Vágólapra másolva!
Hiába mondogatták, hiába írtuk meg mi is, hogy lehet érme Magyarországnak Phjongcshangban, az emberek többsége eleinte egy félmosollyal és egy vállrándítással foglalta össze véleményét a téli olimpiáról. Aztán mégis beszédtémává váltak a dél-koreai események, és most nem csak a rövidpályás gyorskorcsolya férfi váltó aranyérmére vagy Tóth Ivett AC/DC-re bemutatott rövidprogramjára gondolunk. Mert a magyar vonatkozású történések mellett is volt bőven emlékezetes pillanat a 2018-as téli olimpia két és fél hetében.

Itt van mindjárt a Repülő paradicsom - lángvörös hajáról kapta becenevét -, az amerikaiak és a freestyle sportok legnagyobb királya, Shaun White, a snowboard félcső bajnoka. Aki úgy szerezte meg az Egyesült Államok századik, egyben saját harmadik téli olimpiai aranyérmét, hogy veleszületett szívelégtelensége miatt kétszer is megműtötték egyéves kora előtt. Plusz 2017 októberében edzés közben arcát a félcső szélének ütötte, úgy összetörte magát, hogy hatvankét öltéssel varrták össze a sebeit. Még akkor, a kórházi ágyról vérző fejjel megígérte, hogy ha visszatér, minden korábbinál jobb lesz.

"Mindig a határaimat feszegetve éltem. A győzelem nagyszerű, de igazából a nehéz idők határozzák meg, ki is vagy valójában.

Aztán egyszerűen csak betartotta az ígéretét. A 31 éves White már a phjongcshangi kvalifikációs futamon olyat ment, hogy csak ámult, aki látta:

mindössze másfél ponttal kapott kevesebbet a maximális száznál, vagyis 98.5 ponttal jutott tovább a tizenkettes döntőbe

úgy, hogy riválisai szinte mind tinédzserek voltak.

A döntőben már nem volt ennyire sima ügy a győzelem. Hiába kezdett bombajól az amerikai, és kapott az első csúszására 94.25 század pontot, a második körben nemcsak egyik legnagyobb ellenfele, a japán Hirano Ajumu mutatott be 95.25 század pontot érő koreográfiát, de White még el is esett, így a harmadik körre maradt a döntés. Az utolsó menetben a japán hibázott, az amerikai pedig mindent egy lapra tett fel, és olyan gyakorlattal kápráztatta el a közönséget és a pontozókat is, hogy teljesítményét látva - saját maga számára - sem volt kérdés, kinek jár az aranyérem.

97.75 század ponttal lett Torino és Vancouver után harmadszor is a hódeszkafélcső olimpiai bajnoka Shaun White.

A leggyorsabb síelő egy snowboardos

A 2018-as téli olimpia női főszereplője egyértelműen a mindössze 22 éves cseh Ester Ledecká volt, aki

úgy szerzett két aranyérmet Phjongcshangban, hogy saját sportága, a hódeszkázás mellett brahiból elindult a női szuperóriás-műlesiklásban is - és mindkétszer bajnok lett.

A pillanat, amikor Ester Ledeckának leesik, hogy egy századmásodperccel jobb az ideje a címvédő osztrák Anna Veithénél, kétségtelenül az idei téli játékok egyik legemlékezetesebbje.

- nyilatkozta női Super G-ben szerzett aranyérme után az Eurosportnak a fiatal bajnok.

Majd jött Ledecká fő száma, a hódeszkások párhuzamos óriás-műlesiklása, ahol már abszolút esélyesként indult, és nyert is.

Ezzel ő lett a sporttörténelemben az első, aki egy téli olimpián két sportágban is aranyérmet szerzett.

A vesztesek, akik a győztessel fotózkodtak

A német férfi jégkorong-válogatott menetelése, és a hokitorna döntőjében nyújtott teljesítménye is olyan, amire sokáig emlékezni fognak a sportszeretők. Egy olyan csapat került ugyanis a fináléba, melynek - a hozzáértők szerint - nem sok keresnivalója lett volna az utolsó meccsen, mégis bebizonyították, hogy minden esélytelenségük ellenére méltó ellenfelei az Olimpiai Sportolók Oroszországból csapatának.

A németek kemény küzdelemre kényszerítették ugyanis az ellenfelet, sokáig úgy is tűnt, hogy elképesztő eredmény születik: az oroszok csak a rendes játékidő utolsó percében tudtak egyenlíteni.

A hosszabbítás aztán meghozta a papírformát: az oroszoké lett az olimpiai bajnoki cím. A németek azonban egy percig sem csüggedtek, sőt, boldogan fotózkodtak az oroszok nagyágyúival.

Az éremátadás után a német hokisok megrohamozták a két orosz szupersztárt

Annyira nem fáj, ha a példaképeitől kap ki az ember, de egy közös fotó férjen már bele.

A magyar örömpercek

Ahogy mondani szokás, ott lógott a levegőben az a magyar arany. A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor összetételű férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó olimpiai bajnoki címét minden szurkoló érezte egy kicsit. Annyira összeszokott négyesről, olyan fegyelmezett, alázatos sportolókról van szó, hogy egyszerűen nem történhetett másképp.

Megkockáztatjuk, hogy még az is bekapcsolta a tévét, vagy követte az online közvetítést, aki amúgy nem túl nagy szakértője a short tracknek.

Hiszen 38 év után nagy eséllyel magyar téli olimpiai érem születhetett. Így aztán jó eséllyel mindenki tudja, hogy pontosan hol volt, mit csinált, mikor a koreaiak rontottak, mikor Liu Shaolin Sándor megelőzte a kanadai versenyzőt, és persze akkor, amikor ez a négy kiváló gyorskorcsolyázó megszerezte az első magyar téli olimpiai aranyérmet.

És ezt a sikert kicsit mindannyian magunkénak érezzük, hiszen olyanok voltak ők négyen a jégen, mint a mesében a legkisebb királyfi - korcsolyával a lábán.

Nem foglalkoztak a körülményekkel, nem foglalkoztak elrontott egyéni előfutamokkal vagy döntőkkel, nem foglalkoztak azzal, hogy nyolc-kilenc éve nyitott pályán kezdték el a sportágat,

csak azzal törődtek, hogy kihozzák magukból a maximumot, és úgy menjenek el belső íven, hogy a menetszél leverje a kanadairól a szemüveget.

Ilyen egy győztes arc abban a pillanatban, mikor sporttörténelmet ír - Liu Shaolin Sándor, miután aranyérmet szerzett a magyar rövidpályás gyorskorcsolya váltó 5000 méteren Forrás: AFP/Aris Messinis

Világkedvenc rockerkorcsolyázó

Természetes, hogy a felejthetetlen téli olimpiai pillanatok közé tartozik a mindössze 19 éves Tóth Ivett rövidprogramja a női műkorcsolyázók versenyében.

A magyar lány olyan emlékezetes pimaszsággal vitt színt a kissé naftalinszagú sportágba, hogy attól napokig zengett a világ.

Tüllruha helyett bőrhatású nadrágban, szegecses mellényben állt a jégre, hogy az unalomig ismételt klasszikus zenék helyett AC/DC-re mutassa be koreográfiáját.

A bátor vállalkozást a bírák nem díjazták túl sok ponttal. Igaz ugyan, hogy az 53.22 századdal bejutott a kűrbe, de még az amerikai Time magazin is azt írta, hogy ennél többet érdemelt volna. Annál is inkább, mert

előadásának köszönhetően egy olyan réteg is érdeklődni kezdett a műkorcsolya iránt, melynek tagjai hamarabb röffentik be a túramotort a garázsban, mintsem leüljenek műkorcsolyát nézni,

de Tóth Ivett felbukkanása után valószínűleg - ha csak fél szemmel is - oda-odapillantanak majd a jégen zajló eseményekre a jövőben is.

Világhírnév - teljesítmény nélkül

Nem maradhat ki a felsorolásból Elizabeth Swaney sem, aki a már említett fantasztikus sportolókéhoz képest nulla teljesítménnyel ismertette meg a nevét a világgal. Úgy csúszott le a női síakrobaták félcső számában, hogy egyetlen trükköt sem mutatott be, gyakorlatilag egy átlagos szombaton több tehetséges síelőt látni Eplényben.

Itt a videó, amin az egész világ röhög - Swaney Elizabeth az olimpián

Hétfő reggelre a világ felfedezte magának a magyar Swaney Elizabeth-et, aki a téli olimpián a női síakrobatika félcső számában mutatott be egészen röhejes produkciót. A síakrobatika nevű sportágban sikerült úgy lejönnie a félcsőben, hogy egyetlen akrobatikus elemet sem mutatott be. Meg is mutatjuk, min kacag a világ, és hogyan kerül egy lejtőre Swaney, valamint Eddie, a Sas.

És nem, az Elizabeth Swaney-jelenséggel kapcsolatban nem az újságíró, a kritikus kommentelő, a szégyenkező szurkoló síakrobata-kvalitásait kell számonkérni, hiszen a felsoroltak közül egyik sem olyan elvetemült, hogy téli olimpián induljon.

Elizabeth Swaney egyszerűen az olimpiai eszme és az élsport pofájába röhögött, de legalább olimpiaturistáskodásával felhívta a figyelmet a rendszer gyenge pontjaira.

Az már más kérdés, hogy röhögött rajtunk egyet - vagy szavakat keresve csak nézett maga elé - a világ a produkciót látva, de szerencsére voltak olyan magyar vonatkozású események, melyek talán törölték, vagy legalább halványították a Swaney-emlékeket.

Akiknek nem sikerült

Emlékezetes visszavonulást szeretett volna élete utolsó téli olimpiáján Lindsey Vonn. Az amerikaiak világhírű alpesisízője minden idők legidősebb olimpiai bajnokaként - 33 évesen - tervezte a búcsút Phjongcshangtól, szerette volna 2010 után második aranyérmét is megszerezni, de nem sikerült neki. Szuper-G-ben csak hatodik lett, kombinációban kiesett, lesiklásban pedig bronzéremre futotta az erejéből és a formájából, nehezen is vette tudomásul a harmadik helyet.

Pedig Lindsey Vonn így is minden idők legidősebb téli olimpiai érmese.

Nem lett aranyízű Lindsey Vonn utolsó téli olimpiája Forrás: AFP/Francois Xavier Marit

Liu Shaolin Sándor szerelme, a brit Elise Christie is felpakolta a Phjongcshangba tartó repülőre az olimpiai bajnoki álmait. A világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó szereplése nem is indult rosszul Dél-Koreában: az ötszáz méter selejtezőjében megfutotta az olimpia első rekordját, a döntőben viszont lecsúszott a dobogóról, negyedikként ért célba.

Ezután a balszerencse vette üldözőbe a brit sportolót - és utol is érte valamennyi számában.

Ezren és ezerötszázon is kizárták, ráadásul meg is sérült, néhány napig merevítőt kellett viselnie egyik lábán. Kapott is kritikát bőven a kommentelőktől, de ő nagyvonalúan csak annyit válaszolt a fanyalgóknak: világbajnokként részt vesz egy téli olimpián, miközben mások a fotelből ütik a billentyűzetet. A sikertelen phjongcshangi szereplés ellenére Elise Christie nem adja fel, azt ígérte, hogy ott lesz a 2022-es pekingi játékokon, hogy érmet szerezzen.

Elise Christie Phjongcshangban csak szerelme, Liu Shaolin Sándor aranyérmének örülhetett Forrás: MTI/AP/David J. Phillip