Vágólapra másolva!
Hét hónap kihagyás után újra síelni fog Miklós Edit. A legeredményesebb magyar síző januárban esett hatalmasat az alpesisí-világkupán Zauchenssee-ben. Nagy sebességnél szétcsúszott a lába és már nem tudta megakadályozni a bukást. Súlyos térdsérüléséből nagyon gyorsan gyógyult, márciusban már megkezdte az erőnléti edzéseket. Most pedig orvosa is engedélyezte, hogy újra sportoljon. 

- írta Facebook oldalán Miklós Edit az orvosával közös fotóhoz.

Olimpiai hetedik helyezett sportolónk hétfőn a svájci Saas-Fee gleccserre utazik, hogy megkezdje az edzéseket, január 15-i horror balesete óta most először. A tervek szerint november végén a világkupa sorozatba is visszatér, valamint ott lesz a téli olimpián Phjongcsangban.

Miklós Edit bukása:

Előtte azonban még Budapesten találkozik a közönséggel: Miklós Edit szeli majd fel ugyanis a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét az országtorták ünnepélyes avatásán, a Magyar Ízek Utcája gasztroszínpadán. Kétszeres világkupa dobogós alpesi sízőnk vasárnap 11.30-tól vesz részt az augusztus 20-i tortaavatón.