Fa Nándor: Haláltudatom volt, halálérzetem soha

Nem félős ember, a ráció határozza meg mindig a döntéseit, de az óceánoknak vannak olyan részei, ahol képes elsírni magát a gyönyörűségtől. Az egyéni földkerülő vitorlásversenyeken haláltudata többször is volt, de halálérzete soha. A Vendée Globe-ot befejezte, de a családjával nekivágna újra a világ nagy vizeinek. Júniusban Magyar Örökség díjat kapott Fa Nándor. Nagyinterjú.

Úgy tartják, hogy a magyar sport túlzottan olimpia centrikus. Van ebben igazság, de szerencsére felnézhetünk olyan legendákra, akik nem valamelyik ötkarikás csúcstalálkozón alkottak maradandót. A mi hősünk pont ilyen:

bár a sportága olimpiai, soha nem indult olimpián, de nyugodtan lehetne tiszteletbeli tagja az Olimpiai bajnokok klubjának, és beválaszthatnák a Nemzet sportolói közé.

Fa Nándornak számtalan gyönyörűségben volt része Forrás: MTI/Mohai Balázs

Hirtelen nem tudnék megnevezni még egy magyart, aki elmúlt már harminc éves, amikor fogalom lett a neve, de túl a hatvanon még képes volt olyan teljesítményre, csodára, amivel talán a legelső bravúrját, varázslatát is felülmúlta. Nem mellékesen a két időpont között még háromszor adta elő többnyire egyszemélyes valóságshow-ját, és hogy az élete nem a l'art pour l'art jegyében íródik, a vitorlázás mellett, világszínvonalra jutott hajótervezésben, hajóépítésben és kikötők kivitelezésében.

Sikerember, aki mögött valódi teljesítmény van, amit tisztességgel ért el. Kell ennél több? Aligha. Milyen egyszerűnek tűnik a recept.

Ha azt mondjuk, Szent Jupát, ha azt mondjuk, Spirit of Hungary, és ha azt mondjuk, Fa Nándor, mindannyian egyre gondolunk, a hitre, a hit diadalára, az önbecsülés, a hitelesség fontosságára.

Egy vágyott, egy követendő értékrendre, amire tanított mindannyiunkat több mint harminc éven át, anélkül, hogy a tanítás lett volna az elsődleges célja. Tetteinek, teljesítményének az üzenete, a hagyatéka generációkon átívelő. Nincs más dolgunk, mint vigyázni erre az örökségre és bármikor, ha szükségét érezzük, erőt meríteni belőle magunknak.

Fa Nándor 2017. február 8-án ért célba Franciaországban. Harmadszor kerülte meg a földet Forrás: AFP/Loic Venance

Minden sportágnak, versenynek van egy viszonylag jól meghatározható regenerálódási ideje, hogy a sportolónak mennyi idő kell, amíg újra száz százalékos lesz. A Vendée Globe után hány napra, hétre, hónapra van szükség, mire az ember fizikálisan és mentálisan is úgy érzi, rendben vagyok, akár indulhatnék a következőre?
Nálunk ez nem úgy működik, mint más sportágakban. Esetemben sokkal tovább tart a mentális visszaépülés, mint a fizikai. Fizikailag rég jól érzem magam. Sőt, mikor megérkeztem, már jól éreztem magam.

Lelkileg, amíg odáig eljutok, hogy ismét vízre kívánkozom, az legalább fél év. Egyelőre még egy porcikám sem kívánja a tengert.

Régen, 1992-ben, már fél év elteltével kezdtem teljes értékű lenni. Miután elhatároztam, hogy nincs nagyon folytatás, mert farkasszemet nézek a korommal, így lehet, ez még hosszabb lesz.

Ha már a korát említette, azzal hogy van kibékülve?
Tökéletesen jól vagyok a korommal és jól is érzem magam. Sportos vagyok, fitt vagyok, teljesen korrekt az ügy.

Nagyon tenyerén hord az élet, mert alkatilag, egészségileg kifejezetten jól érzem magam, gyorsan le is kopogom.

De ez nem azt jelenti, hogy négy év múlva én ismét alkalmas lennék a Vendée Globe-ra. Valószínűleg nem lennék alkalmas, ezért meg sem próbálom. Nem csak arról van szó, hogy van egy álmom, amit meg kell csinálni. Most már nincs álmom, mert az álmom teljesült az utolsó versenyen. Ha nagyot előre tudnék lépni, akkor azt mondanám, van értelme, erre azonban nem látok semmi esélyt. Ha meg nem tudok előre lépni, akkor nagyon igazságtalan lenne, mert sokkal többet követel a környezetemtől, mint tőlem.

Tehát azért elmenjek ismételni, hogy jól érezzem magam, vagy ne érezzem magam jól az óceánon, ahhoz itthon, másoknak komoly áldozatot kell vállalni, főleg a családomnak. És ezt nem fair elvárni.

Ezért is gondolom, hogy ilyen szempontból ez volt a vége, minden abba az irányba mutat, hogy nincs tovább.

Opatia, 1987. szeptember 11. Fa Nándor, Szent Jupát nevű vitorlásán ül. A sportember társával, Gál Józseffel két év alatt hajózta körül a Földet. Forrás: MTI/Baric Imre

Az idő hihetetlenül gyors múlását, az élete egy szakaszának lezárulását könnyen kezeli, egyáltalán foglalkoztatja?
Nem tudom, hogy ezt kezelni kell-e.

Persze akik mérhetetlenül szerelmesek önmagukba, azok ezt állandóan kezelgetik, folyamatosan lesik a tükröt, meg a naptárt, bajban vannak vele, hogy múlik.

Engem egyáltalán nem zavar. Én legalább három emberéletet már leéltem itt és most. És egyáltalán nem fog zavarni, ha egyszer csak eljutok odáig, hogy vége. De odáig még el kell jutni, sok van még előttem. Ezt még tisztességesen és méltósággal meg kell élni. Azt viszont határozottan érzem, ahogy öregszik az ember veszíti el a képességeit. Eleinte csak fizikailag, rossz esetben szellemileg is. Ezt elég rossz megélni.

Ahhoz, hogy az ember ezt ne úgy élje meg, hogy a környezetének teherré váljon, azzal sok feladat van. Időben kell kezelni és gondolkodni arról, hogy mi legyen velem majd, ha... Semmiképp nem szeretnék úgy megöregedni, hogy másoknak legyek teher, főleg nem a szeretteimnek.

Aztán majd meglátjuk, ez miként alakul. Szép elképzelés, a valóság meg majd lesz valami.

Azért azt ma még nehéz elképzelni, hogy Fa Nándor nyugdíjas és teljesen visszavonul.
Az, hogy én nem tervezek több Vendée Globe-ot, az a józan ész által diktált döntésem. Nyerni nem fogok, ez világos. Látom, hogy mi kell a nyeréshez és nekem az már nincs meg. Igazából sosem volt meg.

Hiába voltam erős, okos, szép, a körülöttem lévő ipar, gazdaság, hajóipar, sokféle iparág rakódik itt össze, az egész egyszerűen nem volt meg.

Ami nincs meg az ember környezetében, képességeiben, illetve a tanult készségeiben, azt kénytelen sok munkával, kockázatvállalással pótolni. Egész pályafutásom alatt pótlásban voltam, mindig szaladtam az eredmény után, mert ezer és egy dolog hiányzott. Leginkább a tréning, edzeni, edzeni, edzeni. Amit az ellenfeleim megtehettek, mert ott más tervezett, más épített, más tárgyalt, szervezett. Most, a profi csapatoknál még a felvitorlázást is más csapatok csinálják. Szkíper beül, kezébe kapja az adatbázist és megy. Ezt én nagyon jól tudnám csinálni, csak éppen előtte azt a négy évet nem csinálja helyettem végig senki.

Ha úgy tudnék négy éven át készülni, hogy minden szempontból fitten állok oda a rajthoz és nem nekem kell mindent elkészíteni, akkor más lenne a helyzet.

Az én életemből elcsúszott már ez, nem lehet kivitelezni. Nincs a környezetemben ilyen erő, ilyen tudás, nincs ilyen szintű hajóskultúra.

Fa Nándor: "Mindig memorizálok elalvás előtt" Forrás: Facebook

Ez kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor az autósportban valaki gyári pilótaként vagy saját csapattal, félig amatőr stábbal veszi fel a versenyt a nagyokkal?
Gondoljunk bele, hogy a WRC-be benevez egy szomáliai csapat a sivatagból és azt várjuk tőle, hogy nyerjen. Annyira más világ, más kultúra, annyira távol vagyunk mi attól, ahol ezt a szakmát írják, hogy át kell lépni dolgokon, nagyon keményen. Könnyen elvárja tőlem ezt az, akinek fogalma sincs arról, hogy itt mi történik, de nem ilyen egyszerű ezt átlépni.

Fa Nándor, a hajós, a sportoló, a versenyző miben fejlődött igazán az elmúlt harminc évben?
Az utolsó két-három évben arra fordítottam extra energiát, hogy a legkorszerűbb meteotaktikát megtanuljam. Ez volt a legfontosabb. Az, hogy a hajók fejlődnek, az evidens. Úgy gondoltam, hogy a saját elképzelésem, a saját innovációmmal, illetve a világból megismert fejlesztésekkel, nagyjából tudom, hogy egy hajónak, hogy kell kinézni. Tévedés volt, nem tudtam. Mert egészen más nézni, illetve beleülni és elvitorlázni vele. Amikor megépítettük a hajót és elkezdtünk vitorlázni vele, számtalan gyerekbetegséggel szembesültem. Tudomásul kellett vennem, hogy bizony, ami annak látszik, az nem az. Elkezdtük megtanulni, hogy a valóságban minek kellene lennie.

Folyamatosan alakítottuk, háromszor építettük át a hajót, mire nagyjából olyan lett, amilyennek kellene lennie. És soha nem lett olyan, amivel az élen lehet vitorlázni.

Mert a világ sem alszik. Amit mi megcsinálunk fél év alatt, azt kint, az ő kultúrájukkal megcsinálják két hét alatt és sokkal gyorsabban reagálnak bármire. Tehát, ha valamiben jobb lehettem önmagamhoz képest, akkor az az, hogy a meteotaktikát miként értelmezem, hogy kezelem a programot, hogy jön le az időjárás-jelentés, azt hogy dolgozom fel és mennyire fegyelmezetten tartom be az óceán közepén, főleg a déli óceánokon. Ebben nagyon sokat léptem előre.

Ezek azok a tudáshalmazok, amikről senki nem mesél. Ez ott derül ki. Megyünk egymás ellen, te erre mész, én arra megyek, és melyik jön be. Nekem ez most végig bejött.

Meteotaktikailag sokkal jobb voltam, mint a középmezőny. Nagyjából azt tudtam, amit az élmezőny, de az élmezőny meg gyorsabb volt nálam, főleg az uszonyos hajók, amik az utolsó időszakban jöttek ki. Az én tradicionálisnak tervezett, aztán néhányszor felturbózott hajóm nem tudta ugyanazt a teljesítményt. Beállok egy szívómotorral a turbók ellen. Miközben minden más nagyjából ugyanaz. Ez a hátrány ledolgozhatatlan. Taktikailag, viszont jobb voltam, még azt a kevéske hátrányt is le tudtam dolgozni, ami a középmezőny első felével szemben volt. Ezért tudtam ott befutni, ahol célba értem.

Fa Nándort elmondása szerint nagyon tenyerén hordozza az élet Forrás: Spirit of Hungary

Ez annyira egyedüli földkerülő vitorlásverseny, hogy a hajós nem kaphat taktikai tanácsot a világ másik feléből valakitől, aki látva a meteorológiai helyzetet, jobban tudja, merre, hogyan kellene menni?
Nincsenek szekundások, tilos az ő igénybevételük. Levehetjük azt az időjárás-jelentést, ami bárki számára elérhető. Fizetősek ezek, mert professzionális szolgáltatás. Ezt letölthetem, de hogy miként értelmezem, hogy lesz ebből meteotaktika, az már rajtam múlik.

Számomra olyan nem létezik, hogy a szárazföldön átfuttatják mindenféle okos programokon, többen megkonzultálják és az alapján azt mondják, 12 óráig 142 fokon haladjak, ilyen és ilyen vitorlázattal.

Ez kizárt, ezt nekem kell eldönteni, ezt hívjuk mi meteotaktikának. A hajó adatbázisa rendelkezik a hajó sebességkarakterisztikájával és vitorlatérképével, ami annyit tesz, hogy nekem illik a versenyt megelőző években úgy felvitorlázni a hajómat, hogy tudjam, milyen szélirány, milyen szélerő, milyen időjárási viszonyok között mire képes a hajó. Tudnom kell a száz százalékot. Nem lépem túl, nehogy eltépjem, eltörjem, és nem is megyek alá. Borzalmasan hosszadalmas feladat ez, mert minden szélre kidolgozza az ember.

Nekem körülbelül 80 000 km vitorlázás volt, mire megtanultam a hajómat.

Idetartozik még az a bizonyos vitorlatérkép, ami nekem megmondja, hogy adott körülmények között milyen vitorlával kell menjek. Éjszaka, amikor nem látok semmit, fáradt vagyok és abszolút túlértékelem az időjárást, akkor magamtól alávitorláznám a hajót. De látom, hogy minek kellene fent lenni, és bármennyire furcsa, fel kell húzzam. Ez bizony néha nagyon komoly szenvedés, mert abszolút ellene megy az érzékeimnek. Autóvezetésnél észreveszi az ember, ahogy fárad, úgy lassul, és azt is bizonytalannak érzi. Vitorlázásban pontosan így történik, csak éppen a taktika nem engedi meg a lassulást, nyomnom kell a gázt. A számítógép kiírja, minek kell történnie, ha fáradt vagyok, ha nem, ha esik, ha nem.

Ehhez kell az is, hogy az ember átkapcsoljon gépi üzemmódra, és nem kezd érzelmi életet élni saját magával, mert akkor eltéved.

Ha elkezdem felülbírálni a számítógépet, akkor az előző éves munkámat bírálom felül. Amit a számítógép nekem mond, azt én tápláltam bele. Egy francia szkíper és az ő hajóját felvitorlázó csapat is tudja, hogy pontosan mik azok a képességek, amiket a hajó tud, amiket a szkíper tud, ezt szépen belerakják az adatbázisba, és attól kezdve számítógéppel vitorlázik az ember. Nem ott találom ki, hogy mit csinálok, hanem a számítógép visszaolvassa.

Hol van itt az emberi tényező? Honnan tudja az ember, hogy hol van az ő teljesítőképességének a határa? Ha jól értem, a szkíper arra készíti fel magát, hogy mindig racionális alapon hozzon döntést.
Ez így van. De az is én vagyok, aki az adatbázist feltölti, ami hónapokig tart. A számítógép gyakorlatilag önmagammal szembesít, semmiféle olyan követelményt nem támaszt, ami nekem újdonság lenne.

Viszont létezik nekem olyan állapotom, amikor én vagyok újdonság saját magamnak.

Mert nem vagyok éppen képes arra, amikor nem tudok 10,2-t futni százon, a computer akkor is elvárja tőlem, hát, nyomni kell.

1987. szeptember 12. Gál József és Fa Nándor (j) hajójukkal, a Szent Jupáttal befutnak Opatia kikötőjébe. A két magyar sportember mindeddig példátlan vállalkozásuk, a Föld körülvitorlázása - 2 éves viszontagságos út - után értek partot a jugoszláviai kikötőben. Forrás: MTI/Baric Imre

A vitorlázás mikor alakult át ennyire, mióta ennyire meghatározó a számítógép?
Pontosan ezt kellett megtanulnom az elmúlt években. Ismertem azokat a fejlesztéseket, amik ebbe az irányba mutattak. Valamilyen gyerekcipőben már 1992-ben is megvolt ez. Részben ez vonzott vissza. Elképesztő dolog ilyen technológiai szint mellett teljesítményt vitorlázni. Az egész négy éves ciklus arról szólt, hogy mire eljön a főverseny, megtanuljam mindazt, amit ma tudni kell.

Azt gondolná az ember, hogy az a 93 vagy épp 128 nap, amit Fa Nándor a vizen a versennyel, a Vendée Globe-bal tölt, már a jutalomjáték neki és az igazi küzdelem, kihívás, az azt megelőző több mint ezer nap. Csak nem az a látványos rész.
Ez pontosan ugyan olyan, mint bármelyik sportolónál.

Amikor látjuk Hosszú Katinkát világcsúcsot úszni, akkor a jéghegy csúcsát látjuk. De a mögötte lévő sok éves munkát, amikor lehajtott fejjel, besötétülve nyomja, azt nem látja senki.

Ahhoz, hogy én a Vendée Globe-on vidáman, csak a lényegre koncentrálva vitorlázzak, ahhoz nagyon kemény 3-4 éves munka vezet. Sőt, az esetemben mondhatjuk azt, hogy nagyon kemény 40 éves munka vezet, mert ebben minden benne van, amit az életemben megtanultam.

Manapság, a technika, a technológia fejlődésének köszönhetően kevésbé veszélyes a szóló földkerülő vitorlásverseny, mint 25 éve?
Kevésbé életveszélyes - de ezt is csak nagyon óvatosan mondom. Precízen kidolgozták azokat a feltételeket, amiktől az óceán viszonylag biztonságossá válik. Egyrészt a mentőszolgálatok működésére gondolok, persze az ember igyekszik nem rájuk hagyatkozni. A hajóosztály biztonsági rendszere nagyon fejlett.

A hajók úgy készülnek már, hogy például nem süllyedhetnek el.

Akármi történik vele, elárasztja az óceán, akkor sem süllyed el, mert ilyen feltétele van az elfogadásának. A kommunikáció, a navigáció, az időjárásról való tudásom is rengeteget fejlődött. Mindenről tudok és csak olyan időjárási helyzetbe megyek bele, amibe bele akarok menni. Egy ciklonnak azt a sávját vitorlázom meg, ami számomra megvitorlázható. Ezzel együtt is beleszaladhatok kikerülhetetlen szupercellába, ledőlnek árbocok, ütközhet a hajó jéggel, konténerrel, bármilyen uszadékkal. Történnek nem várt dolgok, azért a hajók fele kiesik ilyenek miatt, de hála isten sokkal kevesebb a halálos tragédia, mint korábban.

Fantasztikus élményeket élt át Forrás: DPPI/Olivier Blanchet

Van olyan emléke, előfordult olyan helyzet, amikor szembenézett a halállal, amit ugyan szerencsésen túlélt, de azért nehéz volt feldolgozni, visszavetette, visszafogottabbá tette? Vagy ettől megóvta az élet?
Megóvott..

De pontosabban úgy szól, hogy haláltudatom nagyon sokszor volt, mikor pontosan tudtam, hogy ez most kétesélyes volt, és nem rajtam múlott.

De halálérzetem meg nem. Rám soha nem volt olyan nyomasztó hatással, hogy ez bénítson, akadályozzon bármiben a jövőben. Az, hogy én tudom, olyan szituációban voltam ma, amiben meghalhattam volna, ettől én még másnap ugyanúgy száz százalékra vagy százöt százalékra nyomom a hajót. Akire ez bénítólag hat, ne menjen oda, mert nem alkalmas erre.

Erre születni kell, vagy ez a mentalitás tanulható?
Azt gondolom, hogy részben így születtem, de nagyon nagy adag szerzett készség is van ebben. Az, hogy nem vagyok félős, adottság. De hogy a nem vagyok félőset, hogy élem meg, hogy magam ellen fordítom, vagy csak egy jelzőrendszerként használom, ez már rajtam múlik. Azt hiszem, hogy a ráció semmiből sem iktatható ki, ebből meg végképp nem.

A Vendée Globe-ot Fa Nándor úgy éli meg, hogy folyamatosan fogy az ereje, az energiája, vagy vannak olyan szakaszok, amik pont ellenkezőleg, feltöltik energiával, mert valami akkora élményben, csodában van része? Legyen az egy természeti jelenség, vagy a hajója repülése.
Számtalan olyan gyönyörűségben van részem, ami ott és akkor meghatóan szép.

Ilyennek láttam az óceánt mindig is. A felhőalakzatokat, a hullámokat. Ahogy én érzékelem a különböző energiákat egymásba konvertálódni. Ez egy csudavilág.

Meglátni egy szigetcsoportot, amit mindig is kedveltél, vagy épp először látod az életedben. Amikor eljutok a Horn-fokig, és nem a Horn-fokot látom, hanem előtte már jóval a Kordillerákat, a gleccsereket és azokat a havas, jeges csúcsokat, amik felett óriási fekete gomolyfelhők vannak, mert felnyomja a hegység a szelet és az ott kicsapódik, és valami egészen elképesztő szépség.

Ez az a szint, amikor csak állsz és könnyek csorognak a szemedből, mert nem tudod megállni, annyira érzelemdús az egész. Miután hosszú ideig ott van az ember, ha úgy tetszik az óceán fogságában, így extrém módon éli meg ezeket a pillanatokat, gyönyörűségeket.

Ugyanakkor a 93 nap abszolút fegyelem is. Nem engedhetem meg, hogy eleresszem magam. Álmomban is tudom, mi történik. Álmomból is úgy ébredek, hogy tudom, hova nyúlok, miért nyúlok. Tíz-húsz percek az alvásidőszakok. Ezt meg kell szokni. Egy ideig úgy érzed, belepusztulsz, aztán átesik az ember a holtponton és megy. Az út végéig ilyen rövideket alszol csak, mert másképp nem megy.

A családjának sok áldozatot kellett hoznia Forrás: AFP/DPPI/Olivier Blanchet

Olyan nem is létezik, hogy három-négy órát alszik?
Ilyen nincs.

Vízhatlan ruhába beöltözve, egy babzsákon húsz perceket. Az a maximum.

Csak igazán ritkán engedhettem meg többet, egy kezemen megszámolom.

Naponta hányszor húsz percet?
Éjszaka általában három, négy órát alszom, húsz perces intervallumokban. Felébredek, kontrollálok mindent és visszafekszem. Három-négy órát alszom így, de napközben is alszom öt perceket, ha éppen megengedi a tevékenység.

Órára ébred? Amit mindig beállít öt, tíz, vagy húsz percre? Vagy beáll a biológiai órája erre a ritmusra?
Eleinte órára ébresztem magam, de később teljesen automatikusan működik, nem kell hozzá semmi.

Rájöttem, hogy a zene tematizálja a rutinomat.

Majdnem folyamatosan szól valami a hajón és a zenéhez tudom kalibrálni az összes tennivalómat. Még az alvás hosszúságát is tudom, mert álmomban is hallom. Pontosan tudom, hol járok, lement egy szám, kettő, vagy három, vagy ez a szimfónia, vagy jazz-darab, és akkor körülnézek, majd folytatódik minden tovább.

Erre lehet készülni, edzeni? Számomra most ez tűnik az egyik legnagyobb kihívásnak. A normális halandó egy idő után egyszerűen beájul és olyan mély álomba zuhan, ami ott komoly veszélyforrás lehet.
Igen, ha valaki beájul, akkor nem az történik a hajóval, amit én akarok. A mi mezőnyünkben mindenki ezt csinálja, különböző szinteken és módszerrel. Nincs más választás.

Aki szólóvitorlázásra adja a fejét, annak tudnia kell kezelnie az alvást, a fáradtságot, a világon mindent. Tudnia kell kontrollálni a hajót és önmagát. Ha ezt nem tudja, akkor alkalmatlan rá.

Meg vagyok győződve róla, hogy tanulható, de ebben is van egy jó adag képesség. Hosszú évek munkája.

Fa Nándor vitorlázó Spirit of Hungary nevű, 18 méteres karbonvitorlásának a fedélzetén, Székesfehérváron 2014. március 23-án. Forrás: MTI/Illyés Tibor

A verseny végén mennyi idő kell ahhoz, hogy aludjon egy jót?
Hogy milyen csuda az ember agya! Mindig memorizálok elalvás előtt. Ha öt percet alszom, akkor is. Tudom, mi van kint, ha bármi történik, mihez kell nyúlnom. Hazaérkeztem és elmemorizáltam, hogy vége a versenynek, itthon vagyok, az ágyban, szállodában és alhatok. Nyolc órát mozdulatlanul aludtam az első éjszaka.

Ezt tanítani kellene. Az egyébként mit jelent, hogy elmemorizálom?
Mindig, mielőtt lecsukom a szemem, elmemorizálom néhány másodperc alatt, hogy mi van kint, ilyen vitorla fent, mi fúj, mi történik, mik a zajok, a természetesek és a szokatlanok. Így alszom el.

Ha ehhez képest bármi változás történik, úgy ébredek fel, hogy tudom, mi van és mi a dolgom.

Ezt minden alkalommal megteszem. Ha nem ezt teszed, akkor negyed óráig azon töröd a fejed, hol vagy.

Van olyan pontja az óceánnak, ahol még szeretne egyszer hajózni? Ha nem is a Vendée Globe keretében.
Van, igen, van is egy ilyen elképzelésem.

Egyszer már hajóztam és búvárkodtam a Nagy-korallzátonynál, Ausztrália mellett, oda még tervezem, hogy visszamegyek. De nem csak oda, más élvezhető tengerrészekre is. A fél életemet az óceánokon töltöttem, ami nagy szürke, hideg hullámokat jelentett számomra, meg a nehézséget és megpróbáltatást. Egy picit szeretném élvezni.

Szeretnék úgy visszatérni az óceánra, hogy elmegyek a szép részeit is megnézni.

Fa Nándor elmondása szerint már legalább három emberéletet leélt Forrás: Spirit of Hungary

Arra nem gondolt, hogy elvinné a családot egy ilyen túrára, kicsit kárpótolva őket a sok áldozatvállalásért?
Konkrétan erről van szó. Arra vágyom, hogy elvigyem a családomat és olyasmit mutassak nekik, ami még számukra is élvezhető.

Ők vágynak erre?
Nem tudom, hogy vágynak-e rá, azt hiszem, hogy igen, mert erről azért már sokat beszéltünk. Eddig kapták ebből a hideget és a meleget a nyakukba, meg a feladatot. Azt gondolom, mindannyian vágyunk arra, hogy egymás társaságában megnézzük, megéljük a szépet, de ez még a jövő zenéje.