Társoldalunk:

Csak hárman hittünk benne, hogy Fucsovics top százas teniszező lehet

2017.11.24. 06:22

Sávolt Attila teniszezőként 25 évesen került az első százba, pont úgy, mint Fucsovics Márton, akinek két éve az edzője. Nagy valószínűséggel, ha 2016-ban nem kezdenek el együtt dolgozni, akkor most nem lenne magyar játékos az ATP-világranglistán az első százban. Sávolt az első, akinek az elmúlt 30 évben ez sikerült edzőként magyar férfijátékossal. Az elmúlt két év nehézségeiről, kihívásairól, sikereiről és a jövőről beszélgettünk.

Ma már talán nem ez a legfontosabb, de azért tanulságos lehet. Hogy kezdődött ez a sikertörténet?
Marci akkori menedzsere és mentora, Joó Gyuri keresett meg 2015 végén. Pont készültem hazaköltözni a családdal négy év amerikai élet után, így az időzítés jó volt. Korábban többször kapacitált már, tehát képben voltam Marcival kapcsolatban. Ha nem ő keresett volna meg, akkor nem is vállaltam volna el. Kellett azért győzködnie, de engem is érdekelt a kihívás. Úgy éreztem, hogy tudok az ügy érdekében tenni. Azt nem mondom, hogy sokan próbáltak lebeszélni, de 2016 elején, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, két-három ember hitt igazán ennek a sikerében. Joó Gyuri, a főtitkár, Richter Attila és én. Hármunkon kívül nem hitt benne igazán senki, hogy a top százas cél elérhető. Még azt is bátran ki merem jelenteni, hogy Marci sem. Sőt, azt gondolom, hogy Marciban a valódi fordulat idén júniusban jött el. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy ő ezt tényleg elérheti.

Ne szaladjunk ennyire előre. Térjünk vissza 2015-höz. Akkoriban mivel foglalkozott?
Egy nagy sportmenedzser cégnél dolgoztam az Egyesült Államokban, tágabb értelemben véve sportmenedzseri munkát végeztem. Emellett voltak tanítványaim, akiket privátban edzettem. Korábban főállásban edzősködtem, a szerb Boris Pasanskival dolgoztam több hónapot például, de nagyon fiatal volt a gyerekem és nem vállaltam a sok utazást, pedig nagyon eredményesen indultunk. Aztán Magyarországon foglalkoztam tehetségekkel és egy akadémiát is működtettem pár évig.

Amikor viszonylag fiatalon, egy makacs betegség miatt befejezte a profi teniszezést, akkor már tudta, hogy edző szeretne lenni?
Manapság ez a tendencia. Járva a versenyeket látom, hogy 95 százaléka az edzőknek a volt játékosokból kerül ki. Ha az ember évtizedeket belefektetett ebbe a szakmába, ezt tudja, ehhez ért a legjobban, akkor adja magát, hogy itt folytassa.

Sávolt Attila szerint fejben kellett először eldöntenie Fucsovicsnak, hogy jobb akar lenniFotó: Csudai Sándor - Origo

Ha valaki egykori játékosként edző szeretne lenni, mit érdemes elvégeznie? Létezik egy olyan iskola, egyetem, mint például a labdarúgásban a kölni?
Külön kell bontani. Egészen más szakma egy top százas játékost edzeni, mint egy gyereket. Annak az edzőnek is nagyon fontos a szerepe, aki az öt-hat éves gyereknek ütőt ad a kezébe és megtanítja neki az alapokat. A junior korúakat is egészen más feladat edzeni. Nőket edzeni pedig megint egészen más. Az edzőválasztásnál nagyon fontos a jó referencia. A különböző korosztályokban mindig érdemes olyan edzőt választani, aki azzal a korcsoporttal ért már el eredményeket, van tapasztalata. A profi játékosnál is fontos, hogy olyan edzőt válasszon, aki maga is átélte azt játékosként, amire együtt készülnek. Ez ma már szinte elengedhetetlen. A tenisz folyamatosan változik, fejlődik technikailag, edzésminőségben, folyamatosan képben kell lenni. Ehhez megvannak a megfelelő fórumok, a továbbképzési lehetőségek. Egy jó edzőnek állandóan képeznie kell magát.

Visszatérve Fucsovics Mártonhoz, mennyi ideig tartott mire összecsiszolódtak? Ha egyáltalán szakaszokra lehet bontani az elmúlt két évet.
Az első félév volt a legnehezebb, amikor összeszoktunk. Azért is, mert Marci egy új világot ismert meg általam. Minden változás nagyon nehéz, főleg egy huszonhárom éves játékosnál. Amikor elkezdtünk dolgozni, akkor Marci igazából csak úgy elvolt a teniszben. Nem volt koncepciója, nem volt benne tudatosság. Az edzéseiben és a versenyeztetésében sem. Mondhatom, hogy napról napra élt és szinte sodródott az eseményekkel. Az edzésmunka és a tudatosság, amit hoztam neki az első három-négy hónapban, az nagyon új volt a számára. Sokszor úgy nézett ki az edzés, hogy én akarom, hogy eddzen és jobb legyen, nem pedig ő. Mindig azt kérdezte, mikor van már vége, neki nem kell ennyit edzenie. Olyan edzésmunkát végeztünk, amit ő korábban soha nem csinált. Az elején fizikai és pszichés akadályokat is le kellett küzdenie.

Mikor változott meg ez a helyzet?
2016 nyarán kezdte átvenni és magáénak érezni ezeket a mentális változásokat. Szerencsére az eredmények is kezdtek jönni, ez pedig mindig a legnagyobb motiváció egy játékos számára. Akkor viszont jött egy nagyon makacs térdsérülés, ami 2016 júliusától az idén áprilisig nagyon rányomta a bélyegét az edzésmunkánkra és a versenyek eredményeire egyaránt. Ha egy játékos nincs százszázalékos egészségi állapotban, az neki és az edzőnek is nagyon nehéz periódus. Az edző nem terhelheti a tanítványát, ahogy szeretné, ahogy kellene és a játékos sem tudja odatenni magát. Ez azért is jött nagyon rosszkor, mert úgy éreztem, hogy elértünk egy olyan szintet az edzéseken és a versenyekhez való hozzáállásban, ami a minimum megkövetelendő, és ezt valóban kezdte elfogadni, magáénak érezni és akkor jött ez a törés. Fizikálisan nem volt képes rá, hogy elvégezzük azt a munkát, amit kellett volna. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, akkor azt mondtam neki, hogy a top százhoz minimum két év kell, így is állítottam össze a tervet, a részcélokat. Ez alapján 2016 végére az volt a cél, hogy visszakerüljön a legjobb százötvenbe és ott megerősítse a helyét. Mondtam, hogy ha ez sikerül, akkor lehet reálisan arról beszélni, hogy 2017-ben megcélozzuk a top százat.

Sávolt Attila előre meghatározott részcélokat tűzött ki Fucsovics Márton eléFotó: Csudai Sándor - Origo

Ha nincs a sérülés, történthetett volna ez hamarabb is?
Ha ez a térdsérülés nincs, akkor biztos vagyok benne, hogy sokkal hamarabb ért volna oda, ahol most jár. Egy ilyen helyzetben játékosban és edzőben is kétségek merülnek fel. Nem feltétlenül egymás iránt vagy a munkával kapcsolatban, de mindenképp át kell értékelni a korábbi elképzeléseket, mert kevesebb munkát lehet végezni. Marcinak az elmúlt évben három meghatározó állomás volt a pályafutásában.

Egy vereség hozta el a nagy fordulatot

Az első még tavaly decemberben, amikor kimentünk Stan Wawrinkához edzeni négy napra. Az alatt a négy nap alatt olyan teniszt produkált, amit még én sem láttam tőle soha és szerintem ő sem. Lejátszottak körülbelül tíz szettet és nyolcat Marci nyert. Persze, edzés, meg lehet, hogy Wawrinka fáradtabb volt, de nagyon komoly presztízstenisz volt. Marci hosszú labdamenetekben és Wawrinka tempójában tudott labdabiztosan, agresszívan teniszezni. Wawrinka és edzője, Magnus Norman is érezte, hogy Marcinak nem ott van a helye a ranglistán, ahol akkor volt. Úgy ültünk le az év végén, hogy azt mondtam neki: „idefigyelj, Marci, aki így tud teniszezni, mint te ebben a négy napban, annak ezt versenyen is meg kell tudni mutatnia, ennek ki kell jönnie".A második nagyon fontos dátum április volt, amikor lezárhattuk a térdsérülést. Akkor a budapesti verseny idején tudtunk újra elkezdeni úgy edzeni és versenyezni, hogy tényleg százszázalékos volt. A harmadik mozzanat pedig a júniusi, stuttgarti füvespályás versenyen történt. Feljutott a főtáblára, de kikapott az első fordulóban. Utána volt egy nagyon hosszú és tanulságos beszélgetésünk, ahol ki is mondta hangosan, hogy ő még mindig nem hisz abban, hogy a top százba kerülhet. Az egy hatalmas fordulópont volt. Kicsit másképp álltunk hozzá a következő versenyekhez. Ott, abban az egy-két hétben fordult meg, ért meg minden a fejében, amihez persze az eredmények is kellettek. A puzzle darabjai akkor kerültek a helyükre. Kezdte elhinni, hogy odaérhet az első százba és tényleg azt mondhatom, hogy azóta szárnyal, egészen fantasztikus négy-öt hónapot produkált. Tavasszal volt pár olyan vesztes meccse, amin már nagyon jól játszott, de minimális különbséggel kikapott. A Roland Garros selejtezőjében a második fordulóban döntő szett 7:6-ra vesztett, akkor nagyon maga alatt volt. Következett a vicenzai Challenger, de hallani sem akart róla, letargiában volt, amúgy teljesen érthetően. Akkor keményen oda kellett állnom és azt mondani neki: idefigyelj, Marci, most van az a pillanat, amikor jól játszol, nem azért kapsz ki, mert nem játszol jól, menned kell versenyre, mert most van az, amikor ezek a szoros vereségek megfordulnak. Persze, ő is kellett hozzá, hogy hitt benne, felülemelkedett és elment. Mi történt? Két mérkőzést nyert meg meccslabdáról fordítva és három év után az első Challengerén győzött.

Kérjük lapozzon, az interjú még nem ért véget.

Előző
  • 1
  • 2
Következő