Társoldalunk:

Címmeccsekkel és kőkemény csatákkal kezdi az évet a Felix Promotion

2018.02.12. 11:52

Február 16-án Budakalászon, a Kalászi Sportcsarnokban rendezi az év első profi ökölvívó gáláját a Felix Promotion. A Szellő Imre és Denis Grachev közötti főmérkőzés mellett több remek meccs is lesz az este folyamán, így kesztyűt húz Bacskai Balázs, Egedi "Ewing" Renátó és ifjabb Berki Ferenc is.

Nem panaszkodhatnak a profi boksz hazai szerelmesei, mert a Felix Promotion meglehetősen ütős programmal indítja a 2018-as évet: az Erdei Zsoltot profi karrierje során egyedüliként legyőző, akkor még orosz, azóta már amerikai Denis Grachev tesz látogatást a Kalászi Sportcsarnokban, ahol a WBO cirkálósúlyú interkontinentális bajnoka, Szellő Imre lesz az ellenfele.  

Mondtuk már, hogy jó lesz a pénteki program?Forrás: Felix Promotion

De a piacvezető magyar profi istálló gáláira kilátogatók már megszokhatták, hogy nem csak a főmeccsért érdemes jegyet venni: már a felvezető programban is rendre izgalmas, remek színvonalú mérkőzéseket láthatnak a szurkolók. Ahogy most is.

Szorítóba lép a volt amatőr Európa-bajnok, korosztályos vb-bronzérmes, a profik között veretlen középsúlyú magyar bajnok, Bacskai Balázs, akiről most már nem kell leírnunk, hogy újonc a profik között, hiszen tavaly fél év alatt letudott négy, korántsem könnyű meccset, idén pedig jöhetnek a nagyobb feladatok. Budakalászon az afrikai Meshack Mwankemwa lesz az ellenfele, aki ellen egy kemény nyolchetes edzésprogrammal készül Benji.

"Jól indul az év, a súlyommal nincs gond, és azt is elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült eddig a felkészülés" – mondta az Origónak Benji.

Joseph Sinkala jóvoltából már ízelítőt kapott az afrikai bunyósok keménységéből Bacskai BalázsFotó: Polyák Attila - Origo

"Sok erősítéssel kezdtünk, meg persze futó edzésekkel, aztán jöttek a sparingok, most a hajrában pedig már a gyorsításé a főszerep. Különösen örömteli, hogy sok kesztyűpartnerem volt, remélem, a ringben is látszik majd, hogy úgy érzem, több dologban is tudtam előre lépni. Ahogy mondani szokás, majd a "ki mit tudon" kiderül, mire volt elég a munka.

A tíz menetre tervezett találkozót 72,5 kilóban vívják, de miután ez nem címmérkőzés 73,5-tel elég bemérni. Bacskainak volt már afrikai ellenfele profi pályafutása során, Joseph Sinkala jól megdolgoztatta, csak pontozással - az viszont egyhangú volt - tudta legyőzni.

"Nem nagyon jelent előnyt, hogy bokszoltam már tanzániai fiúval. Nincs olyan, hogy tanzánaiai stílus, ahány bokszoló, annyiféle bunyót mutatnak. A mostani ellenfelemről annyi már kiderült, hogy nagyon jól áll a lábán és nagy ütő, sok KO-s győzelme van (17 meccséből 10-et - a szerk.). A mozgása kicsit olyan, mint egy birodalmi lépegetőé, és, ha bekap egy-egy nagyobb ütést, akkor próbálja azonnal visszaadni. Az ilyen csapkodásokból aztán bármi kisülhet.

A WBO ifjúsági Európa-bajnokára, Egedi Renátóra sem vár könnyű feladat, aki egy tíz menetre tervezett nagyközépsúlyú (76,2 kg) magyar bajnoki címmérkőzésen lép szorítóba Krammerstodter Márk ellen.

"Annak ellenére, hogy jó amatőr múlttal rendelkezik és profiként is tapasztalt, azt mondom, hogy ha valóra szeretném váltani a terveimet, Krammerstodternek nem szabad gondot jelentenie, természetesen, végig oda kell rá figyelni" – nyilatkozta Ewing az Origónak.

Egedi "Ewing" Renátó magyar bajnoki címért bunyózhatForrás: billbullster@gmail.com/Bill

"Alacsonyabb nálam, rendkívül hajtós, kemény bunyós, biztos, hogy hozzám hasonlóan, ő is szeretné begyűjteni a bajnoki övet. Nincs mitől tartanom, felkészülten várom, nyerjen és legyen Magyarország legjobb nagyközépsúlyú ökölvívója kettőnk közül a jobbik!"

Egedi azt is elmondta, hogy miután már túl van a korhatáron, nem fogja tudni megvédeni WBO ifjúsági bajnoki címét, így nagyobb, értékesebb címek felé kell majd elindulniuk – de most első a pénteki magyar bajnoki cím. Az is felmerült, hogy esetleg szétnéz egy súlycsoporttal lejjebb, és ha azt könnyen tudja hozni és jól érzi majd magát, még az is előfordulhat, hogy ott ragad.

Nagyváltósúlyban is bajnoki mérkőzést rendeznek Budakalászon: ifjabb Berki Ferenc a rendkívül rutinos Fazekas László ellen lép a kötelek közé. A 22 éves, 10-0-s mérleggel álló Fecó édesapja és edzője, idősebb Berki Ferenc nincs meghatódva Fazekas számaitól, aki 28 éves korára már 61 meccsnél (31-29-1) jár.

"Ismerjük Lacit és az edzőjét Balogh Lászlót, kimondottan jóban vagyunk, de pénteken ez nem fog látszani a ringben. Nyolc hetet készülünk a meccsre, most már rövidebbek az edzések és kevesebb is van belőlük. Tiszteljük az ellenfelet, de azt kell mondjam elfogultság nélkül, hogy úgy technikailag, mint taktikailag jobbak vagyunk Fazekasnál."

Ifj. Berki Ferenc (szemben) rendre látványos és kemény meccseket vívForrás: Origo/Csudai Sándor

Az edző-édesapa tisztában van vele, hogy Fazekas nagyon kemény bunyós, akit a rengeteg meccsén csak háromszor tudtak kiütni, ő mégis reménykedik benne, hogy Fecó hamarabb véget vet a csatának.

A meccs annyiból mérföldkő lesz Junior pályafutásában, hogy bajnoki övért bokszolhat a fiam, de hogy őszinte legyek, volt már Lacinál lényegesen komolyabb ellenfele és azt is megoldotta.  

Az M4 Sport jóvoltából képernyőre kerülő eseményen kötelek közé lép a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka, a szerbiai születésű német Shefat Isufi és a török Ünsal Arik is.

A tervek szerint a rendezvényt – a hazai M4 Sport mellett – az albán közszolgálati tv is közvetíteni fogja. A bokszgálával kapcsolatos bővebb információkért, beleértve a belépőjegy árakat, keresse a vállalkozás hivatalos weboldalát, a www.felixpromotion.com-ot, míg az exkluzív képi és videós tartalmakért érdemes csatlakozni a Felix Promotion facebook felületéhez.