Vágólapra másolva!
Az egyaránt várandós Kozák Danuta és Csipes Tamara, valamint a szintén olimpiai bajnok Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina távollétében is fantasztikusan szerepeltek és önfeledten, boldogan nyilatkoztak a magyar női kajakosok a plovdivi Európa-bajnokság hosszabb távjain szombaton. Férfi kajakban magyar világrekord is született, összesen pedig öt aranyat és egy bronzot nyert a magyar válogatott 500 és 1000 méteren szombaton.

Bodonyi Dóra az 1000 méteres kajak egyes aranyérme után elérzékenyült a Himnuszt hallgatva, erről is beszélt az Origónak a parton.

A válogatón azonban már jól ment a kajakozás, az 500 egyes, ami mumus volt, már az is viszonylag jól sikerült a második válogatón, majdnem összejött a dobogó, szóval úgy tűnik, hogy jó úton járok."

Magáról a döntőről Bodonyi elmondta, hogy általában lassabban szokott kezdeni, és most is így építette fel a pályát, hogy a végén jön egy nagyobb iramot. "Nagyon fáradt voltam egész héten, nem éreztem, hogy jó állapotban lennék, ez nyilván azért van, mert a hétvégén még válogató volt.

Szeretnék a vébén gyorsabban menni."

Eddigi legjobb eredménye egy vb-bronzérem volt a felnőttek között. "Egyértelműen az első helyre kerül ez az érem a rangsorban, hiszen egyrészt ez egy egyéni eredmény, másrészt az említett nehéz időszak miatt is jelent többet ez az Eb-arany."

Kisebb meglepetésre a Hagymási Réka, Farkasdi Ramóna kajakpáros 1000 méteren hatalmas fölénnyel utasította maga mögé az egész mezőnyt, pedig szinte alig készültek együtt az Eb-re. "Két vagy három edzésen vagyunk túl, de talán még edzésnek sem mondható, itt csúsztunk ki néhányszor a versenypályára - kezdte az Origónak a 23 éves Farkasdi Ramóna. - Viszont régóta egy korosztályban versenyzünk, egy csapathajóban is ültünk már.

Az első evezés során megvolt az összhang, így bizakodóak voltunk, a döntőben pedig minden csapás tökéletes volt,

higgadtan tudtunk versenyezni végig, tartalékolni tudtunk az erőnkkel, és a második 500-ra indítottuk be a rakétát."

Farkasdi szerint mind a ketten úgy álltak a rajthoz, hogy aranyat akarnak nyerni. "Persze ez kimondatlan dolog, de szerencsére a célban megvalósult."

Mindkettőjüknek ez volt az első, felnőtt nemzetközi versenyen nyert érme. "Nagyon jó érzés volt a himnuszt hallgatni a felnőttek között is - kezdte az ugyancsak 23 éves Hagymási Réka. - Külön köszönöm a bizalmat Raminak és az edzőjének, hogy engem választottak. Csak reménykedni tudtam, hogy nyerhetünk, mert ezres felkészülésnek nem lehet mondani, amit én edzettem az Eb előtt. A rajt után azonban húzásról húzásra jött az érzés, hogy igen, ez meglesz."

Farkasdi Ramóna szerint a második válogató után nem feltétlenül fizikálisan volt nehéz átmenteni a formát. "Két fontos válogatón vagyunk túl, ilyenkor inkább mentálisan nehéz koncentrálni a versenyre, és az agyunkat kiélesíteni. Szerencsére azonban nagyon jó edzőkkel vagyunk körülvéve, Csipes Ferencnek nagy szerepe van ebben a felkészítésben is."

A női kajaknégyes sem ült sokat együtt, mégis magabiztosan győzött 500 méteren.

Balról: Vad Ninetta, Takács Tamara, Medveczky Erika, Lucz Dóra Forrás: (c)All right reserved/Peter Szalmas

Lucz Dóra: "Volt egy kis billegésünk, magasan ültük, lejjebb állítottuk az ülést. Az eleje nagyon jól sikerült, a végére én nagyon elfáradtam, kicsit szét is estünk a végére, de a csajok nagyon erősek voltak végig."

Takács Tamarát arról kérdeztük, hogy láthatóan rendkívül egységes a csapat, folyamatosan mosolyognak és viccelődnek egymással a lányok.

- nevetett. - Komolyra fordítva, igen, nagyon egységesek vagyunk. Úgy rajtoltunk, hogy sokkoltuk a mezőnyt, a végén már billegtünk egy kicsit, de örülök, hogy célba értünk."

Vad Ninettát nem zavarta, hogy nemrég még a válogatón kellett helytállniuk. "Egy hét volt a második válogató és az Eb között, közülünk szerintem mindenki jó állapotban érkezett ide. Nem gyakoroltunk sokat, de a döntőre összekaptuk magunkat."

Medveczky Erika: "Az Eb előtt egyszer ültünk össze, itt kint pedig, amikor eddig csak lehetőség adódott, mentünk, mert azért volt csiszolnivaló bőven."

A Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter és Mozgi Milán alkotta férfi kajaknégyes szembeszélben is

nem hivatalos világrekorddal nyerte az 500 métert, amely már olimpiai szám.

(Kajak-kenuban nincs hivatalos világcsúcs a változó körülmények miatt, ám ezt a számot a kajak négyeseknél még soha nem teljesítették ilyen gyorsan.)

Kérdésünkre Mozgi Milán elmondta, hogy titkon számítottak arra, hogy megverhetik a nagy rivális szlovák hajót. "Úgy próbáltam meg felfogni, mintha egy vidék bajnokságon indultunk volna. Bíztunk magunkban, úgy álltunk oda, hogy mindent kiadunk magunkból. Az előfutam volt a harmadik összeülésünk, a döntő a negyedik. Tökéletes pályát jöttünk, ahogy az idő is mutatja. A legjobb érzés a világon."

Nádas Bence verseny közben már érezte, hogy meglehet a győzelem. "Nem sokat ültünk össze, de amikor az utolsót húztuk, akkor vettem észre, hogy nagyon együtt vagyunk a szlovákokkal. Belülről már éreztem, hogy egy kicsit előrébb vagyunk, és nyerhetünk."

Egy pótválogatón dőlt el, hogy Nádas, Tótka és Mozgi mellett Tóth Dávid vagy Molnár Péter kerül a hajóba, végül utóbbi mellett döntött Hüttner Csaba szövetségi edző, aki a döntés előtt kikérte a három versenyző véleményét is. Molnár főleg sprinter, de nem tartottak attól a hajó tagjai, hogy nem fogja bírni a végét.

Balra Tótka, jobbra Nádas:

"Tavaly is majdnem ugyanez volt az összeállítás, amikor szintén nyerni tudtunk, ahhoz képest Milán az új tag, aki brutál jó tolóember - mondta Tótka Sándor. - Én tavaly nem bírtam ennyire az 500 métert, Peti sem, de most nem volt gond.

Mi mind a négyen voltunk már sprinterek, bírósak is vagyunk, ez a legjobb kombináció."

Kopasz Bálint tavaly meglepetésre lett a felnőtt Eb-n bronzérmes, most akár a győzelemre is esélyesnek tartották az elsőszámú magyar férfi kajakost, aki azonban ismét harmadik lett 1000 méteren. Az előfutam után azt mondta, hogy 85 százalékos pályát ment.

"Akkor ez a döntő 101 százalékos volt

- kezdte az Origónak. - Teljes mértékben elégedett vagyok. Ismét nagyon erős volt a mezőny, és még csak 20 éves vagyok, nagyon szép eredmények tartom ezt a bronzérmet. Szembeszél volt, nekem a súlyom miatt jobb lett volna egy hátszél, de így is boldog vagyok."

Gyomorfertőzéssel küzdött a fiatal magyar kajakos, de azt mondja, ez nem hátráltatta a döntőben. "Igaz, hogy négy nap kiesett így, de keddre már rendbejöttem, erős az immunrendszerem, nem vetett vissza a kihagyás. Mint ahogy az sem, hogy 500 méteren középfutamra kényszerültem. Persze szerettem volna egyből a döntőbe jutni, de nem vett ki sok erőt, hogy mennem kellett még egy pályát."

A második válogató után Kopasznak szüksége lett volna még egy vagy két hétre, hogy jobban fel tudjon készülni. "A világbajnokság előtt azonban lesz erre időm, így bizakodásra ad okot ez az eredmény.

A vébén ismét lehet egy dobogós helyezésem, azon belül majd kiderül, hogy melyik foka"

- mondta Kopasz, aki ezt a felnőtt Eb-bronzérmet a tavalyi mellé, de a korábbi ifjúsági világbajnoki címe mögé sorolja.

A belgrádi Világkupán elszenvedett vereségért visszavágott Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső a fehéroroszoknak, a győri lányok fantasztikus versenyzéssel nyerték meg a C-2 500 méter aranyát.

„A taktika az volt, hogy megyünk egy erős háromszázat, aztán kibírjuk az utolsó kétszáz métert. Jól elfáradtunk" – mondta Devecseriné Takács Kincső.

„Nekem ez most elég kemény volt, az első négyszáz méter jó érzés volt, de az utolsó száz olyan lett, mintha egy teljes ötszáz métert kellett volna lenyomnom. Már nagyon vártam, hogy jöjjön a cél. Talán olyan jó időt nem eveztünk most, de a legfontosabb, hogy nyertünk" – tette hozzá Balla Virág.