Társoldalunk:

A darts már régen nem a sörhasú emberek kocsmasportja

2018.01.14. 07:00

Hazánk legjobb dartsjátékosa, a többszörös magyar és szuperbajnok Székey „Penge” Pál a Budapest Police SE segítségének köszönhetően az idei évtől profi karrierbe kezd. A sportoló pályafutása és élete gyökeresen megváltozik. Az Origónak elmondta, egy álma vált valóra, és már alig várja az új kihívásokat. 

Bő egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Budapest Police SE támogatásának köszönhetően megkezdi profi karrierjét. Mennyiben volt más ennek fényében az új év első hete?
Nagyon. Óriási a felhajtás körülöttem, át is kellett alakítanom a terveimet. Eredetileg az volt az elképzelésem, hogy már január elejétől csak és kizárólag az edzésekre fogok koncentrálni. Ebből az lett, hogy csak és kizárólag az interjúkra koncentrálok és a médiameghívásoknak teszek eleget. Persze nincs ezzel baj, örömmel megyek mindenhová, ahová meghívnak, hiszen ezzel elsősorban nem is magamat, hanem a sportágat népszerűsítem.

Hogyan jött létre a megállapodás a rendőrkapitányság hivatalos egyesületével? Van valamilyen köze esetleg a rendfenntartó szervekhez?
Az égvilágon semmi. Kacifántos úton jutottam el a klub vezetőjéhez, Vagyon Tiborhoz. Már régóta próbálunk a barátaimmal támogatókat találni, az ő unszolásukra szeptemberben elkészítettünk egy promóciós anyagot, amit a Facebookon népszerűsítettünk. Ez jutott el a Police SE-hez november közepén, és egy nappal a születésnapom után azzal hívtak fel, hogy látták a „kampányomat” és szeretnének velem beszélni.Az egyik legszebb szülinapi ajándékom volt életem során. Meg kell köszönöm a The Path menedzserirodának is mert a munkatársainak a hathatós közreműködése kellett ahhoz, hogy a Police SE ajánlatából szerződés legyen.

Milyen hatással lesz a döntés a karrierjére?
A hívás után nem sokkal megbeszéltünk egy találkozót, bementem, gondoltam majd egyeztetünk próbaidőről, egyebekről, aztán talán egy év múlva lehet a dologból valami, mert hasonlóban már volt részem. Ehhez képest azzal fogadtak, hogy ők már mindent tudnak rólam és arról a tevékenységről, amit én a dartsban a 21 év alatt már elvégeztem, és rendkívül szimpatikus nekik az, amit képviselek. Ezek után szóban gyakorlatilag mindenben megállapodtunk, nevezetesen hogy az elkövetkezendő három évben minden anyagi kiadásomat fedezik, ami gyakorlatilag teljesen megváltoztatja a karrieremet. Ez alighanem nem csak a dartsosok, hanem minden sportoló álma, hogy a hobbijával munkaként foglalkozhasson. Nekem mostantól ez a munkám, az lesz a dolgom, hogy dartsozzak, minél többet gyakoroljak és versenyezzek.

Székely "Penge” Pál a Budapest Police SE támogatásának köszönhetően az idei évtől profi karrierbe kezdFotó: Csudai Sándor - Origo

Mit jelent ez a magyar dartsportnak?
Nagyon sokat, hiszen a saját pályafutásom egyengetése mellett oktatni is fogom a sportot. A Police SE-nek ugyanis az az egyik legfontosabb üzenete, hogy a gyerekeket egészséges életre nevelje, főként a sport által. Ez pedig nem feltétlenül csak a szigorúan vett mozgásos sportokkal lehetséges, hanem a mentális képességet igénylőekkel is, a darts pedig ilyen. A legtöbb sporthoz kell valamilyen alkat, vagy készség, a dartshoz semmi más nem kell, csak szorgalom. Lehetsz alacsony, magas, kövér, sovány, még transzplantáltak és mozgáskorlátozottak is versenyeznek az épek között, máshol aligha van ilyen. És van egy óriási előnye a dartsnak a többi sporttal szemben, hihetetlen jó matematikai alapkészséget fog adni a gyerekeknek, ami mai világban azért nem egy utolsó dolog.

Az egyesületnek vannak valamilyen elvárásai önnel szemben a támogatásért?
Versenyekkel kapcsolatban abszolút nincsenek, az imént elmondottak alapján az lesz a legnagyobb feladatom, hogy gyerekeket és testnevelőket is tanítsak dartsozni, akik később továbbadhatják a tudást. Már most rengeteg iskolával van kapcsolatunk, nagyon remélem, hogy egyre népszerűbb lesz a sportág és minél több embernek sikerül majd átadnom azt a tapasztalatot, amivel rendelkezem.

„Penge” Pál milyen célokkal vág neki profi karrierjének első évéhez?
Eredményesség szempontjából nekem sincsenek különösebb elvárásaim. Az Európa-bajnokságon szeretnék majd valami maradandót alkotni, de ez az év a tanulóév. Meg kell tanulnom beosztanom az időmet, felosztani az edzésmódszeremet, felépíteni egy teljesen új életmódot.

Felesége mindenben támogatja Székely "Penge" PáltFotó: Csudai Sándor - Origo

A családja mit szólt a változáshoz?
Szerencsére nagyon könnyű a helyzetem, a feleségemmel lassan 25 éve együtt vagyunk és igazából ő kergetett bele engem ebbe az egészbe. Három évvel ezelőtt, amikor felcsillant az első steel egyéni bajnoki cím lehetősége, azt mondta: legyél magyar bajnok! Ezek után egyfajta virtuális ostorral ott állt mögöttem, nekem pedig el kellett kezdenem komolyan edzeni és hála istennek jöttek az eredmények is. Mindenben támogat, mindenbe beavatom őt és mindenben közösen döntünk, nem lehetek elég hálás neki a segítségéért.

Körvonalazódik az idei versenynaptár?
Nagyjából igen, természetesen azt is közösen raktuk össze a feleségemmel. Nehéz, mert meg kell felelnem bizonyos követelményeknek. Annak ellenére, hogy profinak álltam, az vélhetően még csúszik egy évet, mert ha most azonnal betagozódnék a PDC-hez (Professional Darts Corporation), akkor egy szabály értelmében a BDO (British Darts Organization) versenyeken, köztük a szeptemberi Európa-bajnokságon nem vehetnék részt és idén ez a legnagyobb célom. Úgyhogy elindulok a European Tour kvalifikációkon és megpróbálok minél több BDO és WDF (World Darts Federation) megmérettetésre eljutni.

Székely "Penge" Pál versenynaptára nagyjából márkörvonalazódik az idei esztendőreFotó: Csudai Sándor - Origo

Korábban versenyszerűen kézilabdázott, így mindenképpen magyarázatra szorul, hogy a csarnokból hogy került a tábla elé.
Ez egy izgalmas történet, valóban kézilabdáztam, méghozzá Szombathelyen, NBI/B-ben, a tanárképző főiskola színeiben. Kapus voltam, jól ment a védés és szép eredményeket értünk el a csapattal, a magyar pontvadászatban bronz-, a főiskolás bajnokságban aranyérmet nyertünk. Több ajánlatot is kaptam, még az első osztályból is, de a sporttörvény kimondja, a felsőoktatási intézményeknek előjoga van a tanulóját versenyeztetni, engem pedig nem akartak elengedni Szombathelyről, így maradtam. Sajnos az edzővel viszont volt egy nézeteltérésem a következő évben, ami miatt szinte alig játszottam, pedig a felkészülés alatt még én voltam az első számú kapus. Ezek után persze már nem érkezett értem ajánlat, ráadásul végeztem a főiskolán, így feladtam. Ezzel párhuzamosan viszont az öcsém ifjúsági Európa-bajnok lett soft-szakágban, születésnapomra pedig küldött egy darts készletet, és egy cetlit, amin rajta volt Hideg Imre telefonszáma, aki akkoriban Szombathelyen vezetett egy klubot. Lementem és pillanatok alatt ott ragadtam. Néhány éven belül aztán azt vettem észre, hogy az ott szerzett barátokkal karöltve alapítottunk egy saját klubot, a Ciao Amigo-t és én lettem a vezetője. Valahogy így kezdődött.

A cikk még nem ért véget, kattintson a következő oldalra, ha kíváncsi, ki a kedvence a darts világában Penge Pálnak és honnan kapta a becenevét. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő