Társoldalunk:

Nyertek a nők, döntetlent játszottak a férfiak

2017.11.01. 19:29

A hetedik helyen kiemelt magyar férfi válogatott négy döntetlennel 2-2-t játszott a hatodikként rangsorolt örmény négyessel a sakkozók Krétán zajló 21. csapat Európa-bajnokságának szerdai, ötödik fordulójában.

Balogh Csaba szövetségi kapitány veretlen és a játéknap előtt éllovas együttesében ezúttal Lékó Péter, Erdős Viktor, Rapport Richárd és Berkes Ferenc is remizett, ezzel három győzelem mellett másodszor ért el döntetlent.

A nyolcpontos magyarokat eggyel megelőzte a horvát csapat, amelyet négy gárda követ egypontos hátránnyal. Lékóék második helyről várják a pénteki folytatást, amikor éppen Horvátország lesz az ellenfelük.

Az Eb honlapja szerint a női válogatott ezúttal javítani tudott, ugyanis 3,5-0,5-re felülmúlta Litvánia legjobbjait. Hoang Thanh Trang világossal, míg Lázárné Vajda Szidónia és Gara Anita sötéttel gyűjtötte be a teljes pontot Papp Petra remije mellett. A női csapat két sikerrel rajtolt, aztán kétszer kikapott.

A magyarok a mostani sikerrel hét pozíciót javítva a kilencedik helyre jöttek fel, pénteken pedig az örmények ellen ülnek asztalhoz. Az oroszok továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetnek.

A négytáblás, kilencfordulós svájci rendszerű kontinensviadalon csütörtökön szabadnap lesz. Mindkét nemnél az oroszok a címvédők.