Minden idők leglátványosabb birkózó vb-jére készül Budapest

Lőrincz Tamás, birkózó világbajnokság
Lőrincz Tamás fatális hiba miatt kapott ki az elődöntőben
Vágólapra másolva!
Minden idők leglátványosabb birkózó-világbajnokságát szeretné megrendezni Budapest. A 2018. október 20-28. közötti kilenc napos eseményen több mint 100 országból érkeznek majd nevezések - hangzott el a Magyar Birkózó Szövetség által kedden megtartott sajtóbeszélgetésen.

A Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Németh Szilárd azt hangsúlyozta, hogy a világbajnokság több mint egy kilenc napos esemény. A Nemzetközi Birkózó Szövetség a világbajnokságok lebonyolítására nagyon szigorú és egységes szabályokat vezetett be, a magyar szervezők sem térhetnek el ezektől. A világbajnokság nem pusztán egy szimpla sportesemény lesz, hanem az országimázs növelését is szolgálja.

A világbajnokságon több mint 100 országból várhatóak nevezések. Bacsa Péter, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy a felnőtt belépőjegyek 1990 forintba kerülnek majd, a gyerekek ennél kedvezményesebb áron juthatnak be az eseményre és lesznek családi jegyek is.

Németh Szilárd szerint a világbajnoksággal az országimázst is lehet növelni Forrás: MTI/Soós Lajos

A sajtóbeszélgetésen bejelentették, hogy a Magyar Rádió riportere, Novotny Zoltán Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Szabad Sajtó Napja Díját. Novotny a sportág egyik legelkötelezettebb híve, aki már az 1968-as mexikóvárosi nyári olimpián a rádióban közvetítette Varga János győzelmét. A 13 nyári olimpián részt vett riporter kitüntetése igazi telitalálat volt az MBSZ részéről - ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna ez a kitüntetés.

Csepelen kedden délben letették a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapkövét. Az eseményen a magyar válogatott keret tagjai mellett megjelentek a sportág korábbi legendái is.