Vágólapra másolva!

Sportjogi konferenciát rendeznek Budapesten

A Magyar Sporttudományi Társaság Sportjogi szakbizottságának szervezésében rendeznek konferenciát Budapesten március 9-én.

A konferencián olyan, a sportjogban jártas emberek tartanak előadásokat, akik a hazai sportéletnek is ismert szereplői. Az előadók érdekes témákkal foglalkoznak majd, a mindennapi életben használt fogalmakat hozzák közelebb a szurkolók, a sportot szeretők számára.

A konferencián előad többek közt Reinhardt Ákos, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője, Topánka Zsolt, a Price Water House Coopers tanácsadója, Muszbek Mihály, sportközgazdász, Dr. Gerő Tamás, dr. Juhász Péter, a Vasas jogi képviselője és dr. Borbély Zoltán, valamint az esemény szervezője, a Sportjogi szakbizottság főtitkára, ifj. dr. Gremsperger Gábor is.

A konferenciát a Magyar Sport Házában tartják március 9-én,a részvétel regisztrációhoz kötött.