Vágólapra másolva!
Földházi Dávid távozik Hosszú Katinka és Shane Tusup klubjától, az Iron Aquaticstól és a Dunaharaszti MTK-ban folytatja a pályafutását. A 22 éves úszó elmondta, hogy azért távozott, mert nyugodt körülmények között szeretne készülni, márpedig a sztárpáros magánéleti válsága miatt erre most nincs lehetősége.

Az ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes Földházi Dávid tavaly szeptemberben csatlakozott az az Iron Aquatics csapatához, de bő három hónap után már búcsút is intett Hosszú Katinka és Shane Tusup nevével fémjelzett klubnak.

Földházi Dávid búcsút is intett Hosszú Katinka és Shane Tusup nevével fémjelzett klubnak Forrás: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Földházi a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy Hosszú Katinka és edző-férje között kialakult konfliktus miatt távozik, és a Dunaharaszti MTK-ban, Lőrinczi György irányításával folytatja pályafutását.

„Nyilvánvalóan a csapaton belül kialakult helyzet miatt hoztam meg ezt a döntést, amit egy ideje már érleltem magamban, hiszen jó ideje érezni lehetett már a levegőben a jelenlegi állapotot.

A pályafutásomat szem előtt tartva úgy döntöttem, hogy szeretnék kimaradni ebből, azért jöttem el, mert szükségem van a nyugodt légkörre a munkához. Nem a múlt miatt döntöttem így, hanem a jövőm érdekében, mert

– mondta Földházi Dávid, akinek távozását nem kommentálta az Iron Aquatics menedzsmentje.

Hosszú Katinka-Shane Tusup: Csak tragédia lehet a vége

December vége óta foglalkoztatja az országot, hogy mi történik Hosszú Katinka és Shane Tusup között. A magyar sportszerető emberek természetesen elsősorban a háromszoros olimpiai bajnok úszónőért szorítanak, de azok is érdeklődve figyelik a fejleményeket, akik nem feltétlenül követik az úszóversenyeket.

Ahogy azt korábban jeleztük, a háromszoros olimpiai bajnok úszónő házassági válsága miatt utazhatott el Floridába, és elkísérte oda az Iron Aquatics egyik úszója, Dudás Dániel is. Földházi erről nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott, hogy az esztendő végén a csapat két hét pihenőt kapott Shane Tusuptól.

A teljes cikk a linkre kattintva elérhető.