Társoldalunk:

Heroikus küzdelemben kapott ki Fucsovics Márton Roger Federertől

2018.01.22. 07:39

Fucsovics Márton elképesztő tenisszel az első két játszmában abszolút méltó partnere volt a világ egyik legjobb játékosának, Roger Federernek. A magyar a második szettben kiharcolta a tie-breaket, de amúgy is büszke lehetett a produkciójára. A 15 ezres közönség többször felállva ünnepelte a magyart, a végén pedig Federert is, mert a második helyen kiemelt svájci 6-4, 7-6, 6-2-re nyert és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Ám Fucsovics Márton is minden elismerést megérdemel, hiszen tényleg remekül játszott.

Amikor 2017 második felében Fucsovics Márton a 160. helyen állt a világranglistán, talán maga sem gondolta volna, hogy 2018 januárjában Roger Federer ellen léphet pályára az Australian Open férfi egyesének negyedik fordulójában. Márpedig ez a nap is elérkezett hétfőn magyar idő szerint reggel fél hatkor Melbourne-ben.

A torna alatt most fordult elő első alkalommal, hogy a szervezők a nappali programba tették Federert, aki eddig mindig az esti főműsoridőben játszott. Sávolt Attila, Fucsovics Márton edzője a meccs előtt közvetlenül azt mondta, hogy tanítványa tökéletes állapotban várja ezt a mérkőzést. Ennyi néző előtt Fucsovics még soha nem lépett pályára, hiszen a Rod Laver Arénában 15 ezer szurkoló foglalt helyet.

Fucsovics Márton nagyon bátran teniszezett az első szettbenForrás: AFP/Saeed Khan

A mérkőzés kezdetén a hőmérők 23 fokot mutattak, kissé szeles volt az idő. Federer adogatásával indult a meccs, amelyben az első pontot a magyar szerezte, de a svájci végül harmincra hozta az első gémet. Azért Fucsovics is izgult egy kicsit, hiszen az első adogatásánál kettőshibát ütött. Aztán összekapta magát, Federer pedig fonákkal nem volt túl acélos ebben a gémben. 40:30-nál Fucsovics második adogatásra ászt ütött, 1-1 volt az állás két gém után. Nagyon fontos volt, hogy a magyar hozza az első adogatását. 

A harmadik gémben 15:30 is volt, de a svájci hozta az adogatását. Fucsovics bátran teniszezett, egyáltalán nem ijedt meg nagyobb nevű ellenfelétől. Korábban ők többször edzettek együtt, így nem lehetett azt mondani, hogy teljesen ismeretlenek lettek volna egymás számára. A magyar második adogatójátéka remekül sikerült, negyedóra után 2-2 volt az állás. 

Harmadik adogatását Federer semmire nyerte, de ebben a gémben alakult ki az első hosszabb labdamenet, amelynek a végén a magyar egy átemeléssel próbálkozott, ez azonban nem jött be - a meccs folyamán nem először.

Az első játszmában Federer egyszer-kétszer megvillantotta agresszív játékátForrás: AFP/William West

Federer a meccs alatt most először villantott fel valamit az agresszív adogatójátékából. Fucsovics harmadik adogatójátékában a svájci villámgyorsan három bréklabdához jutott. Az elsőt hárította a magyar egy jó szervával, a másodikat gyönyörű játék után védte ki, a harmadikat Federer hibázta el. 0:40-ről jött vissza Fucsovics egyelőnre. Elképesztő volt a játék, Fucsovics négyszer került adogatóelőnybe, a negyediket pedig be is ütötte, 3-3 volt az állás.

A hetedik gémben Federer hozta az adogatását, így a brékre továbbra is várnunk kellett. Fucsovics Márton játékát tényleg öröm volt nézni a világ legjobb (vagy egyik legjobb) játékosa ellen. Bátran támadta Federer tenyeresét. Amikor a pedig a harmadik brékpontot egy halóról lecsorgó labdával hárította, kétszer is elnézést kért a svájcitól. A negyedik adogatójátékát is magabiztosan hozta a magyar, ezt is ásszal zárta le, 4-4 volt az állás. 

Az ötödik Federer-adogatás könnyen a svájcié lett, így a magyar a szettben maradásért adogathatott. Sajnos, a lehető legrosszabbkor jött a meccs első brékje, mert Federer agresszív játéka ellen nem volt ellenszer. Az első játszmát tehát a svájci fenomén 6-4-re nyerte meg. A meccs első szettjében megfigyelhető volt, hogy mindketten a másik fonákját próbálták támadni - több-kevesebb sikerrel tették ezt. 

Fucsovics Márton élete első meccsét játszotta Federer ellenForrás: AFP/William West

A második szettben Federer villámgyorsan lepörgette az első adogatójátékát. Fucsovics erre tudott válaszolni (1-1), de a második helyen kiemelt Federer saját adogatásaiban szinte nem tudott hibázni. Ekkor a statisztika azt mutatta, hogy Federer hét adogatójátékából Fucsovics összesen öt pontot tudott csinálni. De azt mindenki tudta, hogy Federer egy Djokovics, vagy egy Nadal elleni mérkőzésen is képes úgy teniszezni, hogy nem hibázza el az adogatását.

Amikor adogatóként Fucsovics az alapvonalra játszott, nagyon hatékony volt a magyar. Elképesztő nyomás alatt volt, mert a gyengébb fogadójátéka miatt az adogatásait mindenképpen hoznia kellett. Federer 2-1-es vezetésénél a svájci bréklabdához jutott, de nem jött át a röptéje a hálón, 40:40, azaz egyenlő lett az állás. Sajnos, Fucsovics ebben a gémben két kettőshibát ütött, a másodikat egyenlőnél, azaz Federer fogadóelőnybe került.

A második játszmában Fucsovics elképesztő küzdelemben hozta második adogatásátForrás: AFP/Saeed Khan

De a svájci másodszor is rontott a hálónál, ismét deuce, azaz egyenlő lett. Ekkor Fucsovics két jó szervával operált, azaz nagy lelkierővel hozta ezt az adogatását, így négy gém után 2-2 volt az állás. Federer válasza erre megint egy love game volt, azaz a svájci nullára nyerte a saját szerváját. Egyszerűen elképesztő volt látni, hogy adogatásai során mennyire nem tudott hibázni. Federer sokszor a legkellemetlenebb helyre adogatott, ezért nem volt könnyű dolga a magyarnak. Ennek ellenére Fucsovics megint nyerte a saját adogatását - a meccs során kilencből a nyolcadikat - 3-3. Egy órája játszottak ekkor.

A negyedik Fucsovics adogatójátékban jött a meccs eddigi legszebb magyar pontja, Fucsovics káprázatosan ütött el Federer mellett. 40:30 után hozta a játékot a magyar, 4-4 volt az állás, csakúgy, mint az első szettben.

Egy szép megoldás, egy szép pont, egy kis Fucsovics-öröm a remek elütést követőenForrás: AFP/William West

Ha Fucsovics fogadójátéka egy kicsit javulni tudott volna, még izgalmasabb meccset látunk. Nagyon jó volt nézni, hogy az első szetthez képest a magyar tudott emelni saját játékának színvonalán. Persze Federer éppen akkor ütött egy ászt, amikor nagyon nem kellett volna, de ebben a fogadójátékban már kialakultak hosszabb labdamenetek. Ez azonban még mindig kevés volt, Federer 5-4-re vezetett, azaz a magyar újra a szettben maradásért szervált.

Federer szervái ellen nem volt ellenszerForrás: AFP/Saeed Khan

Ordított a stadion látva a két játékos produkcióját. 0:30 után két ászt ütött Fucsovics, egészen elképesztő prudukcióval négy pontot nyert a magyar egymás után. A meccs legszebb gémje volt ez - 5-5 lett az állás. Ráadásul úgy, hogy ebben a játékban 0:15-nél Fucsovics a hálónál rontott el egy ziccert.

Közel kerültünk a tie-break-hez, vagyis a rövidítéshez. Ehhez az kellett, hogy Fucsovics a következő adogatását is nyerja. Csakhogy még jött a svájci szervája, ezt hozta Federer, 5-6-nál tehát a tie-breakért adogatott a magyar. Marci ásszal kezdett (ez volt neki a negyedik a meccsen), majd döbbenetesen ütött keresztbe - sajnos 5 centivel szélesebb volt a kelleténél. Hogy mennyire kemény volt a meccs, hogy mekkora nyomás volt a magyaron, az a következő kettőshibánál látszott - nagy kár, hogy ezt pont szettlabdánál ütötte. Ám innen is volt visszaút, mert jött az újabb adogatóelőny. Ezt is megnyerte második adogatásból - jöhetett a rövidítés, mindez óriási fegyvertény volt. Már csak azért is, mert a második szettben végig kellett mennie Federer után, hiszen a szettet a svájci kezdte.

Szem a labdán. Fucsovics Márton a második szettben eljutott a rövidítésigForrás: AFP/William West

Federer az elején egy mini-bréket csinált (1-2), de Marci fonákkal elütött Federer mellett, azaz visszabrékelt, 3-3-nál jöhetett a térfélcsere. Federer újabb két minibrékje után 3-5, azaz a svájci elvette a magyar két adogatását. Hamarosan három Federer-játszmalabda következett. Lehetett érezni, hogy ezt nem hibázza el, így alig több mint másfél óra után Federer 6-4, 7-6-ra, azaz 2-0-ra vezetett. 

Kár volt ezért, de szó nem érhette a ház elejét. Még akkor sem, ha a harmadik szettben Federer azonnal brékkel kezdett, azaz elvette a magyar adogatását. A magyar fáradni kezdett, de gondoljunk arra, hogy Fucsovics élete során most először jutott el GS-versenyen ilyen magasságba, a negyedik fordulóba. 2-0-s Federer vezetést követően jött Fucsovics első sikeres adogatása, de a svájci továbbra is brékelőnyben teniszezett. A következő svájci adogatásnál ott volt a magyar brék lehetősége, hiszen eljutottak 40:40-ig, de Federert most is kisegítette a rutin.

Szerelvényt igazíts! A képen Roger FedererForrás: AFP/William West

3-1-es Federer-vezetés után hosszú labdamenettel nyitott Fucsovics, de az első pont a svájcié volt, aki hamar két bréklabdához jutott. A fáradó Fucsovics ezt már nem tudta visszahozni, másodszor is elvesztette az adogatását, 4-1, dupla brék előny, minden Federer mellett szólt. 

Ekkor Fucsovics pont annyi gémet nyert meg Federer ellen, mint 2002-ben edzője, Sávolt Attila. De a magyar nagyon elfáradt. 5-1 után az volt a kérdés, lesz-e még lehetősége Federernek adogatnia. Lett, mert Fucsovics hozta a szerváját, 5-2 lett az állás. Federer adogatott, nyerte a szervát, 6-2 a harmadik szett és 3-0-ra nyert a világ egyik legjobb teniszezője a magyar Fucsovics Márton ellen.

Fucsovics Márton búcsúja csodálatosra sikerült Melbourne-benForrás: AFP/William West

Federer a meccs végén a pályán elismeréssel beszélt Fucsovics Mártonról, azt mondta, hogy a magyar nagyon jól játszott, nehéz dolga volt. Gyors volt a játék, nagyon kellett koncentrálnia – mondta a svájci első nyilatkozatában.

Sávolt Attila, Fucsovics Márton edzője így nyilatkozott:

Nagy meccs voltForrás: AFP/Saeed Khan

Australian Open, férfi egyes, nyolcaddöntő: Roger Federer (svájci, 2.) - Fucsovics Márton 6-4, 7-6, 6-2.

Bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar, francia duó két szettben, másfél óra alatt múlta felül hétfőn a Viktorija Golubic, Nina Stojanovic svájci, szerb kettőst. Az első játszmában Babosék az első és az ötödik játékban is elvesztették adogatásukat, a folytatásra azonban feljavultak és 1:4-ről egyenlítettek. Ezután újra elment egy adogatójáték, végül mégis a jól küzdő magyar, francia páros került szettelőnybe 49 perc alatt.

A második szett már simábban alakult, az ellenfél ebben a szakaszban csak két gémet tudott nyerni.
Babos - a honlapja szerint - először jutott negyeddöntőbe női párosban az Australian Openen.
A következő ellenfél az első helyen kiemelt Andrea Sestini Hlavácková, Csan Latisha (cseh, tajvani) kettős lesz.

Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal továbbjutott a női párosok versenyébenForrás: AFP/Saeed Khan

"Nem volt könnyű az elmúlt néhány mérkőzés, a mai sem volt egyszerű - kezdte értékelését a honlapján Babos.Az első szettben 4:1-re vezetett az ellenfél, nagyon jól játszott, de úgy gondolom, mi is meccsről meccsre jobbak vagyunk, és ez a legfontosabb."

A magyar teniszező szerint partnere is egyre jobban játszik, és pozitívum az is, hogy mindketten végig küzdöttek az eddigi mérkőzéseiken.

Az is nagyon fontos, hogy akármennyire is sikeres voltam tavaly, most érzem azt, hogy újra élvezem a párost. Kristinával sokkal jobban megértem magam a pályán" - mondta Babos, hozzátéve, hogy kedden érdekes és nehéz mérkőzés vár rájuk és aznap még vegyespárosban is pályára lép.

"Örülök, hogy kedden két mérkőzést is játszhatok. Ez mindenképpen pozitív" - vélekedett Babos, aki először jutott negyeddöntőbe női párosban az Australian Openen.

Női páros. 3. forduló: Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar-francia) - Gloubic, Sztojanovics (svájci, szerb) 7-5, 6-2.