Társoldalunk:

Doppingvád Bradley Wiggins ellen

2018.03.05. 12:11

Egy brit parlamenti jelentés szerint az ötszörös olimpiai bajnok kerékpáros, Sir Bradley Wiggins arra használt fel egy engedélyezett teljesítményfokozó szert, hogy megnyerje a 2012-es francia körversenyt.

A 2016 végén visszavonult kerekes a hat évvel ezelőtti Tour de France-ot megelőzően asztmája miatt különengedélyt kapott a triamcinolon nevű szteroid alkalmazására. Ő azonban az irat szerint csapattársaival együtt arra használta fel az engedélyt, hogy a teljesítményét javítsa a Tour előtt és alatt.
"A Sky csapat ezzel átlépett egy etikai határvonalat, mivel nem orvosi segítségnyújtásra használta a szert" - hangsúlyozta a digitális, kulturális, média- és sportbizottság vizsgálati anyaga. A 37 éves Wiggins első reakciójában tagadta a doppingvádat.

A britek ötszörös olimpiai bajnok kerékpárosa, Bradley Wiggins (sárga trikóban) doppingbotrányba keveredettForrás: AFP/Jeff Pachoud

A britek nemzeti hőse pályán szerzett három olimpiai bajnoki címet, majd átnyergelt az országúti szakágra, amelyben 2012-ben Londonban nyert időfutamot - ezt követően ütötték lovaggá -, és a Tour de France-on sem talált legyőzőre. Ezután visszatért a pályára, két éve Rióban sorozatban ötödik olimpiáján állhatott dobogóra - az üldözéses csapatversenyben győzött -, nyolc érmével pedig a legtöbb medállal rendelkező brit olimpikon lett.