Vágólapra másolva!
A budapesti cselgáncs világbajnokság utolsó egyéni versenynapján öt magyar dzsúdós kezdte meg a szereplést, közülük csak Bor Barna jutott el a délutáni programig. A +100 kilogrammos kategóriában szereplő Bor a brazil David Mourával küzdhetett a döntőért a Papp László Sportarénában, de sajnos ipponnal kikapott, a bronzéremért újabb brazil ellenfél várt rá, akit intéssel hoztak ki győztesnek a bronzmeccsen, maradt az ötödik hely.

A 30 éves, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüsttel is rendelkező Bor Barna a délelőtt folyamán a Puerto Rico-i Rafael Ferrerrel kezdett, ahol intések után leléptették ellenfelét. A legjobb 16 között a román Mircea Croitoru volt Bor ellenfele, őt egy leszorítás utáni ipponnal búcsúztatta a magyar harcos, majd következett az aktuális Eb-ezüstérmes grúz Adam Okruashvili, akit kétszer is földre vitt Bor, végül itt is leszorítás után, ipponnal nyert a hazai dzsúdós.

Bor ellenfele az elődöntőben a 2015-ös Pánamerikai-bajnok, az aktuális világranglista-vezető, brazil David Moura volt.

Bor Barna a negyeddöntőben grúz ellenfele ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bor Barna aktívan kezdett, megmozgatta ellenfelét, majd kapott egy intést szabálytalan fogásért.

A folytatásban hosszasan kapaszkodtak egymásba a felek, a brazil altatott, majd egy belső combdobással földre vitte a magyar dzsúdóst és ipponnal nyerni tudott.

Moura ippont érő dobása Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bor Barna a bronzéremért csatázhatott a szintén brazil, kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüst- és bronzéremmel is rendelkező Rafael Silvával, míg Moura a francia klasszis, Teddy Riner ellen küzdhet a döntőben.

A mérkőzésvezető hamar kiosztott egy páros intést, majd egymásba kapaszkodtak a felek és hamar lepörgött a négy perc.

Jöhetett a ráadás, ahol aranypont döntött.

1:29 után hiába borította fel Barna a brazilt, nem kapott vazaarit. Később egy ugyanilyen szituáció után is mehetett tovább a küzdelem, majd Bor Barna kapott intést, ami azt jelentette, hogy Rafal Silva nyerte a bronzérmet.

Rafael Silvát hozták ki győztesnek Fotó: Csudai Sándor - Origo

A döntőt végül a francia Teddy Riner nyerte David Moura előtt.

Bor Barna Csoknyai László és Tóth Krisztián után ugyancsak az ötödik helyen végzett.

– mondta a versenynap után Bor Barna.

A döntők előtt megtartották a vasárnapi csapatverseny sorsolását a szervezők, melyen a kazah együttes ellen kezd majd a magyar válogatott.

A 21 válogatottból álló mezőnyből a nemzetközi szövetség illetékesei a japán, a francia, a holland és a brazil csapatot emelték ki, ezek csak a negyeddöntőben kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Ha a magyarok legyőzik a kazah együttest, akkor a negyeddöntőben a franciákkal találkoznak.

A sorsolás is látványosra sikerült Fotó: Csudai Sándor - Origo

A vegyes csapatverseny Budapesten mutatkozik be a vb-programban, a válogatottakat három férfi és három női dzsúdós alkotja 73, 90 és +90, illetve 57, 70 és +70 kilogrammos kategóriákban. Döntetlen (3-3) esetén a nagyobb értékű akciók alapján hirdetnek győztest.

A hazai színeket a szövetség előzetes tájékoztatása alapján Karakas Hedvig, Gercsák Szabina, Joó Abigél, Szigetvári Mercédesz, Kárpáti Emese, Ungvári Miklós, a csak a csapatversenyre nevezett Szabó Frigyes, Tóth Krisztián, Vér Gábor, Cirjenics Miklós és Bor Barna képviseli.

A zárónap programja 9 órakor kezdődik a Papp László Arénában, az éremcsatákra 16 órakor kerül sor.

A szombati nap erdményei:

férfiak:

100 kg, világbajnok:
Aaron Wolf (Japán)
2. Varlam Liparteliani (Grúzia)
3. Kirill Gyenyiszov (Oroszország) és Elmar Gaszimov (Azerbajdzsán)
...Cirjenics Miklós és Ohát Zalán helyezetlen

+100 kg, világbajnok:
Teddy Riner (Franciaország)
2. David Moura (Brazília)
3. Tuvsinbayar Naidan (Mongólia) és Rafael Silva (Brazília)
5. Bor Barna

nők:

+78 kg, világbajnok:
Yü Szung (Kína)
2. Aszahina Szara (Japán)
3. Kim Min Dzseong (Koreai Köztársaság) és Irina Kindzerszka (Azerbajdzsán)
...Szigetvári Mercédesz és Kárpáti Emese helyezetlen