Vágólapra másolva!

Mindkét magyar váltó elődöntős a gyorskorcsolya vk-n

A papírformának megfelelően a magyar férfi és női váltó is elődöntőbe jutott pénteken a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának BOK Csarnokban zajló első állomásán.

Az idén világbajnoki bronzérmes Knoch Viktor, Burján Csaba, Varnyú Alex, Liu Shaoang alkotta magyar négyes az utolsó körben jött fel a második, továbbjutást érő helyre. "Viktor lökte be Csabát, aki átesett a kínai lábán. Szerencsére Viktor azonnal kapcsolt és leváltotta a jégen fekvő Csabát, én pedig egyből bevágtam elé, mert ha még fél kört kell mennie, akkor elúszik a futam" - idézte fel a történteket Liu Shaoang.

A magyar gyorskorcsolyázók a második helyen jutottak tovább Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra összeállítású női váltó éppen azzal a kínai stafétával került azonos előselejtezőbe, amely mögött második lett az idei világbajnokságon. Ők és a kazah négyes szinte azonnal leszakította a 3000 méteres futam negyedik résztvevőjét, az ukrán csapatot.

A második körre Kónya helyett Bácskai Sára Luca került a váltóba, amely ebben a felállásban is magabiztosan jutott a szombati elődöntőbe. A magyarok a kanadaiakkal karöltve már a negyedik-ötödik körre elhúztak a német és a francia négyestől, így a végig vezető tengerentúliak és a szorosan mögöttük lévő magyarok különösebb csata nélkül biztosították helyüket a legjobb nyolcban.

A budapesti verseny szombaton 13.45-től az 500 és 1500 méter küzdelmeivel folytatódik a negyeddöntőtől a fináléig, továbbá a váltók elődöntőire kerül sor.