Vágólapra másolva!
A 18 éves Maame Biney az első színesbőrű versenyző az amerikai női gyorskorcsolya csapat történetében. Szombaton a női 500 méteres rövidpályás versenyen veteránokat megszégyenítő teljesítménnyel debütált a phjongcshangi téli olimpián, és bejutott a keddi negyeddöntőbe.

Az amerikai versenyző 43.665-ös idővel a kínai Fan Kexin mögött ért célba, ráadásul egy parádés manőverezéssel távol tartotta magától a harmadik helyen korcsolyázó dél-koreai Kim A-langot.

Maame Biney (középen) álomszerűen debütált a téli olimpián Forrás: AFP/Mladen Antonov

Maame Biney - aki 1500 méteren is versenyez - a huffingtonpostnak elmondta, hogy meg sem fordult a fejében az éremszerzés, eddig sokkal inkább a dél-koreai ételek körül járt az agya.

"Nem igazán érzek nyomást magamon az éremszerzés miatt.

Egyszerűen csak jól akarom érezni magamat, és amit csinálok, abból megpróbálom kihozni a legjobbat. Azért vagyok itt, hogy megtapasztaljam milyen részt venni az olimpián, és ez együtt jár azzal is, hogy jól szórakozzak" - mondta az amerikai gyorskorcsolyázó.

A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei kedden folytatódnak a férfi 5000 méteres váltó elődöntőjével, a férfi 1000 méter selejtezőjével és a női 500 méter végcsatározásaival.