Vágólapra másolva!
Az idén 110 éves magyar korcsolyaszövetség nagy várakozásokkal tekint a jövő évi phjoncshangi téli olimpia elé. A rövidpályás gyorskorcsolyázóktól az aranyérem sem lenne meglepetés, de addig még több verseny is lesz, köztük a szeptember végén rendezendő első olimpiai kvalifikációs rövidpályás világkupa. Az alkalomból tartott sajtótájékoztatón bemutatták a short trackes lányok igen jól sikerült kisfilmjét, amitől nekünk igen veszélyes gondolataink támadtak.

- jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón Kósa Lajos MOKSZ elnök, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól nyolc-tíz kvóta megszerzését várja.

Kósa arról is beszámolt, hogy kormányhatározat született a Nemzeti Korcsolyázó Központ felépítéséről, amely 2021-re készülhet el Istvánmezőn, s az egyik legmodernebb létesítmény lesz.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolya Szövetség (MOKSZ) elnöke Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az idei szezontól két EMMI által támogatott utánpótlás programba – a Sport XXI és a Héraklész programokba – is bekerültek a MOKSZ sportágai, a Testnevelési Egyetemen pedig hosszú idő után ismét elindult az edzőképzés. a szövetségünk szervezésében műkorcsolya és gyorskorcsolya sportágakban is.

"Gőzerővel dolgozunk a 2-3 éve felvázolt tervek megvalósításán" – mondta az elnök, kiemelve, hogy a korcsolyázók a 2015. évi sportági pontverseny dobogósai lettek az úszás és a kajak-kenu mellett a felnőtt Európa-bajnokságok és világbajnokságok eredményei alapján az olimpiai versenyszámokban.

Ennek következő állomása a szeptember végén rendezendő világkupa, amelynek Budapest ad otthont."

„Kevés olyan sportág van, ami ilyen kevés négyzetméteren ennyi világklasszist tud a soraiban" – mondta Orendi Mihály ügyvezető igazgató. A rövidpályás gyorskorcsolyázók április 17-én kezdték meg a felkészülést, melynek során két edzőtáborban vettek részt. Orendi MIhály kifejtette, hogy

létesítménygondok miatt rendkívül nehéz Magyarországra hozni olyan világversenyt, mint például a szeptember 28. és október 1. között esedékes olimpiai kvalifikációs világkupa-forduló,

ezért is lesz hatalmas könnyebbség, amikor elkészül a "jégpalota".

Szavai szerint a szövetség munkatársai egyre jobb csapatot alkotnak. Cél, hogy a short trackes lányok és fiúk által felállított szintet érjék el az együttműködésben. Az utánpótlás nevelésben korai specializálódás helyett a sokoldalú képzést hangsúlyozta, hogy a korcsolyasport bármely ága biztos alapot kapjon.

Ifj. Telegdi Attila Gyorsasági Ágazati Sportigazgató szerint hétfőn véget ért hazai rövidpályás bajnokság mindenkinek feladta a leckét.

A felkészülés egyik legnehezebb feladata ugyanis lemodellezni az olimpiai versenyhelyzet minden más hazai és nemzetközi megmérettetés gyakorlatától eltérő ritmusát.

A mögöttünk álló rövidpályás gyorskorcsolya országos bajnokság remek lehetőséget kínált erre.

A Liu testvérektől ma már mindenki érmet vár a téli olimpiáról Fotó: Mudra László - Origo

"Hatalmas köszönet illet mindenkit, aki részt vett benne. A sportolók mellett, az edzők, a bírók, a technikai stábtagok és a szakmai vezetés egy emberként sorakozott fel, hogy közös erővel sikerüljön beállítani az optimális felkészülést a két héten át húzódó versenynapok csúcsformáira."

A magyar bajnokság a versenyzők egymás közötti erősorrendjére, a jelenlegi kondíciókra is rálátást adott a szakembereknek, továbbá lehetővé tette a váltókban való variációk kipróbálását is, amihez Heidum Bernadett betegsége és Bácskai Sára Luca sérülése is apropót teremtett. Ilyen helyzetek a világversenyeken is előfordulhatnak, jó, ha van recept a kezelésükre.

A szakmai stábnak arra is volt gondja, hogy a válogatott terhelésdiagnosztikai orvosi stábja folyamatosan mérje a versenyzőket, a futamok előtt, alatt és után is.

A sportolók tapasztalata szerint ez a szerda-szombat-szerda-szombat-hétfő ritmus kiegyenlítettebb igénybe vételt jelent, mint a szokásos pántek-szombat-vasárnap,

de az is igaz, azoknak kevésbé kedvez, akik lassabban hangolódnak a versenyekre. Az olimpián viszont nincs hibázási lehetőség, nincs ugyanis B futam, ráadásul szűkebb a kör, nagyobb a szórás, élesebbek a helyzetek, "de olyan mennyiségű munkát végeznek a nemzeti válogatott tagjai, hogy minden pszichés terhet bátran letehetnek" - mondta Orendi Mihály.

Váradi Orsolya, a budapesti világkupa versenyigazgatója elmondta, 41 országból 264 sportolót neveztek a viadalra, ami hatalmas szám, tekintve, hogy

a 2013-as debreceni világbajnokságra 35 nemzetből 179 korcsolyázó érkezett.

A versenynek otthont adó BOK Csarnokot jövő héten vehetik birtokba a szövetség munkatársai, utána kezdődik a jégfelület kialakítása.

A lányokban is joggal bízhatunk Forrás: AFP/Yuri Kadobnov

Bejelentette, hogy a Sportágválasztóval évek óta tartó együttműködés keretében, az eseményre a 3 legtöbb diákot delegáló iskolát vendégül látja a szövetség.

Reklám a sportágnak

Már városszerte láthatók a Vk-verseny óriásplakátjai, a MOKSZ honlapján pedig élesedett a versenysorozat legfontosabb aktuális információit tartalmazó microsite. Váradi Orsolya elmondása szerint hamarosan indul a jegyértékesítés is a Ticketpro hálózatában, az érdeklődők 990 és 3500 forint közötti áron juthatnak majd belépőhöz. „Tökéletes helyszínt szeretnénk biztosítani a hozzánk érkezőknek, a hazai versenyzők maradéktalan kiszolgálása mellett."

A sajtóeseményen részt vett Tóth Ivett, aki Magyarország első téli olimpiai kvótáját szerezte.

A szereplők szerint mókás forgatási nap eredményeként elkészült PengeVáltás című kisfilm is, ami a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott női tagjait népszerűsíti. A hangulatos és szépen fényképezett kisfilmről nekünk a Dexter című nagyszerű amerikai sorozat ugrott be. Sok hús, sok kés, jó hangulat - ugyebár.