Vágólapra másolva!
A Blikk csütörtök reggeli kiadása azt írja, hogy Hosszú Katinka beadta a válópert. Úgy tűnik tehát, hogy a pár házassága menthetetlen.

A lap szerint a válópert a háromszoros olimpiai bajnoknő adta be. Emlékeztetnek arra, hogyha megérkezik egy válóperes kereset a bíróságra, általában négy hónapon belül ki kell írni az első tárgyalási napot. Ekkor a legtöbbször még megpróbálják kibékíteni a feleket, vagyis ez alkalommal a leggyakrabban még nem mondják ki a házastársak válását.

A teljes cikket itt olvashatja.

Közben a Bors azt írta, hogy Shane Tusup csak addig kaphatja a kiemelt edzői fizetését (havi egymillió forintot), amíg Hosszú Katinka nem nevez meg mást edzőjének. Hosszú Katinka a kecskeméti úszógálán úgy nyilatkozott, hogy márciusban nevezi meg az új trénerét. Azt is megírtuk, hogy a francia Fred Vergnoux lehet a következő trénere.