Társoldalunk:

Allyson Felix: két jó csirkelábat tessék!

2017.08.10. 13:43

A kedves olvasó most azon morfondírozhat, hogy mellékattintott-e, és egy virtuális hentesnél jár, vagy tényleg az Origo sportrovatát olvassa. Megnyugtatjuk, ez még mindig az Origo sportrovata. A Csirkeláb pedig nem más, mint a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok beceneve. A 31 éves amerikai, Allyson Felix immár 13 éve van ott a nemzetközi élmezőnyben, és még mindig nagyon komoly tényező a női sprintszámokban.

A londoni atlétikai vb-n a számunkra óriási sikert hozó esős augusztus 9-én, amikor Márton Anita zseniális versenyzéssel, újfent az utolsó sorozatban a legjobbját teljesítve szerezte meg a női súlylökés ezüstérmét, a futópályán is elképesztő csata zajlott.

A női 400 méteres síkfutás döntőjében mindent, és annak az ellenkezőjét is láthattuk.

Hiszen ki gondolta volna, hogy a vége előtt 20 méterrel fölényesen vezető Shaunae Miller-Uibo kis híján összerogy, és a bahamai végül csak negyedikként esik be a célba? Ki gondolta volna, hogy a mindössze 19 éves Salwa Eid Naser nem csak az előfutamban és az elődöntőben javítja meg egyéni legjobbját, de a döntőben ezt is felülmúlva, Milák Kristófhoz hasonlóan ezüstérmesként végez egy világbajnokságon? Nem mellesleg az óriási hajrájának köszönhetően 50.06 másodpercre javítva ezzel a bahreini felnőtt országos csúcsot. Vagy, hogy a korábban mindössze egy világbajnoki hetedik és egy olimpiai ötödik helyet felmutató amerikai Phyllis Francis ér elsőként célba a rettenetes körülmények ellenére egyedül 50 másodperc alatti, egyéni csúcsot jelentő 49.92 másodperces idővel.

És bár valószínű volt, hogy érmet nyer majd, a harmadik helyen célba érő Allyson Felix teljesítménye mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Allyson Felixet különösen vékony lábai miatt társai Csirkelábnak csúfoltákForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Bernd Thissen

Egészen hihetetlen pályafutás az amerikai sprinteré. Középiskolás korában kosárlabdázott. Különösen vékony lábai miatt társai Csirkelábnak csúfolták. Megpróbálkozott az atlétikával is, de eleinte nem sok fantáziát láttak benne. Két és félhónapnyi edzést követően azonban mindenki legnagyobb megdöbbenésére hetedik lett a kaliforniai állami bajnokságon, 200 méteren.

Rendkívül sokat köszönhetett első edzőjének. Jonathan Patton nagy hangsúlyt fektetett az erősítő edzésekre. A mindössze 55 kilós lány 120 kilónál is nagyobb súlyt volt képes felemelni (deadlift) vékony testalkata ellenére.

Nemzetközi karrierje éppúgy Debrecenben kezdődött, mint Usain Bolté. Csakhogy a később a világ leggyorsabb emberévé váló Bolttal ellentétben ő már akkor, 15 és fél évesen győzni tudott az ifjúsági világbajnokság 100-as döntőjében. Majd 2003-ban, mindössze 17 és fél évesen 22.11 másodpercet futott 200-on. Mindezt vadidegen környezetben, Mexikóvárosban, 50 ezer ember előtt.

Nem csoda, hogy az egyik legnagyobb sportszergyártó cég olyan támogatási szerződést kötött vele, melynek értelmében állták a Dél-Karoniai Egyetemen tanulmányainak teljes költségét.
Cserébe elkészíthették róla a "Lehetetlen nem létezik" sorozatban az egyik legkedvesebb, legszerethetőbb kisfilmet.

 Egy évvel később, még mindig csak 18 évesen ezüstérmet nyert az athéni olimpián, 200 méteren. 2005-ben, Helsinkiben pedig minden idők legfiatalabb világbajnoki aranyérmese lett. Innentől kezdve nem volt megállás. Hat olimpiai arany, két ezüst, kilenc világbajnoki elsőség, három második és két harmadik hely jelzi, hogy megkerülhetetlen tényező napjaink női sprintversenyeiben. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a 200 után 400-on, 4x400-on és még 4x100-as váltóban is sikerült győznie az évek során.

 A vallásos családból származó Felix mindig is azt vallotta, tehetsége és hite teszi őt képessé ilyen eredmények elérésére. Számomra a hit az ok, amiért futok. Határozottan érzem azt a hatalmas ajándékot, amelyet Isten adott nekem. A futásaim során semmi mást nem teszek, mint használom ezt a képességet" - vall az életében kulcsszerepet játszó tényezők összefüggéséről.

Pályafutásában nem csak a támogató szülői háttér, hanem testvére is tevékeny szerepet játszik. Bátyja, Wes Felix, aki maga is tehetséges sprinter volt - 2002-ben az Egyesült Államok junior bajnoka volt 200-on - később a menedzsere lett. Az ő segítségével, no meg természetesen az elért eredményeinek köszönhetően szerzett állandó jogot a főként Európában zajló, legmagasabb szintű versenysorozatban való részvételre.

A tehetsége és hite teszi őt képessé ilyen eredmények eléréséreForrás: AFP/Ben Stansall

A Golden League és később Diamond League néven futó sorozatban összesen 26 győzelme van. 100-on, 200-on, 400-on, és 4x100-as váltóban is sikerült már győznie. Meghódította Párizst, Rómát, Londont, Brüsszelt, Monacót, Lausanne-t, Zürich-et, Brüsszelt, Oslót, Stockholmot, Dohát és a hazai pályának számító Eugene-t is.

Hiba volna azonban azt gondolni, hogy ez az írás a pályafutását lezáró összegzés. Hiszen az atlétikai vb zárónapján minden bizonnyal látjuk még az amerikai 4x400-as váltó tagjaként. Sőt, akár a 4x100-as váltóban is felbukkanhat. Tavaly, a riói olimpián mindkét egységnek oszlopos tagja volt, és - micsoda meglepetés - mindkettővel olimpiai aranyat nyert. Vagyis jobb, ha a következő napokban is figyelünk rá!