Magyar ezüstérem az év utolsó vitorlás versenyén

Érdi Mária rio 2016 olimpia
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10. Érdi Mária a Rio de Janeiró-i nyári olimpia női Laser Radial hajóosztályának harmadik futamában a Guanabara-öbölben 2016. augusztus 9-én. A 18 éves sportoló rajt-cél győzelmet aratott a 46 perces futam során. (MTI/EPA/Nic Bothma)
Vágólapra másolva!
A spanyolországi Palamosban rendezték a 42. Christmas Race vitorlás versenyt az olimpiai és a World Sailing ifjúsági osztályok versenyzőinek. A versenyen öt kontinensről 600 versenyző vett részt 12 hajóosztályban, közöttük négyen magyarok: Érdi Mária olimpikon, női Laser Radialban, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor férfi 470-esben és a Balatonfüredi Yacht Klub fiatal versenyzője Zink Leon ifjúsági férfi Laser Radialban indult.

A hétfői szélcsendes nap után kedden tudtak először futamot rendezni. A riói olimpián 18 évesen a 14. helyen végző Érdi Mária futamgyőzelemmel és második helyekkel, a Gyapjas testvérek pedig dobogós helyről várták a harmadik versenynapot, amely a nagyon erős szél miatt sokaknak sok fejtörést és visszaeséseket okozott.

Érdi Mária ezen a napon is szorosan a brit világbajnok, Allison Young mögött vitorlázva tartotta második helyezését,

470-es párosunk viszont borult az egyik futamban, így vissza csúsztak a 7. helyre. Az utolsó selejtezőnapi futamokon Érdi tartotta második helyét, a Gyapjas testvérek pedig jó futamokkal visszahozták magukat a 4. helyre.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10. Érdi Mária a Rio de Janeiró-i nyári olimpia női Laser Radial hajóosztályának harmadik futamában a Guanabara-öbölben 2016. augusztus 9-én. A 18 éves sportoló rajt-cél győzelmet aratott a 46 perces futam során. (MTI/EPA/Nic Bothma) Forrás: MTI/EPA/Nic Bothma

A verseny pénteken, az első 10 helyezettnek rendezett éremfutammal zárult, ahol Érdi Mária 3. helyen
ért célba, ezzel megőrizte és megerősítette az amúgy is biztos ezüstérmes pozícióját.

„Jól sikerült az idei utolsó versenyem, annak örülök a legjobban, hogy sokat gyorsultam.

Most jöhet egy kis pihenés, karácsony otthon a
családommal, a következő versenyem pedig a Miamiban megrendezendő Világkupa lesz január
közepén" – összegzett Érdi Mária.

Gyapjas Balázs és Zsombor 5. lett a 470-es Medal Race-en, megelőzve két olyan párost is, akik
előttük álltak a listán, ám annyi pontot nem hoztak rajtuk, hogy előzzék is valamelyiküket, így a
dobogóra kerülés sajnos nem sikerült. Jól védték meg azonban értékes 4. helyüket a mögöttük
törekvőkkel szemben, ami kiváló eredmény. Érdi Mária, Berecz Zsombor, Vadnai Benjamin és Vadnai
Jonatán mellett, Gyapjas Balázs és Zsombor 470-es páros is a Magyar Vitorlás Szövetség
támogatásával készül a tokiói olimpiára. Zink Leon összetettben a 15. helyen zárt.