Társoldalunk:

Fucsovics budapesti győzelemmel ünnepelte 26. születésnapját

2018.02.08. 22:46

Fucsovics Márton győzelemmel ünnepelte meg 26. születésnapját, mivel csütörtökön bejutott a negyeddöntőbe a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán a BOK Sportcsarnokban.

A világranglistán 62. játékos - akit az első helyen emeltek ki a szervezők - a 16 között a lengyel Hubert Hurkacz-cal (225.) találkozott. Az egyesben utolsóként versenyben maradt magyar eleinte nem tudott mit kezdeni húszéves ellenfele bombaszerváival, és saját adogatásainál is meg kellett küzdenie a pontokért. A közel kétméteres termete ellenére meglepően labdabiztos lengyel kétszer is kettő pontra volt a szettől, amelyet végül a végig koncentráltabban játszó rivális rövidítésben nyert meg 55 perc alatt.

Az ünnepelt a folytatásban 4:3-nál vette el először Hurkacz adogatását, majd könnyedén kiszerválta a játszmát, így másfél óra elteltével jöhetett az utolsó felvonás.

Ebben a lengyel 3:1-re elhúzott, ám Fucsovics ritmust váltott, sorozatban négy gémet hozott, és végül 2 óra 9 perc alatt győzött.

Fucsovics budapesti győzelemmel ünnepelte 26. születésnapjátForrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Ellenfelem nem ajándékozott meg ezzel a győzelemmel, nekem kellett megnyernem a meccset. Az első két szettben minden bejött neki, de a közönség átsegített a holtpontokon" - nyilatkozta a pályán Fucsovics, majd átvette születésnapi tortáját a szövetségtől.

A hétvégén a belgiumi DK-nyolcaddöntőt 3-2-re elveszítő csapat vezére a pénteki negyeddöntőben a német Kevin Krawietz-cel találkozik, aki 557. az ATP-rangsorban.

Eredmények:
nyolcaddöntő:
Fucsovics Márton (1.)-Hubert Hurkacz (lengyel) 6:7 (3-7), 6:3, 6:4
Pospisil (kanadai, 2.)-Pavlasek (cseh) 6:4, 6:3
Krawietz (német)-Galovic (horvát, 7.) 6:4, 6:2
Nikola Milojevic (szerb, 8.)-Borsos Gábor 6:1, 6:2
Ymer (svéd, 4.)-Kolar (cseh) játék nélkül
Lestienne (francia) - Auger-Aliassime (kanadai, 5.) 6:0, 6:2
Zopp (észt, 6.)-De Greef (belga) 6:3, 7:6 (7-5)