Vágólapra másolva!
A huszonegyedik születésnapja előtt álló Kenderesi Tamás ma sem tudja megmondani, mi történt vele július 26-án a 200 méteres pillangóúszás döntőjében, a bátran – talán túl merészen – hangoztatott győzelmi reményei miért foszlottak szét a budapesti világbajnokságon. Családja, edzője, és a negyedik éve vele foglalkozó pszichológusa segítségével, úgy ahogy sikerült már feldolgoznia a történteket: próbál csak előre tekinteni. Tisztában van azzal, hogy a keserű pirula hatását csak a kimagasló eredményekkel lehet semlegesíteni.

Egy lapra tett fel mindent

„Ha csak egyetlen apró hibára is rájöttem volna, nem titkolnám, inkább kibeszélném magamból a rosszat."

– nyilatkozta Kenderesi Tamás az SzPress Hírszolgálatnak -, aki már a vb előtt elismerte,

hogy „örökre" nem maradhat egyszámos, csak a 200 pillangóra gyúró versenyző.

Három héttel a vb rajtja előtt a pécsi sportoló Rómában 1:54.33-as idővel, idei legjobbjával látványos győzelmet aratott a dél-afrikai Chad le Clos ellen. Semmi sem utalt arra, hogy a rutinosabb ellenfele csőbe húzta volna. A világbajnoki döntőben aztán a magyaroknál jobb taktikát választó, keményen bekezdő és a gyilkos iramát végig tartó Le Clos nyert, az elnyűhetetlen Cseh László és a japán Daija Szeto előtt. Kenderesi a riói olimpiai helyezésén egyet rontva negyedik lett. Nem maradt több dobása, a világbajnokság számára ezzel véget is ért.

Kenderesi Tamás nem nyert érmet a vizes világbajnokságon Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Ilyenkor csak előre lehet tekinteni, mielőbb keresni a javítás lehetőségét.'

Amúgy nagy küzdő vagyok, hol betegségből, hol sérülésből visszatérve sikerült bizonyítanom. Tavaly úgy lettem bronzérmes a londoni EB-n, hogy csak pár hetem maradt a felkészülésre" – folytatta Kenderesi, aki 2014-ben ifjúsági olimpia aranyat nyert Nankingban 200 pillangón.

Nagyon hátulról indul

Meggyőződése, hogy a jövő évi világranglista zárásakor – ahogy most - nem a hetedik helyen áll majd, de azt is elhatározta, hogy a

200 méteres gyorsúszásban is igyekszik megközelíteni az élmezőny tapasztaltabb tagjait. Mi tagadás, elég hátulról indul.

Kenderesi Tamás 200 gyorson is próbálkozik Fotó: Mudra László - Origo

„Nemrégiben két világkupa versenyen már kipróbáltam magamat az új számomban, egész jól ment, de ettől még senkinek sem esett le az álla. Mondjuk úgy, hogy letettem az alapkövet. Azzal tisztában vagyok, hogy a 200 gyorson csak 1:45-tel, vagy még jobbal lehet labdába rúgni. Ehhez képest az 1:48.8-nál rosszabb idei legjobbammal egyelőre sehol sem vagyok, de lesz ez még jobb is. Először is a magyar úszósprinterekkel kell versenybe szállnom, aztán, ha már beértem őket, talán a világelitet is megcélozhatom."

"Lassan-lassan viszont a gyorsúszásomat is tökéletesíteni szeretném."

Erős mezőny Százhalombattán

Még néhány nap, és itt a november 8-án kezdődő százhalombattai rövid pályás országos bajnokság, ahol öt számban rajtol: 50, 100 és 200 pillangón, de hogy a terhelés és a kihívás még nagyobb legyen, nekiveselkedik a 100 és 200 gyorsnak is.

Kenderesi Tamás megküzd Cseh Lászlóval is Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Úgy tudom, hogy mindenki ott lesz, aki számít, pillangón és gyorson is. Kíváncsian várom, hogy a világbajnokság után ki mivel rukkol ki. Iparkodnom kell, mert a decemberi dániai rövidpályás Európa-bajnokságról nem szeretnék lemaradni."

mert most éppen ilyen, tanulságokkal szolgáló verseny kell nekem" - mondta befejezésül Kenderesi Tamás.