Vágólapra másolva!
A világesemény leglátványosabb versenyhelyszínének köszönhetően Budapest legszebb arcát mutathatta meg a világnak a közvetítéseknek és a csodálatos panorámának köszönhetően. A torony bontásánál elsődleges szempont volt, hogy az építmény a lehető legrövidebb ideig zavarja a fővárosi közlekedést.

Az óriás toronyugrás a világesemény leglátványosabb sportága volt, melyről nemzetközi szinten is elismerően nyilatkoztak. A Daily Telegraph úgy fogalmazott: „Csodálatos pár nap volt, felemelő érzés volt felállni erre a fantasztikus építményre, amelyet a szervezők biztosítottak nekünk." A Herald véleményében hangsúlyozta: „Nagyszerű a helyszín, a torony tetejéről való kilátás pedig bámulatba ejtő."

Óriás toronyugrás vizes vb, FINA2017, női Fotó: Szabó Gábor - Origo

A 10 tonnás és 34 méter magas óriás ugrótorony bontása ütemterv szerint halad. Augusztus 1-én a Bem rakparton található lelátók és konténerek kerülnek eltávolításra, így a villamosközlekedés 2017. augusztus 6-án reggel elindul, a villamosok tehát a Masters Világbajnokság alatt már rend szerint közlekednek.

A Bem rakpart nyitása a tervek szerint legkésőbb 2017. augusztus 15-én megtörténik. A Budai alsó rakpart nyitása legkésőbb 2017. augusztus 3-án várható.

Az ugrótorony szerkezete bár elbontásra kerül, betonalapzata itthon marad, így hasonló versenyek szervezésénél az már biztosított lesz.