Társoldalunk:

Hibátlanul nyitottak a rövidpályás gyorskorisok az Európa-bajnokságon

2018.01.12. 11:54

Mind a hat magyar versenyző továbbjutott az 1000 és az 1500 méterestáv selejtezőjéből, ahogy a két váltó is sikerrel vette a kvalifikációt a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság pénteki nyitónapján. Csak a legrövidebb távon vérzett el két indulónk.

Elsőként Bácskai Sára Luca mutatkozott be, aki nagyon magabiztos versenyzéssel került a legjobb 21 közé. A rajtot követően a negyedik pozícióban volt, aztán a táv jelentős részén harmadikként "utazott", majd a hajrához közeledve előbb cseh, majd francia riválisát is megelőzte, így könnyedén nyerte meg a futamát. Kónya Zsófia francia ellenfelével diktálta a tempót, mögötte pedig Suzanne Schulting haladt. A hajrában a vb-bronzérmes holland egy kör alatt élre tört, de Kónya biztosan őrizte a még éppen továbbjutást érő harmadik helyet. Jászapáti Petra az egész futam során az utolsó pozícióban korcsolyázott, de két körrel a vége előtt egyetlen manőverrel három ellenfelét előzte meg, így másodikként lett elődöntős.

A férfiaknál kétségtelenül a negyedik olimpiájára készülő Knoch Viktor volt a legnehezebb hatosban, ugyanis együtt korcsolyázott a hatszoros olimpiai bajnok Viktor Annal és a háromszoros Európa-bajnok Yuri Comfortolával. A dél-koreaiból orosszá lett sztár diktálta a tempót, mögötte egy lett versenyző korcsolyázott, majd Knoch következett a sorban. Az utolsó körökre elszakadni látszott ez a hármas, de az olasz versenyző hatalmas hajrát nyitott, az utolsó kanyarban kockázatos manőverrel két embert is előzni szeretett volna, de végül kilökte Roberto Pukitist. Knoch így második lett An mögött, az olaszt kizárta, a lettet pedig továbbjuttatta a zsűri.

Knoch ViktorForrás: AFP

Az amerikai születésű Krueger Cole debütálása is jól sikerült magyar színekben. Azonos futamban szerepelt Szemjon Jelisztratovval, aki négy éve ezen a távon éppen Drezdában lett Európa-bajnok. Az orosz a táv felétől rendkívül gyors iramot diktált, ketten azonnal leszakadtak, az utolsó körökre pedig már a török korcsolyázó is lemaradt, így Krueger könnyedén lett harmadik.

A legjobban Burján Csabáért kellett izgulni, mert a hajrában a harmadik helyről szeretett volna még előrébb kerülni, de elrontotta az előzést, ritmust vesztett, így visszaesett negyediknek, azonban sikerült korrigálnia, mert az utolsó körben visszaelőzte német ellenfelét.

A hatból négy magyar jutott tovább. Kónya Zsófia a harmadik pozícióból rajtolt, de hamar sikerült feljönnie a biztos továbbjutást érő második helyre, amit ha nehezen is, de megtartott a célig a brit Samantha Morrisonnal szemben. Jászapáti Petra rajt-cél győzelmet aratott a futamában, viszont Bácskai Sára Luca lett az első magyar, aki nem jutott tovább. Utóbbi beragadt a startnál, így utolsó, ötödik helyen fordult az első kanyarba, ami végzetes szokott lenni a legrövidebb távon. Nem volt ez másként most sem, s bár ukrán ellenfelét megelőzte, viszont feljebb már nem tudott lépni.

A férfiaknál az amerikai születésű Krueger Cole járt hasonlóképpen, de tőle bravúr lett volna a továbbjutás, mivel a legkülső pozícióból indult.

Krueger Cole biztatóan mutatkozott be magyar színekbenForrás: AFP/2014 Getty Images/Matthew Stockman

Egy-egy belga és török korcsolyázót így is megelőzött, ám a továbbjutást érő második helyre már nem volt esélye. Burján Csaba viszont nagyon magabiztos volt, már az első körben körbekorcsolyázta a brit Aydin Djemalt, majd az élen haladó lett Roberto Pukitissal olyan iramot diktáltak, hogy kéz a kézben jutottak a negyeddöntőbe. Knoch Viktor pedig azonnal élre állt, ráadásul csak a francia Sebastien Lepape tudta tartani vele a lépést, aki az utolsó körben átvette a vezetést, de ez nem veszélyeztette a rangidős magyar negyeddöntős szereplését.

Az 1000 méteres távokon is minden magyar versenyző továbbjutott.Bácskai Sára Luca az 500 méteres sikertelen selejtező után javított, de nem ment könnyen. Jekatyerina Konsztantyinovával és Lara von Ruijvennel hárman elléptek a futam másik két tagjától, de a magyar versenyző hiába csatázott nagyot a hollanddal a biztos negyeddöntőt érő második helyért, végül alulmaradt. Azonban a nyolc futamból a négy leggyorsabb harmadikban benne volt Bácskai, így végül továbblépett.

Kónya Zsófia ennél meggyőzőbben szerepelt, ugyanis eleinte a harmadik helyen "utazott", de amikor Jekatyerina Jefremenkova kezdett távolodni a második helyen haladó svéd korcsolyázótól, akkor a magyar sportoló egy könnyed előzéssel előrelépett, majd az orosszal leszakították az ellenfeleket. Jászapáti Petra még magabiztosabb volt: féltávig szintén harmadikként haladt, majd sebességet váltva körbekorcsolyázta ellenfeleit és fölényesen győzött.

A férfiaknál Jászapáti taktikáját másolta le Burján Csaba, azaz féltávnál tempót váltva egy körön át a külső íven haladva körbekorcsolyázta két ellenfelét, majd az élen haladó francia Thibaut Fauconnet-vel könnyedén elléptek és továbbjutottak. Knoch Viktor kívülről rajtolt, de korán megpróbált előrébb kerülni, külső íven szeretett volna előzni, azonban bosnyák riválisa csípőjével kilökte őt, s bár Knoch talpon maradt, nagy hátrányba került. A felzárkózást követően a negyedik olimpiájára készülő magyar versenyző másodjára belső íven előzte meg belga és a végül kizárt bosnyák ellenfelét.

Burján Csaba (jobbról) is remekelt a pénteki futamokbanForrás: MTI/Illyés Tibor

Eközben előtte kicsúszott a lengyel korcsolyázó, melynek köszönhetően Knochnak nem kellett tovább csatáznia, mert megvolt számára a továbbjutást érő második hely. Az amerikai születésű Krueger Cole tökéletes taktikát választott: követte a hollandok világklasszisát, a hatszoros világbajnok Sjinkie Knegtet. Bár eleinte nagy csatát vívott török ellenfelével, de amikor a táv olimpiai bronzérmese ritmust váltott, akkor darabjaira hullott az ötfős mezőny, így simán futott másodikként a célba.

A váltók közül a vb-ezüstérmes női staféta Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összeállításban szerepelt, és egy pillanatig nem volt kérdéses a továbbjutása. Az olaszok rögtön a rajt után élre álltak és olyan gyors tempót diktáltak, amit a fehéroroszok és a csehek nem tudtak tartani, azonnal leszakadtak.

A Heidum Bernadett (elől) vezette magyar váltó magabiztosan jutott továbbForrás: AFP/Yuri Kadobnov

Később mindkettőt lekörözte az olasz-magyar tandem, amely egészen a hajráig békésen korcsolyázott a biztos továbbjutás tudatában, de az utolsó váltásnál Jászapátinak sikerült átvennie a vezetést. Az olaszok legjobbja, a világ- és Európa-bajnok Arianna Fontana azonban nem hagyta annyiban és visszaelőzte őt. A magyarok így másodikként jutottak tovább.

A vb-bronzérmes férfi váltóban ezúttal Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger Cole kapott helyet, s ebben az összetételben sem okozott gondot a továbbjutás. Eleinte harmadik helyen "vonatozott" a magyar négyes a lengyel és a fehérorosz staféta mögött. A magyarok 33 körrel a vége előtt jöttek fel másodiknak, majd tíz körrel később egy váltásnál élre álltak. A vezető pozíciót aztán már nem engedték át, sőt a hajrára a magyar kvartett olyannyira felgyorsult, hogy az ellenfelek egytől egyig leszakadtak.

Szombaton az 500 és az 1500 méter küzdelmeit, valamint a váltók elődöntőit bonyolítják le, vasárnap pedig 1000 méteres futamokkal és a staféták versenyével zárul a kontinensviadal.

A pénteki program a váltók selejtezőjével zárul. Szombaton az 500 és az 1500 méter küzdelmeit, valamint a váltók elődöntői bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták versenyével zárul a kontinensviadal.