Vágólapra másolva!
Szombat délelőtt rendezték a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokság A-döntőit. A magyarok három érmet szereztek: világbajnok lett a Balaska Márk, Birkás Balázs férfi kajak párosunk kétszáz méteren, Medveczky Erika és Farkasdi Ramóna pedig a női kajak ketteseknél ezer méteren. A Nádas Bence, Tótka Sándor összetételű páros ezüstérmet nyert a férfi kajak kettesek ötszáz méteres számában.

A szombat délelőtti tizenegy döntőből kilencben drukkolhattunk magyar indulónak. Az első futamon a női kenu páros ötszáz méteres versenyszámban Takács Kincső és Balla Virág indult. Az ötös pályán lapátoló lányok 75 méter után az ötödikek voltak, majd a jó hajrának köszönhetően a negyedik helyen értek célba. A kanadai páros lett az első, az orosz a második, a fehérorosz a harmadik.

- értékelt Balla Virág.

Balla Virág (elől) Devecseriné Takács Kincső negyedik lett Forrás: Alexander Shelegov

A következő magyar érdekeltségű futam a férfi kenu kettes ötszáz méteres versenyám volt, ahol Korisánszky Dávid és Mike Róbert jól kezdett, de a végére elfáradtak, és csak hetedikként értek célba.

A pénteki napon Kopasz Bálint hajója leesett a bakról, és a versenyző úgy nyúlt utána, hogy zúzódott a jobb kezének hüvelykujja, így kérdésessé vált a további szereplése a vb-n. Ennek ellenére rajthoz állt K-1 1000 méteren.

Kopasz rosszul kezdett, sokáig az utolsó helyen lapátolt, de a végén ötödik helyen ért célba.

A futamot a német Tom Libscher nyerte, a második a portugál Fernando Pimenta, a harmadik a cseh Josef Dostal lett.

- mondta Kopasz.

Kopasz Bálint a sérülése ellenére is helyt állt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Balaska Márk és Birkás Balázs a legjobb idővel került a férfi kajak kettes kétszázas döntőjébe, ahol oktatták a mezőnyt. Már a rajtot is remekül kapták el,

és végül 30.912-es idővel lettek világbajnokok.

A korábbi Európa-bajnok magyar duó mögött a spanyoloké lett az ezüst-, a szerbeké a bronzérem.

"Nagyon jó pályát mentünk, örülök, hogy ez most összejött. Tavaly is szorongattuk a felnőtt mezőnyt, idén sikerült előre lépni" - értekelt Birkás Balázs, majd Balaska Márk folytatta:

Balaska Márk és Birkás Balázs szerezte az első magyar aranyérmet Forrás: MTI/Kovács Tamás

A férfi kenu egyes kétszáz méteres futamában Hajdu Jonatán hatodik lett. Kiegyensúlyozott mezőny volt, a befutónál csak centik döntöttek.

A férfi kajak kettesek ötszáz méteres számában az Európa-bajnok Nádas Bence és Tótka Sándor következett. Az elrontott első rajt után a magyar páros féltávnál az élmezőnyben volt,

majd ezt követően feljött a második helyre, amit végig stabilan tartott, így ezüstérmet nyert.

A spanyol hajót nem volt esélyük befogni.

- mondta Tótka Sándor.

A női kajak kettesek ötszáz méteres futamával folytatódott a szombat délelőtt. Az ötös pályán induló Takács Tamara és Vad Ninetta végig ott volt az élmezőnyben, de csak az ötödik helyen értek célba.

Farkasdi Ramóna és Medveczky Erika óriási fölénnyel nyert Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kajak kettesek ezer méteres számában Medveczky Erika és Farkasdi Ramóna állt rajthoz. 250 méter után az ausztrálok vezettek, a magyar hajó csak a középmezőnyben haladt. Innentől kezdve viszont a Medveczky-Farkasdi páros átvette a vezetést, amely végig kitartott:

majdnem három hajóhossz előnnyel lettek világbajnokok a németek előtt.

Ez volt a magyar csapat második aranyérme szombat délelőtt.

- értékelt Farkasdi Ramóna.

Az A-döntő utolsó futama a férfi kajak ezer méter volt, ahol a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert duó végül negyedik helyen ért célba.