Vágólapra másolva!
Elégedett lehet Martinek János, a férfi öttusaválogatott szövetségi kapitánya: a Los Angeles-i Világkupa versenyen, a sportág igazi rangadóján a 28 esztendős Demeter Bence végzett a második helyen, mögötte mindössze egy ponttal lemaradva pedig a nála éppen tíz évvel fiatalabb Szép Balázs lett a bronzérmes. Utóbbi teljesítményét több mint figyelemre méltónak minősítette dr. Klaus Schormann, az UIPM elnöke, aki 1993 óta kormányozza az olimpiai sportág nemzetközi szövetségét.

„Demeter Bencét, és az egész Demeter famíliát régóta ismerem, és nagyra tartom azt, amit a sportágunkért tettek, az első Világkupa versenyén azonnal a legjobb három közé berobbanó Szép Balázs nevét azonban csak most tanultam meg. Újoncként eddig kevesen voltak képesek ilyen bravúrra. Szerencsésnek mondhatja magát Martinek János barátom, a szöuli olimpiai bajnokból lett magyar szövetségi kapitány, mert ha olyan tehetséges fiatal öttusázók veszik körül, mint Balázs, akkor bizakodással tekinthet a tokiói, a párizsi, sőt, még a Los Angeles-i olimpiai játékok elé is" – nyilatkozta az UIPM német elnöke az SzPress Hírszolgálatnak.

Nem egyedi, inkább prózai az oka annak, ahogy Szép Balázsból, a tavalyi junior magyar bajnokból, az idei budapesti fedettpályás nemzetközi verseny és a mostani VB erőpróba bronzérmeséből öttusázó lett.

Elmondhatom, hogy a lefárasztás az elmúlt tizenkét évben folyamatosan meg is történt, de szerencsére semmi sem volt hiábavaló. Tavaly 17 esztendősen megnyertem a junior országos bajnokságot, egy olyan korosztályban, amelybe valójában csak idén értem be, az idei évadom pedig elképesztően jól kezdődött, és remélem így is fog folytatódni a junior EB-n és a világbajnokságon is" – mondta Szép Balázs, akinek naponta legkevesebb hat órát kell gyakorlással töltenie, hol Budapesten, hol pedig Gyömrőn, lovas edzéseinek megszokott helyén.

Szép Balázs Világkupa újoncként bronzérmet nyert a Los Angeles-i viadalon Forrás: pentathlon.hu

Felkészülését Kovács Tamás koordinálja, aki egyben a futóedzője is, rajta kívül még négy lelkes szakember gondoskodik arról, hogy az öt próbatétel mindegyikében fel tudja venni a versenyt a sportág elitjébe tartozó ellenfeleivel. Nem sokra ment volna az édesanyja és a nagyszülei segítsége nélkül, akik sok áldozatot hoztak érte. A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium tanulója, idén kellene érettségiznie, de ezt a próbatételt valószínűleg jövő évre kell halasztania.

Az elmúlt héten valójában csak tanulni és helyezkedni próbált pályafutása első felnőtt Világkupa viadalán, aztán azon vette észre magát, hogy ott van a győztes dél-koreai Lee Jihun sarkában, hatalmas küzdelemben honfitársával, Demeter Bencével. Az ázsiai 1468 ponttal zárt, Bence 1446, Balázs 1445 pontot gyűjtött. Schormann elnök szerint ezt volt az elmúlt évek talán legszorosabb és leglátványosabb VK versengése, amely kitűnő hírverést jelentett az öttusának a 2028-as nyári olimpiai játékok városában.

Ha Szép Balázs nem sérül meg és nem hagy alább a szorgalma, akkor újabb lemondások árán igen szép karriert futhat be.

Most úgy tűnik, hogy Demeter Bence , Marosi Ádám, Kasza Róbert és Regős Gergely lesznek a legnagyobb hazai ellenfeleim, de az évek múltával a riválisok száma csak emelkedhet. Az önbizalmamat növelheti, ha idén a saját korosztályom két legnagyobb versenyén dobogós helyen sikerül végeznem – mondta befejezésül a Budapesti Honvéd Sportegyesület olimpiai reménysége, akinek a higgadtságáért és a bátor versenyzéséért Csehország londoni olimpiai bajnoka, David Svoboda a példaképe. .