Vágólapra másolva!
Vállalja az elnökjelöltséget a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) tisztújító közgyűlésén Wladár Sándor, az 1980-as moszkvai olimpia aranyérmese.

Az 54 éves sportvezető csütörtökön, a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában beszélt arról, hogy

több egyesület is megkereste, amelyek szerint jelen pillanatban ő lehet az, aki megnyugvást hoz.

Hozzátette: ha azt érzékelné, hogy van nála alkalmasabb ember a feladatra, akkor mögé állna, azonban pillanatnyilag ezt nem tapasztalta.

- nyilatkozta Wladár Sándor, aki 2001 óta a Jövő SC ügyvezető igazgatója.

Wladár Sándor hozhat megnyugvást a Magyar Úszó Szövetségbe? Fotó: Szabó Gábor - Origo

A MÚSZ az MTI érdeklődésére pénteken megerősítette, hogy

Wladárt több klub is támogatja, s a péntek éjféli határidő előtt egyelőre ő az egyetlen, akit jelöltek.

A tisztújító közgyűlést szeptember 24-én rendezik.

A MÚSZ éléről a tagok múlt pénteken hívták vissza Bienerth Gusztáv elnököt, aki hét hónapig irányította a szervezetet. A közgyűlést azért kellett összehívni, mert a hazai rendezésű világbajnokságot követően a sorozatos lemondások után működésképtelenné vált az elnökség.