Vágólapra másolva!
Miközben a vasárnap zárult 2017-es ATP-szezon után a slágerkérdés úgy szól, mi lesz, ha jövőre visszatér Novak Djokovic, Andy Murray, Stan Wawrinka, Milos Raonic, Nisikori Kei és még jobban játszik majd Juan Martin del Potro, azért a helyüket elfoglaló gladiátorok is megérdemlik a figyelmet. Leginkább Grigor Dimitrov, aki immár nem csak arról híres, hogy meghódította Serena Williamst, Marija Sarapovát és Nicole Scherzingert is.

Bár Grigor Dimitrovról a 2008-as junior wimbledoni győzelme óta beszéltek úgy, mint a jövő világelsője, Roger Federer lehetséges utódja éveken át inkább a pályán kívüli hódításai miatt került reflektorfénybe. Gyorsan megkapta a Bébi Fed becenevet (leginkább a fonákja emlékeztetett a svájciéra), amitől azért próbált megszabadulni. Már 2014 januárjában, amikor az Australian Openen Milos Raonic ellen nyert, határozottan kijelentette, hogy őt Grigornak hívják. A tehetsége soha nem kérdőjeleződött meg, de nem ő lett volna az első a tenisz történetében, aki a korosztályos sikerek után örök ígéret marad.

Grigor Dimitrov már kupákat is csókolgathat Forrás: DPPI/ Phil Duncan

A juniorból viszonylag rövid idő alatt tudott átlépni a felnőttek között az elitbe, már 2011. január 31-én bejutott az első százba, a 85. helyen nyitott. Azóta két hetet leszámítva folyamatosan a top 100 tagja.

Sőt a 2014-es wimbledoni elődöntője után a 8. helyen jegyezték a világranglistán. Andy Murray ellen nyert a negyeddöntőben (6:1, 7:6, 6:2) és Novak Djokovic állította meg a négy között (4:6, 6:3, 6:7, 6:7). Minden arra utalt, hogy meglépte a következő szintet, és talán ő lesz, aki a Big4 mögé felzárkózhat. Ekkoriban már másfél éve együtt volt Marija Sarapovával, és úgy tűnt, hogy a kapcsolatuk jó hatással van a játékára.

Az orosz előtt Serena Williams partnereként került az újságok címoldalára 2012 elején. Az amerikaival Párizsban jött össze, amikor mindketten Patrick Mouratoglou irányításával, illetve akadémiáján készültek. A románc nem tartott sokáig, és 2012 végén már Sarapovának udvarolt, sikeresen. Akkoriban azért is számított különlegesnek a kapcsolatuk, mert Serena Williams legnagyobb riválisaként, Marija Sarapova, mintha a pályán kívül legyőzte volna az amerikait. Az igazság azonban az, hogy előbb történt meg a szakítás, és néhány hónapig nem kötelezte el magát Dimitrov.

Sarapova és Dimitrov Forrás: tennisworldusa.org

A lényeg inkább az, hogy ezekben az években a fiatal bolgár élvezte, habzsolta az életet, anyagilag már megengedhette magának a fényűzést, a luxust, a partikat. Sűrűn váltogatta az edzőit is. Természetesen így nem volt reális esélye arra, hogy felvegye a versenyt a riválisokkal a pályán. Erre idén januárban egy kérdésre válaszolva, így emlékezett.

Azért a 2014-es áttörést nem követték újabb sikerek a pályán. Sőt, a megtorpanásról, a visszaesésről szólt a következő fejezet. Nem tudta kvalifikálni magát az ATP Finals nyolcas mezőnyébe, tartaléknak pedig nem utazott el Londonba, úgy érezte, annál többre hivatott, majd akkor megy oda, ha valóban ott a helye. Természetesen csalódott volt 2014 végén, pedig egy kicsit szerencsésebb sorsolással könnyen bejuthatott volna a szezonzáróra. Bázelben Federertől, Párizsban Murraytől kapott ki. Egyik sem tragédia, de akkor ezt rosszul élte meg Dimitrov. Talán ennek is a hatására, nem sokkal később szakított Sarapovával, hogy még inkább a teniszre koncentráljon. Két nehéz, sok pofonnal tarkított év következett, egészen a 40. helyig csúszott vissza a világranglistán. A magánélete azért nem változott sokat, Sarapova után egy másik hírességgel, bombázóval, a 13 évvel idősebb, Nicole Scherzingerrel jött össze 2015 végén. Lewis Hamilton korábbi barátnőjével nagyon egymásra találtak, de nehezen tudták összeegyeztetni a zsúfolt életüket.

Dimitrov és Nicole Scherzinger Forrás: gallerianews.com

A pályán közben tartott a szenvedés. Próbálta megtalálni újra önmagát, a megfelelő csapatot, edzőt. Az első és legfontosabb lépést valószínűleg az jelentette, hogy megint szerelembe esett, de ezúttal a tenisszel. „Sok éve estem szerelembe a tenisszel, de egy időben ez abbamaradt. Szükségem volt új inspirációra, hogy megtaláljam azt, amikor megint élvezem a játékot, szeretem a teniszt" - magyarázta Grigor Dimitrov, aki a 2016-os idényt a 17. helyen zárta, de már idén januárban jelezte, hogy megérkezett az új Dimitrov.

Brisbane-ben három top tízest verve (Thiem, Raonic, Nisikori) nyerte a versenyt és Melbourne-ben is az elődöntőig jutott, ahol Nadallal játszott óriási, ötjátszmás meccset. Február 12-én már a második ATP 250-es viadalról távozott serleggel (Szófiában maradt veretlen), de a következő nyolc meccséből ötöt elvesztett, háromszor az első fordulóban kapott ki. A Roland Garroson és Wimbledonban sem róla szóltak a híradások. Egészen augusztusig kellett várni az újabb kiugró eredményre: karrierje során először nyert ATP 1000-es versenyt. Cincinnati után az esélyesek között kezdték emlegetni a US Open előtt, de New Yorkban már a 64 között elbúcsúztatta őt Andrej Rubljov. Pekingben és Sanghajban parádés mérkőzéseket játszott Rafael Nadallal, a vereségek ellenére látszott, hogy nagyszerű formában van.

2013-ban még nem volt ennyire kiegyensúlyozott Dimitrov Forrás: AFP/William West

Ennek ellenére semmi nem utalt arra, hogy ő lesz, aki veretlenül megnyeri a 2017-es ATP Finalst. Stockholmban ugyanis Del Potrótól kapott ki simán, Párizsban Isnerrel nem bírt. Londonban viszont nyert úgy meccset, hogy sült a keze és brillírozott, de ami ennél sokkal értékesebb, hogy akkor is tudott győzni, amikor a mentális erő, az akarat, a hit döntött. Ebbe a kategóriába tartozik a Jack Sock elleni elődöntő és a David Goffinnel játszott döntő is.

„A következetes, folyamatos munka a lényeg. Az ad stabilitást mindenhez. A versenyek előtt, alatt és után is kitartóan dolgoztunk egész évben a fizikumomon – kezdte az értékelést a diadala után Dimitrov, aki a nehezebb időszak tanulságairól is beszélt. – Amikor a testem engedi ezt a fajta felkészülést, akkor úgy érzem, bárkivel szemben előnyben vagyok. Amit elértem nem egy-két hét eredménye. A tavalyi holtszezonban kezdődött, és egész évben tartott. Nincs titok, nem tudnék egyetlen dolgot megnevezni. Sokat segített az a 6-7 hónap, amikor nagyon nem ment semmi. Nagyon szenvedtem, de szükségem volt rá. Keresztül kellett mennem ezen, hogy felismerjem, megértsem, mit kell tennem, min szükséges dolgoznom, milyen emberekkel vegyem magam körül, mi az, ami valóban számít"- emlékezett Dimitrov, aki igazi világpolgár. Monte-Carlóban él, de büszkén képviseli a hazáját, és nem akarja lecserélni a bolgár útlevelét.

„A győzelem pillanatában nagyszerű érzés volt arra gondolni, hogy hétfő reggel nem kell felkelnem és elindulnom edzeni. Azt csinálhatok majd, amit akarok. Egy teniszező életében ritkán adódik ilyen szabadság, feltéve, hogy a legjobbak közé szeretnél tartozni" – lelkendezett az ifjú mester.

Roger Federer és Dimitrov a 2016-os Australian Openen Forrás: AFP/Greg Wood

„Nagyon elkötelezett vagyok. Az idén sokat tettem azért, hogy ilyen legyek. Beáldoztam napokat, amikor szabadságot is kivehettem volna. Ez fizetődött ki most. Az a fontos, hogy továbbra is a földön járjak, még keményebben dolgozzam. Nem foglalkozom azzal, mi lesz, ha visszajönnek, akik most hiányoztak. Csak magamra koncentrálok, arra, hogy mit csinálunk a csapatommal, hogyan tudok fejlődni tovább. Amit elértem, a világranglista 3. hely nagyszerű alap, innen lehet építkezni, és tudom is, hogy mit kell tennem. Nagyon szeretnék Grand Slamet nyerni, úgy érzem, még sok van bennem. Egyre jobban és jobban akarok teljesíteni, még következetesebben, kiegyensúlyozottabban játszani" - fogalmazott nagyon elszántan és határozottan Grigor Dimitrov, aki Rafael Nadal ellen 1:10-re áll, Roger Federertől hatszor kapott ki a hat meccsükön, és Novak Djokovicnál is csak egyszer bizonyult jobbnak hét találkozóból. A következő szinthez tehát egyértelmű a lecke, de a bolgár láthatóan megtalálta az egyensúlyt az életében, és a biztonságot adó embereket.