú ezt írta: "Pontosan tudják, hogy a számukra fontos világ- és Európa-bajnokság státuszát – melyek bevételeiből a versenyzők egyáltalán nem részesülnek – úgy őrizhetik meg, ha eközben a versenyzők fő pénzkereseti és kitörési lehetőségét, a Világkupát lerombolják. Tisztában vannak vele, hogy elveszíthetik hatalmukat, ha néhány versenyzőjük túlnő rajtuk."