Társoldalunk:

Soha nem lett volna világbajnok, ha egy orosz katona agyonlövi

2018.04.10. 05:58

Kékessy Andrea és Király Ede lehetett volna a magyar sport első téli olimpiai bajnoka, ha páros műkorcsolya gyakorlatukat nem pontozzák le érthetetlenül az 1948-as St. Moritz-i játékokokon. A 92 éves egykori Európa- és világbajnokot ma már nem zavarják a történtek, az olimpiai ezüst ott áll a kandalló párkányán a világbajnoki serleg mellett. A montreali rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság alatt ottawai otthonában kerestük föl, ahol örömmel, és láthatóan olykor megindultan elevenítette föl a régi emlékeket. Bombázással tarkított verseny, elsinkófált olimpiai arany, chicagói jégrevü, egy tökéletes test, a szótárszerkesztő férj, és még számtalan történet előkerült, miközben csak csodálni tudtuk a bajnoknő hihetetlen fittségét és memóriáját.

Hetven éven át, a Regőczy-Sallay jégtáncos kettőssel, a Kékessy Andrea, Király Ede páros 1948-ban nyert ezüstérme volt a magyar sport legnagyobb eredménye a téli olimpiákon. Ennek az éremnek aranynak kellett volna lennie, de Kékessy Andreát ez már egyáltalán nem bántja. Volt és van is minek örülnie az életben, ez egészen nyilvánvaló, egy sóhajtásnyian rövid, mégis rendkívül eredményes sportkarrier után. Nem beszélve a családjáról, két lányáról és fiáról, és arról, hogy választott hazájában, Kanadában sem maradtak el a sikerek.

Amikor két héttel a remélt találkozó előtt felhívtuk az ottawai nyilvános telefonkönyvben található számot, és a vonal túlvégén angolul megszólaló hölgytől a telefonhoz kértük Kékessy Andreát, egy kedves, vékony és nagyon meglepett hang azt mondta: „Budapestről hív? Nahát... Persze, jöjjön, én itthon leszek."

Kékessy Andrea ottawai otthonában legfontosabb trófeái előttForrás: Origo

Nos, ez majdnem nem lett igaz, amikor március 15-én Ontario állam legostobább taxisa végre megtalálta a megadott címet, de ez volt az utolsó kellemetlenség, ami ért bennünket. Kékessy Andrea egyik lánya (mindketten kérték, hogy ne írjuk le a nevüket) nyitott ajtót: „Andrea-Mom már nagyon várta" - mondta, és aligha füllentett, mert már a taxiból láttuk, hogy a padlótól plafonig érő ablakban áll vendéglátónk, fürkészve az arra járó autókat.

„Nagyon szokatlan, hogy magyar szót hallok ebben a házban, de nagyon örülök neki. Bocsánat, hogy ilyen rossz a hangom, a múlt héten tüdőgyulladássl kórházban voltam, még nem kaptam vissza a hangomat, és most, mondja meg, hát nem szörnyű?"

Mit mondjunk? Soha nagyobb bajt nem kívánunk senkinek. Elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk Montrealban (ti. a rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság miatt), amivel mindjárt sikert is arattunk. Azok a fiatalemberek is itt vannak, akik aranyérmet nyertek az olimpián? Nagyon szurkoltunk nekik, remekül szerepeltek az olimpián – mondta az idős bajnok, amihez lányai hozzátették, hogy „Mom mindig nézi a híradókat, szóval mai napig rendkívül tájékozott, mindent tud. Ha tévé közvetíti a versenyeket, most is meg fogja nézni azokat. Ha a tévé közvetíti a montreali versenyeket, most is nézni fogja."

A legfontosabb trófeák a kandalló párkányán sorakoznak: a MÁV-tól kapott metszett üveg mellett az 1949-es vb-siker serlege, a St. Moritz-i olimpiai ezüstérem, valamint az 1949-es magyar bajnoki trófea és az 1948-as davosi vb 2. helyéért járó ezüsttálForrás: Origo

Leülünk a kanapéra, de már állhatunk is föl, mert az ebédlőasztalon egy faragott fa trófea áll, amit okvetlenül látnunk kell. És már kezdődnek is történetek, kérdezni sem kell. Ez volt a női verseny tiszteletdíja.

„Az egy 1944-es klagenfurti versenyről van. Emlékezetes volt, és nem csak azért, mert sikerült nyernem, hanem azért is, mert majdnem meghaltunk édesanyámmal. A világháború utolsó telén már időnként bombázták Közép-Európát is. Itt most éppen a pályaudvart akarták lerombolni, de kicsit szélesebb szőnyeget húztak, mint tervezték, így mi is beleestünk a céljukba. Mi lementünk a szállodánk óvóhelyére, és ott hallgattuk, ahogy csapódnak be a bombák. Volt velünk egy szabadságon lévő osztrák katona, aki azt mondta, hogy a következő mi leszünk. Egy nagy robbanást hallottunk, és az épület megrázkodott. Amikor kinyitottuk az óvóhelynek szálloda másik részébe vezetö ajtóit, egy hatalmas, egy emelet mély kráter fogadott. A szállodának ez a része nem létezet, még jó, hogy senki sem volt otthon. Mások azonban nem voltak ilyen szerencsések. Sokan elveszítették az otthonukat, sok ház égett és voltak sebesültek is. Estére mindenki kapott szállást, a tűzoltók egész ejszaka dolgoztak. Másnap, mivel mindenki jelen volt, elkezdődött a verseny. A jég fekete volt a szuroktól, amit csak lesöpörtek mert, nem volt engadély vizet venni."

Egy karrier elindul

„1932-ben Budapesten járt Sonja Heni (háromszoros olimpia és tízszeres világbajnok norvég műkorcsolyázó – a szerk.), hatalmas sikert aratott a bemutatójával és sok új korcsolyázót hozott, de édesapám teljesen oda volt tőle, és eldöntötte, hogy akkor én is tanuljak meg korcsolyázni. Kezdetben még rendes korcsolyám sem volt, egy kurblis korcsolyával kezdtem tanulni, de a következö szezonban már volt fehér cipőm rácsavart műkorcsolyával.

Sonja Henie, a valaha volt egyik legnagyobb műkorcsolyázóForrás: AFP/Corr

"Hallottuk, hogy csak korcsolyaegyleti tagok versenyezhetnek és trenírozhatnak az egyesület jegén, ezért be kellet lepnünk a BKE-be (Budapesti Korcsolyázó Egylet – a szerk.). Akkor volt egy verseny tízéven aluliaknak, amit sikerült megnyernem. Még ma is, ennyi évtized után ez a legszebb emlékem."

A sok új tag persze hozott mágával problémákat is.

"Nehéz volt az intrikával atfűtött légkörben trenírozni. Egy szemfüles újságíró kiment a jégre, majd utána írt egy cikket, hogy ő tudja, mi okozza a problémákat: a KOCHESZ (korcsolyázó csemeték szülei). Ez a cikk nagyon sikeres volt, rengetegen olvasták és egyet is értettek vele. Sajnos az egyesület vezetősége és a választmány más veleményen voltak: nincs itt semmi probléma mondták. Ha ők akkor közbeléptek volna, két nagy tragédiát kerültünk volna el. Egyrészt az 1948 as olimpia jobban sikerült volna volna, az 1952-es osloi olimpián pedig mindannyian ott lettünk volna. Tragédiák nem történnek, a tragédiákat emberek okozzák.

Magyarország akkor sem volt a téli sportok nagyhatalma, de műkorcsolyában egészen jól álltunk. Különösen a női mezőnyben, ahol a Saáry testvérek, Marika és Éva voltak a legjobbak, illetve a párosoknál, ahol a Nagy testvérekhez 1947-től csatlakozott Kékessy Andrea-Király Ede kettős is.

„Ó, az Edus... – és kicsit mintha megremegne a vékony hang, talán még Andrea-Mom szeme is párás lesz egy kicsit – Hát ő egy csodálatos ember volt. Nem csak remek korcsolyázó, akivel nagyon jól megértettük egymást a jégen, de nagyszerű, okos fiatalember is. Jó korcsolyázó volt egyéniben is (Európa-bajnok és kétszeres vb-ezüstérmes – a szerk.), de párosban talán még jobb. Egyszer odajött hozzám, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem párosban korcsolyázni vele. Azt hiszem a Baier házaspárt látva kapott kedvet ehhez a pároshoz."

Baierék: hol pár, hol nem pár
Maxi Herber és Ernst Baier a '30-as évek legjobb páros műkorcsolyázói voltak. 1936-ban Garmisch-Partenkirchenben olimpiai bajnokok lettek, és Maxi 2014-ig a legfiatalabb női olimpiai bajnoka volt a sportágnak (15 éves, 4 hónapos és 5 napos volt, amikor aranyérmesek lettek). Emellett négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok, és ők voltak az első páros, amelynek tagjai egyszerre, szinkronban mutattak be ugrást. 1940-ben összeházasodtak, hogy aztán 1964-ben előbb elváljanak, majd újra összeházasodjanak (miután Herbert 1973-ban elvált a svéd korcsolyázótól, Topsy Wennströmtől) és megint elváljanak. Baier 2001-ben, Herbert 2006-ban halt meg.

A páros remekül működött, 1944-ben mindjárt megnyerték az országos bajnokságot, majd 1947-49 között még három alkalommal megismételték ezt. 1948-ban remekül korcsolyázva nyerték meg a prágai Európa-bajnokságot, és toronymagas esélyesként érkeztek a január végén kezdődő St. Moritz-i téli olimpiára. Ahol azonban – finoman fogalmazva – vitatott körülmények között lettek ezüstérmesek, miután a bírók érthetetlen módon lepontozták a gyakorlatukat és az előző évben (1947-ben) világbajnok belga Micheline Lannoy, Pierre Baugniet kettőst hozták ki győztesnek. 

A tényekhez hozzátartozik, hogy Magyarország nem vehetett részt az 1947-es világbajnoksagon, így az 1948-as olimpián egy, tulajdonképpen közmegegyezéses sorrendett kellett volna felborítaniuk, ami egy pontozásos sportban soha nem volt könnyű.

Micheline Lannoy és Pierre BaugnietForrás: Skateguard

„Jól emlékszem, hogy mi történt. Először is, a (végül 6. helyen záró – a szerk.) Kennedy testvérek édesapjának volt egy filmfelvevője, és ő lefilmezte a belga párt. Jól látszott, hogy Micheline elesett, leült a jégre, Pierre pedig két nagy hibát is csinált. De mindezek közül a legnagyobb hiba az volt, hogy nem korcsolyázták végig a kötelező időt. A Kennedy papa a verseny után oda is ment a bírókhoz, hogy ő felvette a belga kűrt, ami mutatja a hibákat, hogy kaphattak mégis olyan magas pontokat? Erre az volt a válasz, hogy olyan gyorsan kelt föl Micheline, hogy a bírók észre sem vették, hogy elesett. Borzasztó idő volt aznap, szakadt a hó, és minden futás után letolták a havat, igy a hibákat jól lehetett látni."

A magyar páros egyébként lendületes, hibátlan kűrt futott.

Addig pakliztak a műbírók, míg nekünk csak az ezüst jutottForrás: Arcanum

A bírók nem látták a belgák hibáit, azt viszont állítólag látták, hogy Király Ede „pipált" a lábával, "ami nem volt igaz, mert Edusnak szép, elegáns stílusa volt", ezért teljesen helyes volt, amit Kennedy papa mondott a verseny után: Nem érdekli ezeket, hogy ki hányszor és miért esett el, szerintem itt márelőre eldöntötték, hogy mi lesz a sorrend.

„Miután a magyar korcsolyázók közül én voltam az egyetlen, aki folyékonyan beszélt angolul (a többiek franciául beszéltek jól), a Kennedy papa néha beszélgetett velem, és a verseny után nagyon dühös volt."

És ezzel még nem értek véget a magyar páros megpróbáltatásai, de, ami most következik, az már inkább komédia, mint tragédia.

A Fradi-Újpest mellé odafért a nyugati blokk csalárdságaForrás: Arcanum

„Akkor még mindhárom dobogós himnuszát eljátszották. A győztesével kezdték, és rettentő hosszú volt a belga himnusz, ugyanis Pierre visszaállíttatta, így kétszer játszották le. Mi meg ott álltunk a hidegben. Aztán jött a miénk, ami elég rövid és gyors volt (akkoriban egy indulószerű, gyors változatot játszottak – a szerk.), majd a kanadaiaknak eljátszották a brit himnuszt, hiszen nekik akkor még nem volt sajátjuk. Ez a Pierre egy kicsit éretlen fiatalember volt. Állandóan azzal hencegett, hogy ő milyen gazdag családból való, mert az apjának aranybányája volt Kongóban. Micheline viszont nagyon kedves volt, ő a davosi világbajnokság után felhagyott a korcsolyázással, és óvónő lett."

Az eredményt kis cikkben, de címlapon közlő február 8-i Népsport is a „nyugati blokk" bíróinak „paklizását" látta a háttérben, két nappal később pedig azt is megírták, hogy a magyaroknak előbb a bronzérmet adták át, míg a harmadikként végző kanadaiak kapták az ezüstöt, az érmek cserélgetésében megnyilvánuló kínos közjáték után pedig Sigfrid Edström, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) svéd elnöke elfelejtett kezet fogni a mieinkkel.

Kékessy Andrea ezüstérme (elő- és hátoldal) az 1948-as St. Moritz -i téli olimpiárólForrás: Origo

Az olimpia után egy héttel megrendezett davosi vb-n ugyanaz lett a páros verseny végeredménye, mint St. Moritzban, azzal a különbséggel, hogy, aki vállalta, hogy az olimpia után egy héttel rendezett világbajnokságon is kint marad, az maga kellett, hogy állja a költségeket.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik, vb-arannyal és számtalan kanadai kalanddal!

Előző
  • 1
  • 2
Következő