Para-asztalitenisz Eb: Pálos Péter aranyérmes

Pálos Péter akció elődöntő fogyatékosok sportja FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása paralimpikon parasportoló sportoló SZEMÉLY
A finálé után meglehetősen csalódottan nyilatkozott és kijelentette: talán élete legrosszabb játékát produkálta: "Kicsit jobban akartam, ez csak a szív diadala volt". Pálos végül hozzátette: sajnálja, hogy a nehezebbik ágra került, mert kis szerencsével második helyen is végezhetett volna, de "egy rossz szavam nem lehet, mert éremért jöttem és az megvan". MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Pálos Péter aranyérmet szerzett egyesben a para-asztaliteniszezők Európa-bajnokságán a szlovéniai Laskóban, míg Arlóy Zsófia bronzérmes lett.

A férfiaknál három magyar játékos is negyeddöntőt játszhatott, de míg Berecki Dezső és Csonka András nem járt sikerrel, addig a londoni paralimpia bajnoka,

Pálos Péter igen, sőt, később a fináléba is bekerült. Ott szoros küzdelemben, 2-1-es szetthátrányból fordítva verte meg a francia Lucas Creange-ot, így ő állhatott a dobogó felső fokára.

Pálos Péter aranyérmet szerzett egyesben a para-asztaliteniszezők Európa-bajnokságán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint Arlóy Zsófia a kétszeres paralimpiai bajnok francia Thu Kamkasomphou elleni bravúros sikerével biztosította a helyét a legjobb négy között,

az elődöntőben azonban kikapott a német Juliane Wolftól, így bronzérmesként zárt.