Társoldalunk:

Hosszú Katinka hat aranyéremnél jár, Verrasztó Evelyn ezüstöt nyert

2017.12.16. 16:54

Hosszú Katinka az eddigi négy mellé újabb két aranyérmet nyert a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon, melynek negyedik napján Verrasztó Evelyn jóvoltából jutott egy ezüst is a magyaroknak. A szombati programban a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 200 méter vegyesen és 50 méter háton megvédte címét. Előbbi számban 2:04.43 perccel, utóbbiban pedig 25.95 másodperccel győzött. A vegyesúszók versenyében - Hosszú mögött - Verrasztó végzett a második helyen 2:08.09-es eredménnyel. A magyarok így hét arannyal, három ezüsttel és egy bronzzal állnak az éremtáblázaton az utolsó nap előtt.

A női 50 méteres hátúszás elődöntőjében Hosszú Katinka a 4-es pályán rajtolt. Az Európa-bajnokságon akkor még négy aranyérmnél járó úszó remekül kapta el a rajtot, majd a forduló után már magabiztosan vezetett. Végül a 26.26-os legjobb idővel az első helyen kvalifikálta magát az esti fináléba.

Cseh László 8-as pályán rajtolt az 50 méteres pillangóúszás elődöntőjében. Az első 25 méteren nem tudott az élmezőnybe kerülni. A fordulás után óriásit hajrázott, úgy tűnt beérhet az első négybe, de végül a hatodik helyen végzett 22.88-as idővel, ami új országos csúcs. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó végül a 11. helyen végzett.

Cseh László nem tudta kiharcolni a döntős szereplést az 50 méteres pillangóúszásbanFotó: Mudra László - Origo

„Kár, hogy nem az elején volt ez a szám. Mert innentől érthetetlen végképp a száz pillangó, hiszen megvan a sebesség is. Illetve, tudom, mi volt a baj: aznap egyszerűen nem ment, és kész. Fáradt is voltam még, mostanra kipihentem magam. A verőfény, a pálmafák, a tengerpart, ennyit számít a koppenhágai nyaralás" – nyilatkozta az elődöntőt követően Cseh László a Magyar Úszó Szövetség honlapjának.

Kozma Dominik az 1-es, Németh Nándor a 8-as pályáról rajtolt a férfi 100 méteres gyorsúszás elődöntőjében. Ötven méter után Kozma az ötödik, Németh a hetedik helyen fordult. Az utolsó ötven méteren óriásit hajrázott mindkét magyar, ennek eredményeként Kozma Dominik a harmadik helyre ért be 46.98-as idővel, míg Németh Nándor a negyedik lett 47.06-os eredménnyel, ami azt jelenti, hogy mindketten kvalifikálták magukat a döntőbe.

Kozma Dominik korántsem elégedett az Eb-n nyújtott teljesítményévelFotó: Mudra László - Origo

„Kicsit megpofoztam magam a tükör előtt a hotelben, hogy végre térjek észhez. Ennyire sikerült. Ez még mindig semmi, fél másodpercre vagyok a legjobbamtól, azért az százon komoly. Ha esetleg sikerülne nem csak testben, de fejben is összerakni ezt az úszást, mert ez még mindig semmi volt. Talán holnapra sikerül, bár igazából szerintem az lenne a legjobb, ha két hét múlva lenne ez a verseny, akkor dübörögnék, mint állat" – nyilatkozta Kozma Dominik, aki viccesen hozzátette, hogy sikerült behúznia a döntőbe Németh Nándort.

„Ahhoz képest, hogy utólag kaptam meg a lehetőséget, azt hiszem, sikerült élnem vele. Hét tizedet javítottam az egyéni csúcsomon, amit még most sem tudok igazán felfogni. Nagyon örülök a döntőnek" – értékelt elégedetten Németh Nándor, aki replikázott Kozma Dominik viccére, és köszönetet mondott társának, amiért a medence túlsó oldaláról is behúzta a fináléba.

Hosszú Katinka a 4-es, Verrasztó Evelyn a 6-os pályán rajtolt a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében. Az első ötven méter (pillangó) után Hosszú fél testhossz előnnyel vezetett és Verrasztó is ott volt a második helyen. A hátúszásban Hosszú tovább növelte előnyét, míg Verrasztó tartotta a második helyet, de a mellúszásban visszacsúszott a negyedik helyre. Az utolsó ötven méteren Hosszú Katinkának már három testhossz előnye volt, végül 204.43-as idővel fölényes győzelmet aratott. Verrasztó óriási hajrában (gyorsúszás) visszajött a második helyre, 2:08.09-es eredménnyel ezüstérmet nyert, így magyar szempontból tökéletesen alakult a finálé.

Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntője utánForrás: Magyar Úszó Szövetség

„Ezért érte meg mégiscsak folytatni. Amit mondtam délelőtt: jobb, hogy nem Katka mellett úsztam, mert ő egy külön versenyt megy, és aki közvetlenül mellette van, annak nem igazán jó ezt közelről néznie. Én magamra tudtam koncentrálni, és végigvinni azt, amit az edzőm kért: hozzam ki magamból, amit tudok. Úgy számoltuk, 2:08 elejével oda lehet érni a dobogóra, és pontosan így is történt. Amikor az utolsó huszonötre fordultunk, már sejtettem, hogy jó lesz, mert tudtam, Katka kivételével engem ebben a mezőnyből senki nem fog megelőzni gyorson" – nyilatkozta az ezüstérmes Verrasztó Evelyn.

A férfi 100 méteres vegyesúszás elődöntőjében Földházi Dávid a 2-es pályán rajtolt. Pillangón jól kezdett, majd a hátúszás után a harmadik helyen fordult. Ezt követte a mellúszás, amelyben egy helyet visszaesett, majd jött az utolsó 25 méter gyorsúszásban. Végül egy század másodperccel elmaradva az országos csúcstól 53.01-es idővel a negyedik helyen végzett az elődöntőben, így sajnos nem sikerült kiharcolnia a finálés szereplést, de második számú tartalék lesz. 

Földházi Dávid megérkezett az Európa-bajnokságraForrás: Magyar Úszó Szövetség

„Most már nagyon körbeostromoltam az 53-at, hamarosan meglesz ez. Sajnálom, hogy mondjuk nem a kétszáz hát napján éreztem ilyen jól magam, mert most az volt bennem, hogy van energia, lendület, érzem, hogy itt vagyok az Európa-bajnokságon. A kétszáz azért nekem még mindig jobb, mint a száz, de így is örülök az egyéni csúcsnak" – értékelte teljesítményét Földházi Dávid.

A női 100 méteres pillangóúszás elődöntőjében Szilágyi Liliána az 1-es pályán rajtolt. Az első ötven méter követően a magyar versenyző a nyolcadik helyen fordult. A hajrában Szilágyi egy helyet javított, 57.67-es idővel a hetedik helyen ért célba, így nem jutott be a döntőbe.

Szilágyi Liliána elégedett az elődöntőben nyújtott teljesítményévelForrás: Magyar Úszó Szövetség

„Kicsit rágörcsöltem erre az Eb-re, így most már épp ideje volt, hogy felszabadultan ússzak. Úgyhogy ez egy kellemes, felszabadult úszás volt. Jól kezdtem, majdnem a legjobb ötvenes időmet jöttem, így remekül éreztem magam a vízben" – mondta Szilágyi Liliána.

A női 50 méteres hátúszás döntőjében a legjobb eredménnyel bejutó Hosszú Katinka a 4-es pályán startolt. Az első 25 méter még nagyon szoros volt, de a forduló után Hosszú Katinkának sikerült megúsznia, és végül 25.95-ös egyéni- és új magyar csúccsal az első helyen végzett, ezzel megszerezte hatodik aranyérmét a rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Hosszú Katinka két számban is megvédte a címét a szombati döntőkbenForrás: MTI/EPA/Lars Möller

„Végre, az első egyéni csúcs ezen az Európa-bajnokságon! Sikerült fejben összerakni az egészet, nagyon jól éreztem magam ezen a versenyen, külön óriási dolog, hogy ez a kétszáz vegyes után sikerült. Nem sokan úsznak 26-on belül a világon, de én is ezek közé tartozom, azaz nagyon boldog vagyok. Kétszáz vegyesen 2:01 a legjobbam, megmondom őszintén, kicsit nehéz úgy úszni, hogy nincs, aki velem jöjjön, hiszen már háton szinte egyedül mentem, de mindig arra törekszem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Ez most így sikerült" – nyilatkozta az Európa-bajnokságon már hat aranyérmet nyerő Hosszú Katinka.

Magyarország hét aranyéremmel, három ezüstéremmel és egy bronzéremmel áll az éremtáblázaton.

 

Eredmények


férfiak:
50 m pillangó, Európa-bajnok:
Alekszandr Popkov (Oroszország) 22.42 mp
2. Andrij Govorov (Ukrajna) 22.43
3. Sebastian Sabo (Szerbia) és
Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 22.44-22.44


100 m mell, Európa-bajnok:
Adam Peaty (Nagy-Britannia) 55.94 mp
2. Fabio Scozzoli (Olaszország) 56.15
3. Kirill Prigoda (Oroszország) 56.28


nők:
50 m hát, Európa-bajnok:
HOSSZÚ KATINKA 25.95 mp
2. Alicja Tchorz (Lengyelország) 26.09
3. Maaike de Waard (Hollandia) 26.40


100 m mell, Európa-bajnok:
Ruta Meilutyte (Litvánia) 1:03.79 p
2. Jenna Laukkanen (Finnország) 1:04.25
3. Jessica Vall Montero (Spanyolország) 1:04.80


200 m gyors, Európa-bajnok:
Charlotte Bonnet (Franciaország) 1:52.19 p
2. Femke Heemskerk (Hollandia) 1:53.41
3. Veronika Andrjusenko (Oroszország) 1:53.75


200 m vegyes, Európa-Bajnok:
HOSSZÚ KATINKA 2:04.43 p
2. VERRASZTÓ EVELYN 2:08.09
3. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:08.19


4x50 m vegyes gyorsváltó, Európa-bajnok:
Hollandia (Nyls Korstanje, Kyle Stolk, Ranomi Kromowidjojo, Femke Heemskerk) 1:28.39 - világcsúcs
2. Oroszország 1:28.53
3. Olaszország 1:29.38