Társoldalunk:

Kisebb csapatok indulnak a 2018-as nagy kerékpáros körversenyeken

2017.09.19. 20:18

Az eddigi kilenc helyett nyolc versenyzővel vehetnek rész a csapatok a három nagy kerékpáros körversenyen, a Giro d'Italián, a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kedden bejelentett modernizációs törekvései nyomán 198 helyett 176 versenyző vesz majd részt a háromhetes viadalokon. Az UCI az intézkedéstől a kerékpárosok, a szurkolók és a versenyzőket kísérő konvoj biztonságának javulását várja. 

A Sky csapata a Vuelta a Espanán

Forrás: DPPI/De Waele Tim

Az UCI versenynaptárában szereplő többi versenyen a csapatok hét-hét kerekessel szerepelhetnek majd.

A nemzetközi szövetség bergeni ülésén - az országúti vb helyszínén - arról is határoztak, hogy a lengyelországi Pruszków ad otthont a 2019-es pályakerékpáros-világbajnokságnak.