Rasovszky Kristóf újabb parádés Világkupa-győzelme

Rasovszky Kristóf
Balatonfüred, 2017. július 20. Rasovszky Kristóf, a csapat második versenyzője az 5 kilométeres nyíltvízi úszás csapatversenyében Balatonfüreden 2017. július 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Rasovszky Kristóf folytatta 2017-es menetelését: immár a harmadik győzelmét aratta az idei FINA nyíltvízi úszó Világkupa-sorozatban, ezúttal a kínai Chun'an-ban érkezett elsőként a célba. Olasz Anna a 14. lett a nők versenyében - áll a Magyar Úszószövetség beszámolójában.

Nem akármilyen mezőnyben végzett az élen a húszéves veszprémi úszó, hiszen többek között

sikerült megelőznie az olimpiai bajnok, a júliusi balatonfüredi világbajnokságon 10 km-en szintén aranyérmes holland Ferry Weertmant, az olaszok világbajnokát, Simone Ruffinit, illetve az összetettben vezető másik olaszt, Federico Vanellit.

Az elsőségért a 2014-es összetett Vk-győztes brazil Allan do Carmóval vívott hatalmas csatát, és végül a célfotó alapján Rasovszky javára ítéltek a bírók.

„Viszonylag nagy iramot úsztunk a táv több mint felén, ami nekem kedvezett, de így is nagyon sokan maradtunk az élmezőnyben a második öt kilométerre – mondta Rasovszky a versenyt követően. –

Bár a FINA az összetett állását még nem hozta nyilvánosságra, az kalkulálható, hogy az eddig vezető olasz Vanellit – aki most csak 26. lett –, megelőzi honfitársa, Ruffini, míg Rasovszky Kristóf Do Carmo elé vág, és harmadikként várja a jövő szombaton esedékes utolsó, hongkongi versenyt. Bár ez volt a harmadik Vk-sikere az idén, hiszen győzött júniusban Setubalban, majd augusztusban a kanadai Lac Meganticban, kevés esélye van arra, hogy elsőként zárjon összetettben. Rasovszky – aki amúgy idén megnyerte az összetett Európa-kupát – nem volt ott a sorozat első eseményén, az argentínai Viedmában, illetve még a FINA vb második hetében, a kanadai Lac St. Jean-ban rendezett állomáson (ekkor inkább a Duna Arénában úszott 1500-on) – e két kihagyott viadalon, a gyengébb mezőnyben Ruffiniék mindkétszer elvitték az első két helyet, ezért is állnak ennyivel jobban (a magyar versenyző egyetlen rosszabbul sikerült idei versenye a márciusi, Abu Dhabi állomás volt, ahol 47. lett).

A nők mezőnyében Olasz Anna is ott volt a rajtnál, és végül 14. lett – itt a balatonfüredi vb-n mindhárom egyéni számban érmes brazil Ana Marcela Cunha aratott célfotós győzelmet az olasz Arianna Bridi előtt.

FINA/Hosa 10km nyíltvízi úszó Világkupa, Chun'an:

Férfiak
1. Rasovszky Kristóf 1:31.52.4
2. Allan do Carmo (brazil) 1:31.52.4
3. Fernando Ponte (brazil) 1:31.54.9

Nők
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 1:37.29.2
2. Arianna Bridi (olasz) 1:37.29.2
3. Vivane Jungblut (brazil) 1:37.30.8
...
14. Olasz Anna 1:39.37.5