Vágólapra másolva!
Fogasy Gergő nyerte az első nyílt cselgáncs országos bajnokságot Sopronban.

A judoinfo.hu szaklap vasárnapi tájékoztatása szerint a BHSE versenyzői jutottak be a súlycsoportok nélküli küzdelemsorozat döntőjébe, ahol a 100 kilogrammosok között szereplő, U23-as és junior Európa-bajnoki bronzérmes Fogasy legyőzte a junior világbajnoki harmadik Vér Gábort.
A 24 éves bajnok trófeája mellett átvette a 400 ezer forintos fődíjat is a Novomatic Arénában, ahol még a helyszínen is lehetett nevezni. Az ezüstérmes 200 ezer, a két bronzérmes - Waczulik Richárd és Kerstner Róbert - 100-100 ezer forintot kapott.