Társoldalunk:

Médiadíjat kapott az Origo sportrovata

2017.11.11. 07:31

November 10-én, pénteken a Magyar Kajak-kenu Szövetség az Egerben megrendezett évzáró gáláján kiosztotta az év legjobbjainak járó díjakat. A gyorsasági szakágban női kajakban Takács Tamara, férfi kajakban Horváth Bence, míg női kenuban Devecseriné Takács Kincső vehetett át elismerést, az Év edzője díjat Csipes Ferenc kapta. A szövetség Médiadíjjal jutalmazta az Origo sportszerkesztőségét, amiért a 2017-es évben kiemelten és színvonalasan foglalkozott az egyik legsikeresebb olimpiai sportággal.

A rangos eseményt Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a 2017-es év nagyon fontos volt a 2020-as tokiói olimpiára való felkészülésben. Az előttünk álló időszak vízválasztó lehet a fiatal tehetségek számára, ugyanis 2019-ben Szegeden lesz a gyorsasági kajak-kenu világbajnokság, amely az olimpiai ciklus legfontosabb versenye. 

Schmidt Gábort már a 2020-as olimpia is foglalkoztatja

Forrás: Szalmás Péter

Ezt követően a szövetség díjazta a szakág legjobbjait. Az év férfi kajakozója Horváth Bence lett,  aki plovdivi Európa-bajnokságon és a racicei világbajnokságon is ezüstérmet nyert a „gladiátorok" számában, vagyis K-1 200 méteren. 

„Boldog vagyok, hogy ez az idény számomra kilencvenkilenc százalékosra sikerült. Bízom benne, hogy jövőre hasonló eredményekkel tudom zárni az évet, ezért Tokár Krisztiánnal, az edzőmmel és a csapatommal mindent ennek rendelünk alá. Az Év kajakosa díj számomra nagyon megtisztelő és meglepő, örülök, hogy a 2016-os idény negatív történései után mentálisan és fizikailag is a maximumon teljesítettem.

Horváth Bence kimagasló teljesítményt nyújtott a 2017-es évben

Forrás: Szalmás Péter

Felül tudtam kerekedni az érzéseimen, és reálisan kezelem a pályafutásomat. Célok vannak előttem, amit el is szeretnek érni, ezért előre kell tekinteni" – mondta Horváth Bence a Kajak-kenu Szövetség honlapjának, aki Takács Tamara társaságában nemcsak az Év legjobbjának járó elismerést vehette át, hanem a Mercedes-Benz Hungária Kft. jelképesen egy-egy szponzori autó kulcsát is átnyújtotta a versenyzőknek, akik egy évig használhatják az autót. 

Az év női kajakozója Takács Tamara lett,  aki idén kilenc számban indult a magyar bajnokságon, is mind a kilencszer az élen végzett. Ilyenre még sosem volt példa a magyar kajak-kenu sport történetében. Nem mellesleg Takács a plovdivi Eb-n egyesben és négyesben is aranyérmet nyert, míg a racicei világbajnokságon szintén négyesben gazdagodott egy aranyéremmel.

„Nagyon sokat jelent ez az elismerés, mert rengeteg munka áll mögötte. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen fiatalon eddig eljutottam, hiszen mindenki keményen dolgozik, de amikor tizedeken múlnak az eredmények, minden kis plusz számít. 

Az év sportolói egy vadonatúj autóval is gazdagodtak

Forrás: Szalmás Péter

Úgy érzem, ez az elismerés nemcsak engem illet, hanem az egész csapatomat, akik hozzásegítettek. Az edzőmet, a családomat, az egyesületemet, a szponzoraimat – mondta Takács Tamara, aki hozzátette, a további munkához nagy lendületet ad ez a díj. – Kellenek a felkészüléshez a pozitív élmények, az, hogy érezze az ember, megéri keményen dolgozni. Idén is csodálatos élményeket kaptam a kajakozástól, tudjuk, hogy jó úton haladok, ugyanezt kell tovább folytatnunk Kati nénivel – csak még keményebben." 

A felnőtt női kenusoknál Devecseriné Takács Kincső kapta az elismerést. 

„Sokat jelent nekem ez a díj, mert egy fantasztikus idény áll mögöttem. Az idei versenyszezon tavasztól a Világkupa sorozattal kezdődött, és mindhárom állomáson sokat tudtunk tanulni. Az Európa-bajnokságon jól jött ki a formánk, párosban aranyérmesek lettünk Virággal, egyesben pedig a második helyen zártam.

Devecseriné Takács Kincső társának, Balla Virágnak is ajánlotta a díjat

Forrás: Szalmás Péter

Mivel a második válogatót Virág nyerte, és ő csak a párosra szeretett volna koncentrálni, így én vihettem az egyest. A világbajnoksággal zárulva hosszú szezont tudhatok magam mögött. Virággal fej fej mellett versenyeztünk, ezzel is segítettük egymást, így ez a díj az ő érdeme is"  – nyilatkozta Devecseriné Takács Kincső.

A szakágban az Év edzője elismerést a Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta alkotta négyest, valamint a világbajnoki címet szerző Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika kettőst felkészítő Csipes Ferenc vehette át.

Suba Róbert parakajakost is jutalmazták

Forrás: ALL RIGHT RESERVED/Peter Szalmas

Természetesen ezen a gálaesten az épek mellett az év parasportolóit is jutalmazták. A paraszakágban Varga Katalin és Suba Róbert nyert, az Év edzője pedig Csamangó Attila és Győrfi Tamás lett.

Varga Katalin, a parakajakosok között vehetett át elismerést

Forrás: ALL RIGHT RESERVED/Peter Szalmas

Az idei médiadíjat az Origo.hu kapta,  amely élen járt a kajak-kenu sportág eseményeinek, sikereinek szakszerű tálalásában.

Az Origo Sport munkatársa, Göbölyös András vette át a kajak-kenu szövetség médiadíját Egerben

Forrás: ALL RIGHT RESERVED/Peter Szalmas

A plakettet Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya és Doma Gergő, a szövetség szakmai igazgatója adta át Göbölyös Andrásnak, aki a sportrovatot képviselte a rendezvényen.

A legjobbak legjobbjai – Díjátadó 2017

Gyorsasági szakág:

Az Év női kajakosa: Takács Tamara
Az Év férfi kajakosa: Horváth Bence
Az Év női kenusa: Devecseriné Takács Kincső
Az Év edzője: Csipes Ferenc


Maraton szakág:
Az Év női kajakosa: Kiszli Vanda – Mihalik Sára
Az Év férfi kajakosa: Boros Adrián
Az Év kenusa: Kövér Márton
Az Év edzője (maraton szakág): Barina József


Parakajak szakág:

Az Év női versenyzője: Varga Katalin
Az Év férfi versenyzője: Suba Róbert
Az Év edzője (parakajak szakág): Csamangó Attila, Győrfi Tamás


Utánpótlás:
Az Év ifjúsági női kajakosa: Gazsó Dóra Alida
Az Év ifjúsági női kenusa: Nagy Bianka
Az Év ifjúsági férfi kajakosa: Varga Ádám
Az Év ifjúsági férfi kenusa: Szőke Attila, Slihoczki Ádám
Az Év utánpótlás edzője: Gintl Andrea


Médiadíj: Origo.hu sportszerkesztősége