Egyes csúcsain ott a dopping árnyéka, mi lesz veled atlétika?

A világ egyik legjelentősebb sportágában új időszámítás kezdődött azzal, hogy a majdnem egy évtizeden át rekordot rekordra halmozó, szinte legyőzhetetlen sprinter visszavonult. Vajon merre tart az atlétika, miután Usain Bolt lelépett a színről? Valóban válságban van-e, mint azt az angolszász sajtóban többször megpendítették? A választ három kontinensről próbáltuk összegyűjteni. A kép minimum vegyes.

Elég, ha csak megnézzük a sportággal összefüggő doppingeseteket. Míg az orosz atlétákat kitiltották a riói olimpiáról és a tavalyi londoni világbajnokságról is az államilag irányított dopping miatt, addig

Justin Gatlin két pozitív doppingteszt és összesen tízévnyi eltiltás után - különleges körülményekre való tekintettel - visszatérhetett, világbajnok is lett tavaly 100 méteren, éppen Boltot is megelőzve.

Gatlin ráadásul annál a Trevor Grahamnél készült, akinek további nyolc atlétája – közöttük az ötszörös olimpiai bajnok Marion Jones, és partnere, a 100-on korábban világcsúcstartó Tim Montgomery – bukott meg a legkülönbözőbb szerekkel.

Justin Gatlin maga sem hitte 2017-ben Londonban, hogy világbajnok lett 100 méteren Forrás: AFP/Ben Stansall

És akkor még nem szóltunk a nem is oly rég kipattant kenyai botrányról: a riói olimpia előtt, 2016 májusában derült ki, hogy az afrikai futónagyhatalom atlétái közül 18-at tiltottak el nem engedélyezett szerek használata miatt. Közöttük volt Rita Jeptoo, a bostoni és chicagói maraton győztese, valamint a kétszeres mezeifutó-világbajnok Emily Chebet is.

Ráadásul a WADA nem tudta tesztelni a kenyai atlétákat, így komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy őket is kizárják a nagy világversenyekről.

Ez végül „csak" az oroszokkal történt meg, ám ez a sportág megítélésének aligha tett jót. Éppen ezért lehet különösen érdekes Maxim Taraszov véleménye. Az 1992-től egy évtizeden át hazánkban élő és készülő orosz rúdugró mindent megnyert, amit atléta megnyerhet. Volt olimpiai, világ-, és Európa-bajnok, szavainak ez komoly súlyt kölcsönöz.

Modernebb szövetség, kisebb stadionok

"Először is azt gondolom, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a nyolcvanas-kilencvenes években túl mohó volt. Túlságosan sok pénz áramlott a sportágba, így ez óriási késztetést jelentett az anyagi javak megszerzésére. Véleményem szerint az akkori rekordok nagyon komoly része nem megengedett eszközökkel született, és olyan magasra helyezte a mércét, amit a későbbiekben már nagyon nehéz, és mint látjuk, sok esetben nem is lehet megugrani.

Több olyan világcsúcs található a mai napig a listán, amelyről feltételezhető, hogy soha nem döntik majd meg.

Ez pedig árt magának az atlétikának is, hiszen így nehéz a sportágak között egyre élesedő konkurenciaharc közben a figyelem középpontjában maradnia. Nem beszélve arról, hogy a modern kor figyelem-elterelő kütyüinváziójában felnövő fiatalokat sem könnyű így az atlétikapálya felé terelni.

Maxim Taraszov 1999-ben, a sevillai világbajnokságon - 6.02 méterrel lett a rúdugrás világbajnoka Forrás: AFP/Pascal Pavani

Maxim Taraszov szerint nagy a felelőssége a Nemzetközi Szövetségnek, és előbb-utóbb a sportág kénytelen lesz megfelelni a kor kihívásainak. "Az orosz eltiltást muszáj volt meglépnie a testületnek. Ha ezt nem teszi meg, azzal a sportág olimpiai szereplését kockáztatja, ami megengedhetetlen. Szomorú, hogy ez így történt. Ezzel együtt - függetlenül attól, hogy nem orosz színekben, nem az orosz himnuszt hallgatva, de - Marija Lasitskene győzött tavaly Londonban a női magasugrás versenyében, nagyon örültem az eredményének.

A szövetségnek a jövőben használnia kellene a legkorszerűbb kommunikációs csatornákat, a közösségi médiát, hogy minél több fiatalt szólítson meg.

Korszerűsíteni kellene az infrastruktúrát is, mert elmúltak azok az idők, amikor az atlétikai versenyekkel óriási stadionokat lehetett megtölteni. Nyilván akad néhány kivételes esemény, amiken akár hatvan-nyolcvanezres stadionokban is telt ház lehet, de alapvetően az atlétikának kisebb stadionokba kellene költöznie."

A fiatalok elérése a kulcs

Taraszov szavaival összecseng az egykori fedett pályás Európa-csúcstartó, Olgyai-Szabó Zsuzsanna véleménye is. Az immár évek óta Ausztráliában élő, és ott edzőként dolgozó egykori rúdugró szerint is a fiatalokat kellene sokkal motiváltabbá tenni.

Mivel a rekordok igen nehezen megdönthetők, szerencsésebb lenne nem az elit felől megközelíteni a sportág fejlesztését, hanem szélesebb alapokra kellene helyezni az egészet.

Egyrészt azért, mert az atlétika minden sportág origója, természetes mozgás, ráadásul objektív, könnyen mérhető. Ha a sportág vezetése ebbe az irányba mozdulna el, azzal nemcsak nagyobb lenne a bázis, de a sok-sok atlétikát szerető és értő gyerek később is megmaradna szurkolónak, aki megnézi az atlétikai közvetítéseket.

Ha folytatódik a mostani irány, akkor csak egy nagyon szűk elit jár majd jól, a nagyobb tömegek pedig kimaradnak a jóból.

Márton Anita is követendő példa a fiatal atléták számára Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

Hány olyan országot ismerek, ahol csak az A-szinttel rendelkező atlétákat indítják el egy adott világversenyen. Holott, ha B-szinttel rendelkezőknek is adnának esélyt, akkor az olyan példa lehetne az adott sportoló környezete számára, ami automatikusan népszerűsíti a sportágat. Meggyőződésem, hogy így ezerszámra lehetne megnyerni atlétika-rajongókat.

Emellett a kisebb, lokálisabb versenyrendszereket is jobban felkarolnám. Területi, megyei, államok közötti, szomszédos államok közötti bajnokságokat favorizálnék,

szemben a tényleg csak a közvetlen elit számára elérhető Gyémánt-liga rendszerével. Ezek a versenyek is kitermelnék a sportág elitjét, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve az egymás elleni küzdelemre, mint a rekordok hajszolására" - mondta az Origónak az egykori rúdugró.

Nincs katasztrófahelyzet

Koós-Hutás László edző, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) atléta képviselője nem látja ennyire borúsan a helyzetet, bár ő is azt vallja, hogy a sportág kétségkívül komoly kihívásokkal néz szembe, de ennek nem Usain Bolt visszavonulása az oka, hanem valami egészen más.

"Az atlétikának mindig is megvoltak a maga sztárjai. Paavo Nurmitól Jesse Owensen, Bob Beamonon, Carl Lewison át napjainkig. Bolt mellett is voltak, vannak olyanok, akiknek a teljesítménye legalább akkora szenzáció, mint a jamaicaié volt. Elius Kipchoge a maratoni futásban pont akkora sztár, mint a világ leggyorsabb embere volt százon, kétszázon. És itt el is érkeztünk a kihívás mibenlétéhez.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség, és a sajtó is hajlamos az atlétikát leszűkíteni a pályaatlétikára.

Holott az utcai futás elképesztő népszerűségnek örvend világszerte. A nagy maratonokon hihetetlen tömegek indulnak, óriási pénzdíjakat osztanak szét a legjobbak között.

Nem Bolton múlik a jövő Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

Az atlétika jelenleg is a világ első számú teljesítménysportja a színvonal, konkurenciaviszonyok, a benne lévő üzleti lehetőségek és karrierlehetőségek szempontjából is.

De ezért a pozícióért folyamatosan küzdenie kell egyrészt a sportágak közötti konkurenciaharc miatt, másrészt a sportágak közötti pénzügyi és szponzori piac felosztásáért-újra felosztásáért. Az IAAF Világbajnokságok és a GP versenysorozat komoly értéket képvisel, csakúgy, mint a globális jelleg, az erős jelenlét minden kontinensen. Nem értek egyet az angolszász sajtóban uralkodó „huszonnegyedik órában vagyunk" katasztrófa szemlélettel.

Nincs még vége, lapozzon, ha tudni szeretné, mi mentheti meg az atlétikát!