Vágólapra másolva!
Befejezte pályafutását profi bokszolóként Rahim Csahkijev, aki amatőrként olimpiai bajnok volt, a hivatásosok között pedig világbajnoki címig jutott.

A 34 éves orosz ökölvívó szombaton ismertette döntését, amelyet azzal indokolt, hogy elég volt neki a szorító világában eltöltött két évtized. Csahkijev orosz bajnokként 2007-ben nehézsúlyban vb-ezüstöt szerzett, rá egy évre, Pekingben pedig ötkarikás bajnokká avatták ugyanebben a kategóriában.

Profi karrierjét 2009-ben, cirkálósúlyban kezdte a hamburgi Universumnál, Erdei Zsolt csapattársaként. Többször is megvívott a vb-övért, egyszer sikerült nyernie: 2015-ben ő lett az IBO (Nemzetközi Bokszszervezet) világbajnoka. Hivatásosként 29 meccséből 26-ot megnyert - 19-et kiütéssel -, és háromszor maradt alul.