Vágólapra másolva!
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, és a városok önkormányzatai közösen pályáznak a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésére.

A MEFS szerdai sajtóközleménye szerint a prezentációra csütörtökön kerül sor az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) madridi közgyűlésén, a házigazda kilétét pedig másnap délben hirdetik ki.

A pályázat - amely a magyar kormány támogatását is élvezi - egyetlen vetélytársa a lengyel Lódz városa.

A 2022-es és a 2024-es esemény közül a magyar fél választása azért is esett az utóbbira, mert az év második felében Magyarország tölti be az Európai Unió elnöki tisztét.

Az EUSA végrehajtó bizottságának pozitív döntése esetén az 1965-ös budapesti nyári Universiadét követően újra öt-hatezer fős nemzetközi egyetemi multisport esemény házigazdája lehet Magyarország.

A korábbiakban Córdoba (2012), Rotterdam (2014), valamint Zágráb és Rijeka közösen (2016) lehetett rendező, az idén pedig a portugál Coimbrában kerül sor a sportfesztiválra.