Vágólapra másolva!
Szerdán utazik el Birminghambe a március 1-4. között rendezendő fedettpályás atlétikai világbajnokságra Baji Balázs. aki a múlt héten előre ledolgozta a kieső napjait az Állatklinikán. Senki nem kötelezte erre, hiszen a távolléte valójában „igazolt hiányzás", mégis úgy érezte, hogy tartozik ezzel a jócskán is „behavazott" munkatársainak. Edzője szerint vb-bronzérmes gátfutó már csak ilyen, bármit is csinál, azt komolyan veszi.

„A klinikai túlórák egy kicsit megnehezítették a vb-felkészülés hajráját, de ezen nem múlhat Balázs birminghami bizonyítványa – mondta ifj. Tomhauser István, aki tíz éve irányítja a szabadtéren Eb-ezüstérmes és tavaly Londonban világbajnoki harmadik helyezett atléta felkészítésülését, és aki a szintén Eb-érmes Kiss Dánielnek is a mestere volt.

A harmadik komponens ezúttal is az összpontosítás, a bizonytalansági tényezők legyűrése, amivel olykor még a gátfutás nagyágyúi sem képesek megbirkózni. Szombaton délután lesz az első kanyar, abból kell magabiztosan kikerülni, vasárnap következik ez elődöntő, majd a döntő az éremcsatával.

Baji Balázstól akkor is várható a jó eredmény, ha éppen nincs kirobbanó formában Forrás: NurPhoto/Ulrik Pedersen/NurPhoto/Ulrik Pedersen

Ha a második kört is jól veszi, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az utolsó csatáját felszabadultan és hatalmas harci kedvvel fogja megvívni" – hangsúlyozta az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó edző.

A világelső otthon marad

A nemzetközi szövetség által kiadott előzetes rajtlistából kiderül, hogy nem szerezte meg a világbajnoki szereplés jogát az amerikai Grant Holloway, aki február 9-én tekintélyt parancsoló 7.42 másodperces időt repesztve foglalta el az idei világranglista első helyét.

„A mezőny nélküle is combos, három olyan honfitársa is rajthoz áll a vébén, aki idén 7.50-nél is jobbat futott: Jarret Eaton (7.43), Aries Merritt (7.46), valamint Devon Allen (7.49).

Nem szabad megfeledkezni a vb-rajt előtt előbukkant franciákról, és ott van sötét lónak a jamaikai Omar McLeod, aki 7.46-tal holtversenyben harmadik helyen áll az idei rangsorban. Hozzájuk hasonlítva Balázs idei 7.60-a és a 15. helyezése óvatos előrejelzésre int, de mint mondtam,

A végén nem mindig a világranglista élén állók mosolyogtak."

A fedettpályás idény a vb után nem sokkal véget ér, de egy rövid szünet után már kezdődik is a felkészülés a szabadtéri szezonra. Az Év Sportolójának megválasztott Bp. Honvéd-atléta előbb Dél-Afrikában, aztán Cipruson igyekszik majd úgy felhozni magát, mint tavaly a világbajnokságra. Az év legfontosabb versenye augusztusban lesz, mégpedig a berlini Európa-bajnokság.