Társoldalunk:

Magyar Ring: nagy meccsek és egy történelmi öv magyar derékon

2017.09.16. 07:17

A várpalotai sportcsarnokban rajtolt az idei profikosz-idény a Felix Promotion Magyar Ring gálájával. A felhozó meccsek között Egedi Renátó nemzetközi övért bokszolt, és lett a WBO első magyar ifjúsági bajnoka. Győzött Bacskai Balázs is, ahogy Szellő Imre is, aki szinte meg sem izzadt, Kovács Zoltán viszont csak a ring mellől követte az eseményeket. 

Ugyan szépen, a kora őszi elvárásoknak megfelelőn fényben ment le a Nap Várpalota fölött, mégsem kárhoztattuk Rácz Félixet, amiért a Thury-vár helyett a Gál Gyula Városi Sportcsarnokba tett át a 2017-18-as szezon első Magyar Ring profiboksz-gáláját. Eső ezúttal ugyan nem esett, ami tavaly igencsak megkeserítette a bunyósok és a nézők életét is, de a 15 fok körül hőmérséklet sem az, ami jól esik félmeztelenül a ringben. 

Nem csak a húzónevek miatt volt érdemes beülni a gálára

Forrás: Felix Promotion

Az előzetesen kiírt menetrendnek megfelelően fél hétkor el is kezdődött a gála, annak rendje és módja szerint. Azt gondolhattuk, hogy a szurkolókat majd csak a fontosabb mérkőzések – Bacskai Balázs, Szellő Imre, Egedi Renátó vagy Kovács Zoltán összecsapásai – érdeklik majd, de már az első nehézsúlyú menetre szépen megteltek a Gál Gyula Városi Sportcsarnok lelátói, illetve a ring körül kialakított VIP ülőhelyek is.

Nézőkkel még jobban festett:

A közönség által kezdettől hangosabban támogatott Krakovszky Tibor egy harmadik menetes hatalmas K.O.-val adta meg a gála alaphangját, amit szegény Csala Zoltán bánt. A ring mellett ücsörgő mentősöknek is akadt egy kis dolguk, biztos, ami biztos megnézték, hogy egyben van-e Csala, de nem történt baj, egy perc múlva már a saját lábán hagyta el a ringet a vesztes is.

Csala Zoltánnak nehéz estéje volt. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

A második találkozó csak olaj volt a tűzre: a szomszédos Székesfehérvárról érkező Márton Balázs bírva a számára tulajdonképpen hazai közönség osztatlan támogatását az első másodperctől lerohanta az öt mérkőzés után még nyeretlen Mucsi Imrét, és alig több mint két perc után véget vetett az egyoldalú küzdelemnek. Miután másodszor is padlóra küldte Mucsit, a mérkőzést vezető Kovács Bence – a korábbi profi világbajnok, jelenleg a WBO Europe elnökeként dolgozó Kovács „Kokó" István fia – beszüntette a verést.

Újabb helyi hős, a 13-1-es mérleggel álló veszprémi Törteli Balázs következett, aki utóbbi öt meccsét megnyerte, méghozzá rendre látványos, dinamikus bunyóval, egy kivétellel kiütéssel. Ezúttal egy 27 éves grúz fiú állt vele szemben, és talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Kakhaber Avetisiannak a ring a második otthona – a várpalotai volt a 92. profi mérkőzése. Törteli szokása szerint ment előre, többet ütött, talán többet is talált,

de azt nem mondhatjuk, hogy ő ne kapott volna, ráadásul a grúz fiú jól bírta a pofonokat, és rendre megkontrázta Törteli akcióit.

Törteli Balázs (b) pontos és kemény volt. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

De a harmadik menetet már így is tisztán vitte el a magyar bunyós, és úgy tűnt, kondival is jobban fogja bírni a meccs második felét. Így is lett, az egyre fáradó grúzt az ötödik menetben meg is intette egyszer a mérkőzést vezető bíró, Törteli pedig az utolsó gongszóig ment előre, és nem is lehetett kérdéses, hogy egyhangú pontozással övé a meccs.

A Berki Ferenc–Kispál Zoltán meccsnek volt történelme, éppen egy éve, hogy ugyancsak Várpalotán megküzdött egymással a két bunyós, akkor a még csak harmadik meccsét vívó Berki nyert megosztott pontozással. A fővárosi bunyós azóta már 8-0-nál jár, de Kispál 7-2-es mérlege jelezte, hogy nem lesz könnyű dolga. Pont olyan is volt a meccs, mint azt vártuk: két támadó bunyós kiegyenlített, sok ütést hozó küzdelme. Jobbára ugyan Berki lépett fel támadólag, de Kispál rendre jó ütemben talált be a kesztyűi közé. 

A meccs közepén mintha lábon kezdett volna fáradni Kispál, de a szíve bírta az iramot, és rendre válaszolt a frissebbnek tűnő Berki támadásaira.

Berki Ferenc (b) és Kispál Zoltán parázs csatát vívott. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

Kispál ringsarka volt hangosabb, ahonnan többször is a "játsszál vele" kiáltást lehetett hallani - de, ha az a játék, akkor köszönjük szépen, nem kérünk belőle, mert ilyenkor mindig elindított egy kőkemény kombinációt. A hatodik menetben aztán Berki egy hatalmas jobbkezessel majdnem elkapta, de a kecskeméti bunyós ügyesen nyert időt egy fogással.

A végén egyhangú pontozással nyert a többet találó Berki, de Kispál Tamásnak sincs oka szégyellnie magát, mert nélküle ez nem lett volna ilyen jó meccse.

Baj van a tanzániaiakkal

Pontosabban nem velük, mert jó bunyósok, akik szívesen jöttek volna, csakhogy egy friss törvény miatt nem hagyhatták el az országot. Így történt, hogy sem Bacskai Balázs, sem a WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnoka, Kovács Zoltán Caramel nem azzal bunyózott, akire számítótt. Mi több, Kovács egyáltalán nem is lépett ringbe. Ő a ring mellett ült, és a Sport TV szakkomentátoraként tette hozzá a részét a gálához.

Kovács Zoltán Caramel most nem mutathatta meg, milyen kemény az ökle

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Nem bokszolok ma - mondta az Origónak két meccs között. - Kiderült, hogy az ellenfelem és a menedzsmentje nem tudott erről a törvényről, és nem engedték őket felszállni. Rácz Félix minden követ megmozgatott, hogy találjon nekem egy ellenfelet, éjnek évadján skype-olt a grúzokkal, de ilyen rövid idő alatt nem lehet csak úgy leakasztani valakit. Úgyhogy most itt ülök, és próbálom hozzátenni a magamét a ma estéhez. Nem rossz meló ez sem, az biztos, hogy kényelmesebb itt lent, mint ott fent" - biccentett Caramel a ring felé. 

Így aztán a profi pályán áprilisban debütáló, és Harcsa Norbert legyőzésével mindjárt magyar bajnoki címet szerző Bacskai Balázs is ízelítőt kapott a profi bunyó kiszámíthatatlanságából. Neki sikerült találni egy grúz ellenfelet Saleha Mkalekwa helyett, és Lasha Gurgulianival nem is járt rosszul. A 26 éves, 13-4-es mérlegű grúz kellően iskolázott és kellően kemény is volt ahhoz, hogy a gála színvonalához méltó meccset vívjon Benjivel. 

Bacskai Balázs (b) némi puhatolózás után megtörte ellenfelét. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

Két kiegyenlített három perc után a harmadik már egyértelműen a magyar bajnoké volt, Gurgulianin ekkor már látszott, hogy nincs tökéletes kondiban, és egy kombináció rá is számolt a német mérkőzésvezető. A negyedik menet hajrájában pedig több benyelt testütés után jelezte, hogy ennyi elég volt - technikai K.O.-val győzött Bacskai, aki kellően éhes oroszlánnak tűnt.

Ahogy a Berki–Kispál, úgy a Darmos József–Detre Gábor összecsapásnak is volt előzménye. A cirkálósúly magyar bajnoka - az övről Szellő Imre derekán volt, de ő lemondott róla -, Darmos februárban Pápán technikai K.O.-val győzte le Detrét, aki akkor nagyon jól tartotta magát a meccs elején, de aztán elfogyott az ereje. Ezúttal is hasonló volt a forgatókönyv, a békéscsabai Detre jól kezdett, többet ütött, és egyszer-kétszer kellemetlenül el is találta Kiskunmajsa Év Sportolója-díjasát, a második menet közepétől viszont már Darmos is megtalálta az ütőtávot, és voltak tiszta találatai. 

Detre Gábor (j) öt meneten át teljesen egyenrangú ellenfele volt Darmos Józsefnek. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

A harmadik menetbe aztán már szenvedélyt is vittek a fiúk, ami meghozta a közönség hangját - több látványos összeakaszkodás is volt, és mindketten bírták kondival is. Az utolsó két menetben ezúttal inkább Darmos látszott fáradtabbnak, viszont a nagyobb rutin és a pontosabb ütések mellette szóltak.

A hatodik menet hozta a legjobb bunyót. Az utolsó három percet mindkét harcos megnyomta. Viharos adok-kapok végén Darmos egy nagy sorozattal leültette Detrét, akire számolt is a mérkőzésvezető, a gongszó után mégis a békéscsabai bunyós ünnepeltette magát a kötelekre állva. Az az egy leütés azonban sokat ért, mert egyhangú pontozással Darmost látták jobbnak a pontozók.

Darmos (j) hajrája azonban végül győzelmet ért. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

"Nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy mi volt Józsi terve, mert az első két menetben elég könnyedén oda adta az ellenfelének - mondta már megkönnyebülve a gála végén Rácz Félix. - Ha úgy tudsz verekedni, ahogy a végén láttuk, kezdhetted volna azzal is a meccset, nem? - tette föl a költői kérdést az időközben mellé sétáló Darmosnak.

"Régen volt az utolsó meccsem, kicsit be voltam rozsdásodva. És meg kell hagyni, irtó kemény feje van Detre Gabinak" - adott választ a majsai bunyós.

Végre egy öv a ringben

Végül is az adja egy gála sava-borsát, ha valódi tétre megy a bunyó: az utolsó előtti bunyó pedig már egy övért, méghozzá a WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoki övéért ment. Egedi Renátó első magyarként verekedhetett az övért, amit Kovács István, a WBO super visora vitt magával a szorítóba.

Egedi Renátó (b) nagy lehetőséget és egy nagyon kemény ellenfelet kapott.A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

A mindössze 19 éves ukrán David Gorohovec veretlenül (9-0) érkezett Várpalotára, de Ewing személyében emberére akadt. Az első menet tapogatózása után a második már egyértelműen Egedié volt, aki miközben lábon kihordott egy mélyütést, folyamatosan bontotta az ukrán védelmét, főleg testre elhelyezett bombákkal – egy ilyen után számolni is kelett Gorohovecre.

Az ukrán fiút azonban elég kemény fából faragták, ő is kitáncolt a semleges sarokban egy mélyütést, és nem riadt vissza attól sem, hogy a közelharcokban a vállát, vagy a könyökét használja. Az ötödik menetben aztán kétszer is számolt rá a német bíró – az első eset véleményes volt, ott mintha Egedi megint mélyet ütött volna –, másodjára viszont már el sem számolt tízig a mérkőzésvezető, beszüntette a küzdelmet.

Nem kímélték egymást a fiúk. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

Az ukrán fiú egyik ringsegédje a nagy lópikula egyezményes nemzetközi karmozdulatával jelezte egyet nem értését.

„Nehéz megszólalni öt menet pofozkodás után – mondta még a ringben Ewing. – Hallottalak titeket, fantasztikus közönség voltatok. A klubom, a támogatóim és persze a családom segítsége nélkül ez nem sikerülhetett volna" – mondta a WBO első magyar ifjúsági bajnoka.

Kokó rutinos mozdulattal csatolta föl az övet Egedi Renátó derekára. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

"Nagyon kemény gyerek volt, és nagyon erős ütései voltak - mondta már az Origónak a meccs után Ewing. - Az első menetben megcsípett egyszer fejre, nem volt kellemes. Ráadásul még sokat is szabálytalankodot, ha nem talált egy ütése, nem húzta vissza a karját, hanem engedte tovább a könyökét, ilyet még nem is láttam.

A mélyütések sem voltak egyformák. Egedi szerint ő egyszer találta el kényes helyen az ukránt, az sem volt szándékos, a másodikra pedig rájátszott. "Ő viszont úgy csinálta, hogy először bemérte, hol az övem, aztán alá ütött."

Ezt követően Kovács István a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány javára adott át 500 ezer forintos adományt Dr. Prodán Zsolt szívsebésznek. „Jó helyre fog kerülni minden fillér, és újfent bizonyságot nyert, hogy a kemény fiúknak lágy a szívük" – mondta az adományt átvevő Dr. Prodán Zsolt.

Kovács István (jobbról a második) adja, Dr. Prodán Zsolt fogadja az adományt. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

Zárásként következett a WBO veretlen (17-0) cirkálósúlyú interkontinentális bajnoka, Szellő Imre, akire egy nála nyolc évvel fiatalabb bosnyák bunyós, Petar Marvalj várt. Szellő nem titkolta a gála előtt, az idei szezonra komoly tervei vannak, és ennek megfelelően is bunyózott: már az első menetben leküldte a bosnyák fiút egy testre mért ütéssel. A második menetből fél perc sem telt el, amikor már másodjára került padlóra Marvalj, és az utolsó után már nem is volt kedve talpra állni. Szellő bizonyította, hogy valóban megérett a komolyabb ellenfelekre és a komolyabb meccsekre.

Szellő Imre (j) éppen csak bemelegedett, mire végzett. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

"Az volt a szerencsém, hogy a srác most akart bunyózni - mondta Szellő az Origónak a meccse után. - Máskor, amikor nála jobbakkal bunyózott, csak kóválygott a ringben, most viszont oda állt, ütött, amivel megkönnyítette a dolgomat. Mert, ha üt, kinyílik a védelme, ahogy most is történt, akkor pedig már nincs nehéz dolgom.

A gálát a ring mellől nézte végig Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes, Európa-bajnok cselgáncsozó is. "Dzsúdó, boksz, birkózás, ezek mind rokon sportágak, küzdősportok. Szellő Imi miatt vagyunk itt, a családja, barátok, ceglédiek, ilyenkor itt a helyünk. Imi pedig hozta a kötelezőt, megint jól bunyózott."

Nem lehetett elégedetlen a házigazda, azaz Rácz Félix sem. "A várba valamivel kevesebb mint ezer jegyet adtunk el, a sportcsarnok viszont 1300 fős, úgyhogy voltak foghíjak a nézőtéren, de ezt csak a késői helyszínváltoztatásnak tudjuk be.

Aki eljött, remek meccseket látott. A képre kattintva galéria nyílik

Fotó: Mudra László - Origo

Cserébe nagyon jó meccseket láttunk, nyertünk egy WBO-övet, és, ami még fontos, hogy jönnek a fiatalok. Berki, Egedi, Kovács Zoli, aki ma nem bokszolt, Törteli mind-mind reményteli, ügyes fiú, akik előtt szép jövő áll. Bacskai már idősebb, de ő meg az út elején jár, viszont nagyon szépen halad." 

Krakovszky Tibor – Csala Zoltán (nehézsúly, 4 menet) K.O. a 3. menetben
Márton Balázs – Mucsi Imre (kisváltósúly, 4 menet) T.K.O. az 1. menetben
Törteli Balázs – Kakhaber Avetisian (grúz) (kisváltósúly, 6 menet) egyhangú pontozással
Berki Ferenc – Kispál Zoltán (nagyváltósúly, 8 menet) egyhangú pontozással
Bacskai Balázs – Lasha Gurguliani (grúz) (nagyváltósúly, 6 menet) T.K.O. a 4. menetben
Darmos József – Detre Gábor (cirkálósúly, 6 menet) egyhangú pontozással
Egedi Renátó – David Gorohovec (ukrán) (nagyközépsúly, 10 menet a WBO Ifjúsági bajnoki övéért) T.K.O-val az 5. menetben
Szellő Imre – Petar Marvalj (bosnyák) (cirkálósúly, 8 menet) T.K.O a 2. menetben
Kovács Zoltán – Francis MIyeyusho (tanzániai) (nagypehelysúly, 10 menet) - elmaradt