Vágólapra másolva!
A legjobb száz közé kerülne a világranglistán Nicola Kuhn spanyol teniszező, aki a múlt heti budapesti challenger-tenisztornán egyesben döntős volt, párosban pedig győzött.

"Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy már az idén bent legyek a százban. Tudom, hogy ez elég merésznek tűnik, némelyek ki is nevetnek, de szerintem igenis elérhető" - nyilatkozta a Kossuth Rádió keddi, Sportvilág című műsorában a 17 éves játékos, aki két esztendeje szerepel a profik között.

Hangsúlyozta, 2017-et a nyolcszázadik helyről kezdte, és a kétszáz közé akart kerülni, amit mindenki lehetetlennek tartott, de majdnem sikerült neki. December végén a 240. helyen állt, jelenleg pedig 204. a rangsorban.

Nicola Kuhn Fucsovics legyőzése után a világ legjobbjai közé kerülne Forrás: AFP/2016 Getty Images/Michael Reaves

"A legfontosabb, hogy minden mérkőzésből a lehető legtöbbet tudjak tanulni. Még mindig fiatal vagyok, rengeteg munka és tapasztalatszerzés vár rám" - vélekedett.

Nicola Kuhn a budapesti torna nyolcaddöntőjében Valkusz Mátét, majd az elődöntőben az első kiemelt Fucsovics Mártont búcsúztatta, a fináléban viszont kikapott a másodikként rangsorolt kanadai Vasek Pospisiltől. A párosok között a kanadai Felix Auger-Aliassime oldalán megnyerte a versenyt.

A fiatal teniszező - akinek az édesanyja orosz, az apja német, ő Ausztriában született és három hónapos kora óta Spanyolországban él - elmesélte, Boris Becker az első számú kedvence, mert a szülei neki és Steffi Grafnak szurkoltak, amikor teniszt néztek a televízióban.