Vágólapra másolva!
Roger Federer bukása az idei Miami Open eddigi legnagyobb szenzációja. A világelső svájci, 2 óra 24 perc alatt 3:6, 6:3, 7:6-ra kapott ki Thanasi Kokkinakistól a 32 közé kerülésért. Egy hét alatt másodszor vesztett Roger Federer mérkőzést döntő szett rövidítésében. A vereséggel a trónt is vissza kell adnia Rafael Nadalnak, viszont lehet, hogy így nem hagyja ki teljesen a salakos szezont.

Címvédőként és világelsőként lépett pályára Roger Federer a Miami Open 2. fordulójában és kevesen gondolták, hogy a selejtezőben szabadkártyával indult Thanasi Kokkinakis gondot okozhat a svájcinak.

A 21 éves ausztrálról ugyan évek óta óriási tehetségként beszélnek, 2015-ben a legjobb 16-ig jutott Indian Wellsben, és a 69. helyig jött előre 18 évesen a világranglistán, de egy decemberi válloperáció miatt kilenc hónapra kiesett a körforgásból. Azóta nem igazán talált magára, újabb sérülések is akadályozták a sikeres folytatásban. Nick Kyrgios jó barátja.

Roger Federernek sokba került a vereség Forrás: AFP/2018 Getty Images/Harry How

A Federer elleni mérkőzés előtt azt mondta, hogy 2015 óta nem érezte olyan jól magát fizikálisan, egészségileg, mint most és mindenképp jobb játékos, mint három éve volt.

Roger Federernek csak veszíteni valója lehetett ezen a mérkőzésen. Ha kikap, akkor oda a világelsősége. Ranglista 175. nem győzött az aktuális ranglistavezető ellen 15 éve.

Pont Miamiban történt, 2003-ban, hogy az akkor 178. Francisco Clavet a 2. fordulóban jobbnak bizonyult Lleyton Hewittnál.

Roger Federer abban az évben a negyeddöntőig jutott a floridai csúcstalálkozón, míg Kokkinakis 6 éves volt. Az elmúlt 15 évben Roger Federer háromszor ünnepelhetett Miamiban, 2005-ben és 2017-ben Rafael Nadalt verte a döntőben, 2006-ban mostani edzőjét, Ivan Ljubicicet állította meg a fináléban. A verseny helyszínéhez több kellemes emlék fűzi, mert húsz éve itt fejezte be a junior pályafutását, amikor megnyerte az Orange Bowlt.

Először mérkőzött a két játékos, ami inkább az ausztrálnak kedvezett, mert ő valószínűleg sokkal többször látta teniszezni a svájcit. Az első játszmát ennek ellenére viszonylag könnyen hozta Roger Federer. A klasszikus receptet alkalmazva, illetve a szokásos forgatókönyvet követve, adogatóként nem adott esélyt ellenfelének, mindössze hat pontot vesztett így, és maximálisan kihasználta az ausztrál egyetlen megingását, gyengébb szerva-gémjét, 2:1 után brékelt a bázeli.

A 2. szettben Kokkinakis mintha csak megérezte volna, hogy van keresnivalója, egyre stabilabban ütött az alapvonalról és a nehéz pillanatokban képes volt extra megoldásokra, nagy adogatásokra. Roger Federer még önmagához képest sem játszott rosszul, de fogadóként nem tudott irányítani, dominálni. Nagyon sokat kellett mozognia, futnia. A 4. játékban semmire bukta el az adogatását és gyakorlatilag esélye nem volt a javításra, az egyenlítésre. Jöhetett a döntő játszma.

A publikum hazai pályát biztosított a svájcinak, úgy bíztatták, mintha Bázelben játszana. Sokat elárul az ausztrál sportolói nagyságáról, a benne rejlő potenciálról, a bajnoki kvalitásáról, hogy nem zavarta meg ez a hangulat és az sem, hogy a 3. szettben végig ő ment az eredmény után és így kétszer is a meccsben maradásért kellett adogatnia. Másodszor 5:6-nál, 0:30-ról hozta az adogatását, ráadásul úgy, hogy csak egyszer jött be az első szervája. A rövidítés mini-brékkel indult, hosszú labdamenetet nyert meg Kokkinakis és 2:0-ra vezetett, de Federer 3.2-re fordított. Az ausztrál innen jött vissza és 5:4-nél, egy hatalmas, pontot érő tenyeressel két meccslabdához jutott. Nem remegett meg, igaz Roger Federer is segített neki, mert Kokkinakis második szerváját, fonákkal a hálóba ütötte.

Eredmények, férfiak, 7,97 millió dollár (2 milliárd forint) összdíjazás:
Kokkinakis (ausztrál)-Federer (svájci, 1.) 3:6, 6:3, 7:6 (7-4)
A. Zverev (német, 4.)-Medvegyev (orosz) 6:4, 1:6, 7:6 (7-5)
Berdych (cseh, 10.)-Nisioka (japán) 6:1, 6:4
Querrey (amerikai, 11.)-Albot (moldovai) 7:6 (7-4), 6:1
Tiafoe (amerikai)-Edmund (brit, 21.) 7:6 (7-4), 4:6, 7:6 (7-5)
Shapovalov (kanadai)-Dzumhur (bosnyák, 24.) 6:1, 7:5
Ferrer (spanyol, 28.)-Donszkoj (orosz) 6:2, 6:2
Coric (horvát, 29.)-Mayer (argentin) 6:7 (5-7), 6:3, 6:4
Verdasco (spanyol, 31.) - Garcia-López (spanyol) 4:6, 6:0, 6:2
Hacsanov (orosz, 32.)-Copil (román) 7:5, 6:3

nők, 8,6 millió dollár (2,16 milliárd forint) összdíjazás:
Radwanska (lengyel, 30.)-Halep (román, 1.) 3:6, 6:2, 6:3
Ka. Plískova (cseh, 5.)-Hszie (tajvani) 6:4, 1:6, 7:6 (7-4)
Azarenka (fehérorosz)-Sevastova (lett, 20.) 3:6, 6:4, 6:1
Dijasz (kazah)-Witthöft (német) 4:6, 7:5, 6:0