Rafa Nadal Melbourne-ben visszatérhet a pályára

Rafael Nadal, tenisz
Rafael Nadal novemberben szenvedett térdsérülést
Vágólapra másolva!
A férfi tenisz-világranglistát vezető Rafael Nadal jövő szerdán, Melbourne-ben térne vissza a pályára a térdsérülését követően.

A Tie Break Tens elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn közölték, hogy a tízfős mezőnyben ott lesz Nadal, valamint két korábbi világelső, Novak Djokovic és Lleyton Hewitt, illetve Stan Wawrinka és Nick Kyrgios is.

A különleges, kieséses rendszerű torna minden mérkőzése kizárólag egy szuper-rövidítésből áll, amelyet tíz pontra játszanak.

A győztes 250 ezer dolláros (65 millió forint) pénzdíjat kap. Először 2015-ben Londonban, azóta pedig Bécsben és Madridban rendeztek ilyen tornát.

Rafael Nadal novemberben szenvedett térdsérülést Forrás: AFP/Glyn Kirk

A pálya fantasztikus, kemény küzdelemre számítok" - nyilatkozta Nadal.

A 31 éves spanyol teniszező legutóbb november közepén, a londoni ATP-világbajnokságon lépett pályára, de az első mérkőzése után térdsérülése miatt visszalépett. Azóta az abu-dzabi, a brisbane-i és a sydneyi tornától is visszalépett, mert - elmondása szerint - még nem áll készen a hosszú szezon után.

Nadal ezen a héten érkezik Melbourne-be, hogy megkezdje a ráhangolódást a január 15-én rajtoló ausztrál nyílt bajnokságra.